Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Piac"
Első<< Előző3456789

veroniq - 2011.03.31. 13:20:05

 Nem eszik olyan forrón a kását

 

Lapunkat több olvasó is megkérdezte már arról, hogy mikor bontják el a jelenlegi piac épületeit és kiszolgáló létesítményeit. Ennek az az előzménye, hogy a környező ingatlanok tulajdonosai már megkapták a végzést a nagykőrös építésügyi hatóságtól. Nos, el kell mondanom, hogy ez ugyan jó hír, de nem fognak már holnap nekiesni a piac lebontásának. Nyert ugyan Abony városa egy milliárdos nagyságrendű projektet, de ez még előkészítő stádiumban van.

 

Ennek a részét képezi a városközpont másik felének felújítása is. Ezen kívül ebből épülhet meg végre a művelődési ház. Benne van az abonyi piac is, de ezzel kapcsolatban komoly gondok merültek fel. A tervek szerint tetőtéri parkoló is lenne itt. Üzleti tervet már többet is készíttetett a helyi önkormányzat, de eddig még egyik sem tudta bebizonyítani, hogy nyereségessé tudnák tenni az abonyi gigapiacot. Ráadásul az a baj, hogy mindezt önkormányzati forrásból kéne megvalósítani, az abonyi Kéttorony kötvény terhére. Hogy ez kinek és milyen érdekcsoportnak lenne jó és miért, csak sejthető.

Közélet:
Piac   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2011.03.29. 22:12:01

A mai délelőttöm java részét az abonyi piacon töltöttem és nagyon sok érdekes felvételt készítettem az utókor számára. Abony város korábbi polgármestere is itt vásárolt, akinek vonásai igencsak kisimultak, mióta végre csupán a trombitás tanítványaira kell koncentrálnia. A tovább gomb után megtekinthetik, hogy mit is mustrál István. Nos, ugyanebből a portékából vásárolt Morvai Krisztina EP képviselő is. Javaslom Önöknek, hogy keressék fel az abonyi piacot és vásároljanak hazai, abonyi árukat. Segítsék ezzel is azokat, akik a jó minőségű háztáji termékeket előállítják. Érdemes. Amíg még vannak ilyenek! Meggyőződésem, hogy a 24. órában vagyunk.

 

Nagyításhoz kattints a képre!

Közélet:
Piac   
 9 Hozzászólás    

veroniq - 2011.02.01. 20:35:26

Negatív megtérülési értékek

 

Mondta ki az a tanácsadó cég, amely közreműködött az abonyi gigapláza és piaccsarnok előzetes üzleti terveinek elkészítésében. Lapunk nem hivatalos információi alapján csak bérbeadás esetén 22-100 év felett, értékesítéssel együtt történő bérbeadás esetén 17-100 év felett térülne meg az a beruházás, mely Abony következő nagyprojektje lenne, a főtér rekonstrukciójával, valamint a művelődési központ építésével együtt. Kalkuláltak bérleti díjakat is, mely üzletek esetén 18,5 EUR/m2/hó, a vásárcsarnok piaci értékesítéssel érintett területén 6,5 EUR/m2/hó és lakások esetében 4 EUR/m2/hó. Vagyis egy 50 m2-es lakás bérleti díja havonta 200 EURO lenne, ami jelenleg 53.000 forint körül van. Még így sem térülnek meg gyorsan a befektetések, melyet az önkormányzatnak saját zsebből kellene előfinanszíroznia.

Gazdaság:
Piac   
 1 Hozzászólás    

admin - 2010.12.21. 16:43:57

Módosította Abony város önkormányzata a helyi iparűzési adóról szóló rendeletét. Ez azokat a vásározókat érinti, akiknek nincsen abonyi bejelentett telephelye vagy székhelye. „ A piaci vásározó tevékenységet folytató vállalkozónak nem kell ideiglenes iparűzési adót fizetnie azon önkormányzat illetékességi területén, ahol székhellyel, telephellyel nem rendelkezik. Nem Abony volt a jótékony, hanem egy törvényi változás miatt kerül sor ennek bevezetésére.

2011. január 1-től ideiglenes iparűzési adót az fizet, aki építőipari tevékenységet folytat, vagy természeti erőforrást tár fel vagy kutat.

Gazdaság:
Testület   
Piac   
Kánaán   
 0 Hozzászólás    

admin - 2010.12.15. 12:15:54

A piac rendkívül fontos hely. Különösen egy tipikus alföldi kisváros esetében, mint amilyen Abony is. Szükség van rá, mert a helyi termelők itt értékesítik portékájukat, így sok száz család jut megélhetéshez, kiegészítő jövedelemhez. Szerepe napjainkban felértékelődött, hiszen a biztonságos helyről, megbízható ismerős kofáinktól megvásárolt termékekre vevők vagyunk. Egyre inkább azok, hiszen az országba érkező élelmiszerek jelentős része bizonyul egészségre károsnak. Az állami minőség-ellenőrzés nem győzi mindegyiküket bevizsgálni. Az erre hivatott szervezetek egy részét ráadásul megszüntették vagy privatizálták. Ilyen körülmények között az őstermelők zöldségei, gyümölcsei is felértékelődnek. Lehet, hogy kevésbé szépek, de kevésbé károsak is, és a zamatuk…

A galéria ITT megtekinthető!

Közélet:
Piac   
 2 Hozzászólás    
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok