Jászkarajenő és környéke híres tanyavilágáról. Nos, nem csupán szépen megművelt, gondozott, madárdaltól hangos, állatvilágban fajta-gazdag külterületei ékei a kis alföldi falunak, hanem azok a házikók is, melyek egy részét külföldi tulajdonosok vásárolták meg. Főként hollandok lettek lakói ennek a környéknek, akik saját ízlésükre formálták, tették rendbe a házakat és az azokat körülölelő portákat. Több, mint tíz évvel ezelőtt kezdődött meg az a folyamat, melynek következményeként sok holland vett itt magának és családjának ingatlant. Mára a vásárlási kedv alábbhagyott, és kicsit kevesebb időt töltenek itt a tulajdonosok, de jelenlétük még most is számottevő. Egy helybéli lakossal beszélgettem arról, hogy hogyan kerülnek ide a hollandok és mit is csinálnak nálunk, Magyarországon.

Nem sikerült a bűncselekmény azoknak a tolvajoknak, akik a volt Ságvári TSZ-ből szerettek volna vasat lopni. Az illegális vasgyűjtési akciót már tegnap megkezdték, ma folytatták volna. Igen ám, de a területet őrző biztonsági őrök észrevették őket, majd üldözés után elkapták a vastolvajokat Úgy tudjuk, hogy átadták őket a zsaruknak. Ez még nem hivatalos rendőrségi információ.

Tájékoztatjuk
a lakosságot, hogy Dr. Czira Szabolcs országgyűlési képviselő
fogadóórát tart
2011. május 12. (csütörtök) 14:30 órától
a
Polgármesteri Hivatalban.

Gyorshír kedves Olvasónktól:
Traffipax készülékkel figyelik azokat a rendőrség munkatársai a Szelei úton, a kanyarban, akik befelé jönnek Újszilvás irányából Abonyba. Vigyázzanak magukra és egymásra!


Íme egy gyorshír, a www.panorama-online.hu-ról, ahol egyéb érdekességeket is olvashatnak:
Új kaput terveznek nyitni a Református Öregtemetőben a Kátai és Mező utca felől a szeretteik sírját látogatóknak.
- Régi igény volt ez, az idősek részéről, akik rendszeresen járnak a Budai út felől a temetőbe. Most felmérjük az igényeket, ki melyik kaput szeretné használni. Eközben előkészítettük az új Kátai útról nyíló kapu helyét - mondja el Sándor Balázs, a fenntartó református gyülekezet nevében.
Mint a felszegi gyülekezet lelkésze elmondta, a kaput a tervek szerint kártyával fogják üzemeltetni, hogy csak azok jussanak be, akik a virágot hozzák és nem viszik a temetőből. Az utóbbi időben ugyanis elszaporodott az "üzletszerű" lopások száma a sírkertek azon területén, ahol nincs őr.


Meglepő dolgot tett Abony város önkormányzata. Úgynevezett ötletpályázatot írtak ki ugyanis a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet mögötti terület hasznosítására. Szeretettel várom ide is kommentként azokat az elképzeléseket, hogy Önök mit csinálnának a " lápos résszel ", vagy írjanak nekünk e-mailt ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu. Íme a pályázati felhívás szövege, a hivatalos abonyi honlapról:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Forrás és részletek: www.ctv.hu
Jászkarajenőn is szigorítottak, a segélyek folyósítását feltételekhez kötötték. A bérpótló juttatás áprilistól csak annak jár, aki rendben tartja otthonát és annak környezetét. Minden segély elbírálásánál kötelező az ügyintézőnek, vagy a jegyzőnek ellenőrizni a porták tisztaságát. A község önkormányzata a rendeletben azt is rögzítette, hogy a házakat, udvarokat nem csak a kérelem elbírálása előtt tekintik meg, hanem később is több alkalommal egy évben. Az ötlet nem új, és egyre inkább terjed. Országszerte több településen vezették be a szigorítást, hogy az otthontartózkodó, munkába nem járó emberek a segélyért cserébe tartsák rendbe lakóhelyük környezetét.

Nem sikerült túl fényesre annak az abonyi lakosnak a hét végi bulizása, aki a Nagykőrösi úton az egyik szórakozóhelyről szeretett volna a másikba átmenni. „ Ittas gyalogost gázolt szombaton egy motorkerékpáros. A motoros – aki már nem tudta kikerülni az elé lépőt- keresztülment a lábán a szórakozóhelyek közt ingázó fiatalnak, akinek eltört a lába. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az ittas gyalogos. „- mondta el lapunknak Pintér Gábor alezredes, Abony őrsparancsnoka.
Ha Olvasóink közül tud valaki részletekkel szolgálni, kérem írjon ide kommentet, vagy levelet nekünk: szerkesztoseg@miabonyunk.hu Természetesen várjuk a szemtanúk, balesetet szenvedő fiatal és a motorkerékpáros jelentkezését is.
LŐVE

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
