Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8086, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Különvélemény
Első<< Előző17181920212223Következő >>

veroniq - 2010.12.01. 13:09:17

Az alábbi történetet, kedves Olvasónk, Lilla küldte el szerkesztőségünk címére.

Szeretnék elmondani egy történetet – egy igaz történetet!

A hegyekben élt egy ács a feleségével. Született egy fiuk, aki 21 éves koráig nem járt iskolába, mert otthon kellett segíteni öreg szüleinek. Gyertyafénynél tanult olvasni. 21 évesen ment el iskolába, és hat év alatt lediplomázott jogászként. Közben dolgozott malomban, eladóként, postásként, katonaként. Nyitott egy ügyvédi irodát, és egy év alatt tönkre is ment. 16 évbe tellett, hogy minden adósságát visszafizesse. Beleszeretett egy lányba, eljegyezte, de a lány felbontotta az eljegyzést és lelépett. Jelöltette magát a megyei közgyűlésbe, de nem jutott be. Elvett egy nehéz természetű nőt, akivel nem volt túl boldog a házassága. Négy fiúk született, ebből három meghalt a felnőttkor elérése előtt. Újra indult a megyei választáson, de megint vesztett. Újraindította ügyvédi praxisát, majd 47 évesen újra indult pártja jelöltlistáján, és megint vesztett.

Különvélemény:

veroniq - 2010.12.01. 10:11:58

 

Lapunk felhívására, mely szerint várunk képeket kedves Olavsóinktól arról, hogy más településeken, esetleg külföldön hogyan várják a Karácsonyt, kaptam egy kedves levelet egy abonyi egyetemista lánytól és néhány fényképet is. Íme, most megmutatjuk Önöknek, milyen Sopron. Abonyban a fenyőfa állítás és a díszítés még várat magára... Viszont a hó már megérkezett a mai napon. Ha Önök is szeretnének nekünk képeket küldeni arról, hogy " máshol " milyen az adventi díszben pompázó település, kérem küldjék el az ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu

 

Különvélemény:

 

 

Akik a cím alapján valami vicces írásra számítottak, ki kell ábrándítanom Őket...

Bár humorról fog szólni ez a rövid - és részünkről talán megbocsátható  -  memorandum, pontosabban a humor egyik utánozhatatlan nagyágyújáról.

Leslie Nielsen (+84) tegnap meghalt. Most nem azért, hogy a kemerák kereszttűzében fekete humort űzve, a  halálból is komédiát csináljon. Sajnos elment végleg. Gyermekkorom leghumorosabb filmjeit láthattam tőle a nyolcvanas évek elején a Csupasz pisztoly és az Airplane paródiákkal. Azokat a jeleneteket nyilván más nem tudta volna ilyen hiteles naivitással előadni. Ettől (is) volt utánozhatatlan és sajnos mára pótolhatatlan. 

Leslie William Nielsen (Kanada,1926. február 11.) életéről bővebben az alábbi link alatt olvashatunk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Leslie_Nielsen

Azt hiszem, hogy a következő hetekben végignézem a filmjeit ismét. Én így fogok rá emlékezni...

Nyugodjon békében! 

TYB

         

Különvélemény:
HUMOR   

Fata Morgana - 2010.11.26. 10:56:48

Jelen élethelyzetemet ahhoz hasonlítanám, mint amikor az ember a szekrényét pakolja. Kirak szépen mindent és válogat mit, hová? Melyik darabra van még szükség, mi az ami engem már nem szolgál, de másnak pont erre van szüksége, elajándékozható. Más darabok pedig végleges kidobásra érettek. Kupacok itt, kupacok ott, néha magam sem tudom már, hogy mit hová?


Egyet nem tehetek, még pedig azt, hogy fogom a nagy kupacot ahogyan  van és visszagyűröm a szekrénybe az egészet.

Na meg természetesen nem tehetek bele mindent a kukába sem.
Szóval rendezgetek, szortírozgatok és néha nem tudom, hogy melyik darab mikor, hol, miért került a birtokomba.

