Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Oktatás
Első<< Előző567891011Következő >>Utolsó

 

Százezer forintnál is magasabbra rúghatnak a szeptemberi tanévkezdés költségei egy átlagos kétgyerekes családban, ezért a hátralévő szűk egy hónapban alaposan körül kell nézni, hol éri meg beszerezni a szükséges tanszereket. Jó hír a szülőknek, hogy az idén már nem kell előre kifizetni a tankönyvcsomagokat, sőt még többen kapják majd ingyen a kiadványokat, a családok iskolakezdési terheinek könnyítése érdekében pedig már augusztus végén elutalja az állam a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátásokat.

Oktatás:
Iskola   

 

Jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában, működésében: ismét lenne például állatorvosi egyetem és önállósodna a soproni erdőmérnöki kar is. Végleges döntés augusztus végén várható - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Palkovics László azt mondta: jelentősen átalakulhat a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME), amelynek az átalakítására azért van szükség, mert az intézmény integrációját "nem sikerült jól végrehajtani", emiatt pedig belső feszültségek alakultak ki.

Oktatás:
Szolnok   

 

Első körben 6140 elsőéves kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2015 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen, így az SZTE továbbra is a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény - derül ki a Felvi.hu felvételi statisztikáiból. Az eredmény nem meglepő, hiszen a szegedi universitas már a tavaszi jelentkezések alapján összeállított egyetemi rangsorban is a második helyet foglalta el.

Oktatás:
Divat   

 

Legalábbis számomra ez derül ki a múlt hó végi képviselő- testületi ülés jegyzőkönyvéből. Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester szerette volna elérni, ha a bölcsis gyerekek szülei naponta 400, azaz négyszáz forint térítési díjat fizetnek, de ehhez nem adta áldását a testület. A polgármester szerint pedig ez az összeg „ kigazdálkodható „, a családok részéről. Balangó László szerint, ha bevezették volna, nem támogatták volna a munka világába visszatérő édesanyákat.

Oktatás:

A Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda Kőröstetétleni Tagiskolájába matematika és fizika vagy kémia vagy informatika szakos tanári végzettségű pedagógust keres.A pályázat mellékletei:
• Önéletrajz
• Motivációs levél
• Diploma másolatok
• Erkölcsi bizonyítvány (benyújtandó felvétel esetén)

Oktatás:

 

Most kaptam a hírt, hogy Abonyban ismét házalók tűntek fel, akik idős emberekhez csöngetnek be. A két erősen pigmentált férfi idős embereknek kínál eladásra kettő darab gyapjútakarót. Egyikük 25 év körüli, kék pólóban van. Az autójuk egy fehér Opel Astra, rendszámának kezdete: HOG. Kérem, vigyázzanak magukra és egymásra, semmilyen körülmények között ne engedjék be otthonukba a házalókat! Értesítsék erről s környezetükben élőket is.

Oktatás:
Házalás   

Az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola Csillag Tanodája az óvoda és az első osztály közötti átmenetet könnyíti meg. A tanítónők már jóval az iskolakezdés előtt összeismerkednek a nagycsoportosokkal, számos programot szerveznek nekik, többnyire az alsósokkal közösen. Így a gyerekeket sem éri megrázkódtatásként a két intézmény közti váltás.

Oktatás:
Somogyi   
Csemő   

ű

 

 

Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is sok szeretettel gratulálunk neki és felkészítő tanárának! Radics Patrícia, a Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola, Abony diákja a „Szikrától a hamuig” pályázat Pest megyei pályázatán harmadik helyezést ért el. Itt a Pest megyei Katasztrófavédelem teljes híre minderől:

admin - 2015.06.02. 16:27

 

Négy város négy középiskolájának katonasulis diákjai mérték össze tudásukat és fizikai erejüket hadtörténelemből, katonai testnevelésből és egészségügyi ismeretekből a napokban Abonyban. 

A négy iskolában az a közös, hogy mindannyiuk patronáló alakulata az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis.  Az első alkalommal megrendezett verseny nem titkolt szándéka a hagyományteremtés volt. A csapatokat és kisérőiket Kavecsánszkiné Pál Erika, az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója köszöntötte.

Oktatás:

veroniq - 2015.05.19. 20:50

 

A Somogyi Imre Általános Iskola újabb csapata került be egy rangos matematika verseny országos döntőjébe, ahol Nyíregyházán 15 döntős csapatból a rendkívül előkelő harmadik helyen végeztek. Csapattagok: Axtom Varga Hanna, Tóth Máté, Molnár Benedek, Lőrinczy Kristóf. Felkészítő tanárok: Feke Miklósné és Pál Szabó Andrea. A verseny szorosságát jelzi, hogy az abonyiak 42 ponttal lettek harmadikok, és a másodiknak 43, az elsőnek 44 pontja lett!

Oktatás:
Somogyi   
Első<< Előző567891011Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok