Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Külvilág
Első<< Előző15161718192021Következő >>Utolsó

A hivatalos eredményekért katt a képre!

 

Az elmúlt hét végén rendezték meg az immár hagyományosnak számító Böllérversenyt Kőröstetétlenen, ahol összesen 13 csapat mérte össze tudását. Nem csak helybéliek indultak, hanem a környező települések is jelen voltak, de Pest megye önkormányzata is megmérettette magát. Pásztor Imre, a kis alföldi település polgármestere lapunknak elmondta, hogy ismét nem kellett csalódniuk mindazoknak, akik akár résztvevőként, akár vendégként érkezett az eseményre. Az időjárás is kegyeibe fogadta a szervezőket, verőfényes, tavaszias időben mókáztak és serénykedtek. A versenyt az abonyi Városunk Fejlődéséért Egyesület nyerte, melynek elnöke Varga Sándorné, Abony korábbi jegyzője, aki jelenleg Kőröstetétlenen tölti be ezt a posztot. Az eseményről galéria megtekinthető: ITT! (fotó: Polyák Attila)

Külvilág:

veroniq - 2011.02.08. 12:17:17

Kőröstetétlenen, mint lapunk arról már beszámolt, Karácsony másnapján betört a belvíz a szántók felől a faluba. Ekkor rohammunkában láttak neki a kármentesítésnek és sikerült visszaszorítani az áradatot. Sajnos az Abony- Kőröstetétlen utat is elöntötte a víz és itt is neki kellett látni a munkának. Pásztor Imre polgármester lapunknak adott villáminterjújában elmondta, hogy túl vannak a nehezén és reményeik szerint hamarosan véglegesen is leszámolnak a fenyegető veszéllyel. Ezt egy sikeres pályázatnak köszönhetik, amiben még hivatalos eredményhirdetés valóban nem volt, de nem hivatalos információk szerint Kőröstetétlen nyerő volt a projekten.

Külvilág:
Belvíz   

 Befejeződött Nyársapáton a szilárdhulladék-lerakó telep rekultivációja

 

2011. február 3-án került sor a település szilárdhulladék-lerakó rekultivált telepének hivatalos átadására.

Kis Miklós Nyársapát község polgármesterének köszöntője és Földi László országgyűlési képviselő beszéde után az ünnepélyes szalagátvágás következett.

A rendezvényt ezután az Erdei Ferenc Általános Iskola tanulóinak zenés és prózai műsora követte. A meghívottak a Szarka Mihály Művelődési és Szabadidőközpontban tekintették meg a színvonalas műsort, amely után a rendezvény állófogadással zárult.

 

A hulladéklerakó telep rekultivációja 3 hónap alatt készült el. A kivitelezési munkákat a Vízner és Társa Kft 2010. novemberében kezdte el a korábbi sertésfeldolgozó telepen. A terület füvesítésére tavasszal fog sor kerülni.  A tervezési munkákat a budapesti TRISCHLER Hungária végezte el, a közreműködő szervezet pedig a Pro Regio Nonprofit Kft volt.

A projekt közel

Külvilág:

 

 
Hajdúdorogi Görög Katolikus Székesegyház
 

 
 
 


Külvilág:

Szegény lesz az eklézsia megyénkben. Azok járnak jól, akik nem Pest megyéhez tartoznak. Többek között ezért is szeretne Nagykőrös elszakadni innen. Abony is megyehatáron fekszik, de még soha senkinek nem jutott eszébe firtatni azt a városvezetők részéről, hogy esetleg menjünk át Jász- Nagykun Szolnok megyébe. Ott pedig több a pénz. Íme, a nagykőrösi eset:

 
Ezeket a vélelmeket többségben osztja a jelenlegi városvezetés, s egyetértett azzal az előző önkormányzat, 2007-ben mégis testületileg utasították el egy civil szervezet kezdeményezését a népszavazás kiírásáról. Akkor is Czira Szabolcs volt a város polgármestere.
 
– Három évvel ezelőtt népszavazást kiírni a megyeváltásról meglehetősen szerencsétlen lépés lett volna, biztosak lehetünk abban, hogy ezzel a törekvésünkkel jelentős fejlesztési forrásokat vesztünk el akkor. Csak a jelentősebbeket említem: a városközpont rehabilitációja, a belterületi kerékpárutak építése, a csapadékvíz-elvezető hálózat megvalósítása a központi régiótól függött. Nem képzelhetjük azt, hogy egy tőle átcsatlakozni készülő városnak épp olyan súlya lenne a döntéseknél, mint ha mi sem történne. Az említett beruházások azóta megvalósultak, illetve folyamatban vannak.
Külvilág:

Már Újszilváson is házhoz mennek a szelektív hulladékért.
Részletek Újszilvás község honlapján.

Melyik a jobb megoldás, ez vagy a nálunk alkalmazott gyűjtőszigetes?
Mindenki döntse el maga.

Külvilág:
Szemét   

Zsolti - 2011.01.29. 13:52:53

Kormánytagok javadalmazása


Az alábbi táblázatot kedves Olvasónk juttatta el szerkesztőségünk címére. Ezt nem kommentálom, döntsék el Önök, hogy ez most sok vagy kevés azért a munkáért, amit végeznek.

 

LŐVE

Nagyításért kattints a képre!

Külvilág:
Politika   

e-dictum - 2011.01.29. 13:29

Minden idők legnagyobb beruházása veszi kezdetét kistérségünk egyik településén, Nyársapáton. Megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel és a mára már visszahúzódóban lévő belvíz sem lehet tovább a késedelem oka. Összesen nyolc település pályázott, de csak két szerencsés akadt a jelentkezők között. Nagybörzsöny és Nyársapát nyert forrást a csatornahálózat kiépítésére. 

Külvilág:
Blogok   
E-Dictum   

veroniq - 2011.01.28. 09:33:48

A képen az abonyi származású ceglédi polgármester, FIDESZ-es országgyűlési képviselő, kistérségi társulási elnök, Földi László látható, amint éppen kőműves munkát végez. Nos, a kép tegnap, január vége felé készült. A nagy hidegben igazán nem dolgoztak. Vagyis mégis. Nyársapáton a csatornaberuházás nyitórendezvényén sikerült lencsevégre kapnom a jó humorú Földit. Éppen az alapkövet teszik le és betonoznak. A közel fél milliárdos beruházáshoz sok sikert a kistérség településének, Nyársapátnak! Csak halkan jegyzem meg, hogy mind a pályázatíró cég, mind a projektmenedzsment abonyi. Sőt, hab a tortán, hogy a kivitelező, mely céget a közbeszerzési eljárás után kiválasztottak, szintén városunk egyik vállalkozója, abonyi. Sajnos itt helyben nem igazán rúgnak labdába a helybéliek.

 

LŐVE

 

Nagyításhoz kattints a képre!

Külvilág:

Egyik Kedves Olvasónk Steve juttatta el a szerkesztőségünk címére az alábbi cikket.

 

 

"Mint amikor a Titanic süllyedt." Palotai Zsolt a West-Balkán ügyéről és következményeiről


Először szólal meg a West-Balkánban történt diszkótragédia óta az aznap este fellépők közül a legnagyobb névnek számító Palotai. A 49 éves, több mint két évtizede a pályán levő dj elmesélte, hogy látta ő a tragédiát, és hogy szerinte milyen okok vezettek idáig, kezdve attól, hogy miért mások a mai tizenévesek, egészen addig, hogy milyen hatással lesznek a történtek Budapest partiéletére. Update-elve a Robotrock reakciójával.

Külvilág:
Első<< Előző15161718192021Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok