Mégis nyertünk a belvízre
Remek hír az abonyiak számára, hogy mégis nyert a település a belvíz elvezető rendszer egy jelentős részének kiépítésére. Mint lapunk arról már beszámolt, előzetesen forráshiány miatt utasították el városunk pályázatát, annak ellenére, hogy tényleg katasztrófa fenyegette a város több pontját. Mára azonban úgy tűnik, hogy sikeresen megúsztuk mindezt és nem úsztak el a házak. Sőt, az önkormányzat a belvízkatasztrófa miatt nem kötelezhető az előzetes anyagok szerint kártérítésre sem, mert még a vályogházak is kibírták a megpróbáltatásokat. Igaz, volt olyan leleményes háztulajdonos, aki csákánnyal picit még rá is segített arra, hogy dőljön a ház. Szerencsére ezt nem vette be az önkormányzat illetékese. Száz szónak is egy a vége, Abony közel százmillió forintot költhet a belvíz elvezető rendszer kiépítésére.

Kedves Olvasónk jelenti, hogy ma a reggeli órákban baleset történt az Újszász felé vezető úton. Mint arról már beszámoltunk Önöknek, az út iszonyatos, szégyenteljes állapotban van a Pest megyei szakaszon. A baleset is itt történt. Egy fehér puttonyos kis teher gépjármű felborult. Részleteket egyelőre nem tudunk, bizonyára a sofőr belemehetett egy kátyúba. Igaz, azon az úton már több a kátyú, mint az útfelület.... LŐVE

Nem beszélgetek sajnos Orbán Viktor miniszterelnökkel…. Mint ahogyan nem beszéltem nagy elődjeivel sem. Megkaptam a „ HALLGASSUKK MEG EGYMÁST! „ nevezetű rémálmot és ocsúdom. Ugyanúgy, mint kedves Olvasónk, Truckman, aki pár napja mindezt az élményét megosztotta velünk. A kérdőív valójában nem anonim. Nevemmel, vonalkódommal ellátva kutakodnának. Adatgyűjtésre alkalmas nyomtatványok ezek, sok- sok millióért kiküldött porcukormázas irányított kérdésekkel teletűzdelt gondolatsorokkal. Van diplomám a tanárságról… A kérdezésnek külön tudománya van. Ez megbukott volna egy vizsgán. Igaz, nem is csupán népoktató célzattal készítették, hanem sokkal inkább marketinges céllal. Propaganda eszköz ez. Úgy kérdezek, hogy szájba rágom a válaszokat, a miérteket és a hogyanokat. Borzadok. Nincs mákjuk. Marketinges diplomám is van.

Újabb bűnbandát füleltek le
Az éjszaka folyamán a fokozott ellenőrzés alkalmával Abonyban a vasútállomáson újabb bűnbandát füleltek le, most kerékpártolvajokról van szó. Öt főt állítottak elő. Őket kerékpárlopás alapos gyanújával hallgatták ki. Lopott kerékpárok is előkerültek, melyek fényképeit hamarosan láthatják a www.miabonyunk.hu-n. Előző nap este történt egy érdekes eset, amikor egy idős férfi beleesett a Mátyás király úti belvíz elvezető árokba. Bő két órás fürdőzést követően mentették ki onnan a rendőrök és a mentősök.
LŐVE

Megadta az engedélyt a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Nabucco gázvezeték magyarországi építésére.
A Nabucco gázvezeték a törökországi Ahiboz (Ankara) állomással indul, és Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon át az ausztriai Baumgartenbe vezet. Az ahibozi állomáson csatlakozik a meglévő törökországi betápláló vezetékhez, mely két irányból kaphat gázt (Grúzia, Irán). A Nabucco vezeték maximális szállítókapacitása 31 Mrd m3/év lesz, melyet négy lépcsős ütemezéssel érnek el. A gázszállító vezeték teljes hossza: 3300 km, amelyből a magyarországi szakasz 383,43 km. A 383,43 km hosszú csővezeték átlósan szeli át az országot.
Bővebben: http://www.zoldvalasz.hu/node/447


Részletek a fenti bannerban és itt:
Abony 2740 Bajza u. 1/A, Tel.: 06-70-385-0675
Jelentkezz május 20-ig nyári csoportos intenzív kurzusunkba és 25 % kedvezményt kapsz a tanfolyami díjból.
Tanulj akár 600 Ft-ért óránként
Intézményvezető: Katona Mádi Brigitta

Sokszor szomorúan tapasztalom a szelektív gyűjtősziget környékén lévő áldatlan állapotokat.
Kedden este vásárolni indultam a Pennybe, és úgy gondoltam, ami addig összegyűlt elviszem.
Megérkezésemkor a szokott kép fogadott. PET palackok zsákszámra, stb, stb. Nekem is volt 3 PET palackom, gondoltam nem fog még ez sem beleférni, de legnagyobb meglepetésemre sikerült betuszkolnom őket. De hogyan is? Az előttem pakoló nem vette a fáradtságot, hogy lenyomja és így kikandikált az üveg teteje. Joggal gondoltam, hogy az enyém sem fér már be. És láss csodát – üresen tátongott a zöld színű „kuka”, mert az alján koppantak az üvegek.
Tanulság! – tessék összetaposni és úgy beledobni a gyűjtőbe.


Ebből MTI hír lett. Gondolom, hogy ez mindent megmagyaráz, ami ma Magyarországon történik. Íme, a cikk arról, hogy most leköpték-e Gyurcsányt vagy sem. Tehettem volna akár a humor rovatba is, de meggondoltam magam.... Ez nem oylan nagyon vicces. Mármint az, hogy ez megér egy országos sajtóvisszhangot.
10.40
Érintetettségünk révén úgy gondoljuk, kötelességünk közölni: a tudósítást nem más portálról vettük át. Munkatársunk a helyszínen látta, ahogyan a volt miniszterelnök érkezése után egy nő Gyurcsány Ferenc felé köp. Igaz, nem vizsgáltuk meg tüzetesen a nyál eltalálta-e a férfit, vagy csak cipőjének orra előtt ért földet.
Amennyiben nem találta el, úgy annak, mint minden jó érzésű ember, mi is örülünk.

KÉRJÜK A TISZTELT ERDŐ LÁTOGATÓKAT!
Sajnos az elmúlt egy hétben keveset tudtunk az erdőben tartózkodni, különböző okok miatt, de mostanra már kipihentük a fáradalmakat, amit az erdőtakarítás vont maga után és folyamatosan járunk és dolgozunk tovább, készülünk a Pünkösdre! Nagy örömmel vettük észre, hogy voltak olyan látogatók, akik minden bizonnyal főztek és várjuk is őket a továbbiakban is! Sajnos azért volt olyan túrázó is akinek éppen a tábori WC műanyag ülőkéje hiányzott a háztartásából otthon! Így szeretném felhívni a figyelmét a kedves rendőreinknek, hogy a nagy igazoltatásaik során ahol egymás után háromszor is megállítják ugyan azt a személyt, hogy például miért nem állítanak meg olyan emberkéket, akik fát szállítanak most a 30 fokos melegben és miért nem kérik el tőlük a számlát a vásárlásról, vagy éppen a szeméttel megpakolt autósokat miért nem kérdezik meg, hogy még is hová igyekeznek a rakománnyal? Ez a nagy kérdésem a mai napon!

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