Különvélemény:
Blogok   

Minden kisgyermek életében vannak meghatározó időszakok és vannak legfontosabb személyiségek. Nos, nekünk a MiKati óvó nénink ilyen. A pindurkák mosolyának és kiegyensúlyozottságának biztosítékai azok, akik nap, mint nap hosszú órákon át türelemmel és odaadással gondoskodnak gyermekünkről. Mert az óvó néni dolga nem annyi, hogy „ játszom a gyerekkel „… Sorsok, parányi életek meghatározói ők. De persze mindez csapatjáték, és a siker nem jöhetett volna össze Zsuzsi Daduska és Teca óvó néni nélkül, akik ugyanolyan fontosak nekünk, mint az a Katalin akiről névnapja alkalmából most szeretettel gondolunk!

Van egy jótündér, aki már több, mint húsz éve támaszunk a bajban, tanácsadónk a gondban, akire a nap huszonnégy órájában számíthatunk. Aki felszárítja a könnyeket, enyhülést hoz a szenvedésre, szeretetével és végtelen türelmével gyermekeim ápolója. Szeretnék ezúton köszönetet mondani a „ másik „ MiKatinéninknek, Dr. Tóth Katalin gyermekorvosnak és köszöntöm Őt is szeretettel névnapja alkalmából.

Isten éltesse a Katalinokat!

Lőrinczy Karistóf, Dani, Zsófi nevében: Lőrinczy Veronika

Különvélemény:

Kicsit aggódtunk, hogy a MiAbonyunk.hu folyamatos támadása és blokkolása csökkenteni fogja az oldalunk iránti nemzetközi érdeklődést... :)

Nem így történt... Egyetlen nap alatt 54 látogatást regisztráltunk a tengerentúlról...

Sovány és a többi amerikába szakadt hazánk fia is rendszeres olvasónk maradt.

Különvélemény:

veroniq - 2010.11.23. 12:35:05

Napjainkban slágertéma a magyarság eredete, sokan és sokféleképpen magyarázzák nemzetünk származását. Vannak olyan megszállottak is, akik egyenesen földön kívüliektől vagy természetfelettitől származtatnak bennünket. Kiszely István viszont szaktekintélynek számít a témában, íme Kiszely István jeles magyarságkutató a nagy közönségsikernek örvendőelőadást szerkesztett, rövidített változatát olvashatják, melyet kedves olvasónk küldött el szerkesztőségünk címére.

 

Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész.

Biológus, orvosember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni. Nagy alapkutatásom az volt, hogy a múltat hozzuk össze a jelennel. A csontkémia, a csontpatológia alapján a csontból meg kellett állapítani, hogy hány éves, milyen betegsége volt, milyen vércsoportba tartozott. Később a nagy mitokondriális DNS kutatást végeztük egy jelentős nemzetközi kutatócsoporttal.

 

Amíg az egyetemen voltam, a természettudományi karon, untam magam és fölvettem a kínai szakot. Bejártam a kínai követségre: pechemre akkor éppen rossz elvtársaknak minősültek a kínaiak.

Különvélemény:
   

XVI. Benedek pápa szerint "bizonyos esetekben" elfogadható a gumióvszer használata. Az egyházfő erről egy jövő héten megjelenő interjúkötetben beszél, amelyből szombaton hoztak nyilvánosságra részleteket. A gumióvszer használatát eddig erőteljesen ellenezte a katolikus egyház.

A pápa példának egy meleg férfi prostituált esetét hozta fel arra, amikor "igazolható lehet" a gumióvszer használata. A katolikus egyházfő ugyanakkor kijelentette, hogy a Vatilkán "nem tekinti valódi és erkölcsös megoldásnak" az óvszer használatát, és az "nem megfelelő megoldás a HIV-fertőzés borzalmának kezelésére". 

A több országos lapban megjelent pápai álláspont nyilván ki fogja verni a biztosítékot, mind a modernebb felfogású, mind a mélyebben vallásos, konzervatívabb társadalmakban.

Íme egy igen provokatív olvasói hozzászólás cikkünk forrása, a velvet.hu oldalról:

" ... még szerencse, hogy a "főnöke" másként áll e kérdéshez: Pál (1Kor6,9):

Vagy nem tudjátok, hogy igazságtal

Különvélemény:
Pornó   

veroniq - 2010.11.18. 07:25:02

 

A képet Figura nevű kedves Olvasónk küldte el szerkesztőségünk címére és azt írja, hogy akkor, azon a horgászaton halat azt nem fogtak, de Süllőt azt igen! Ezzel a képpel is kívánunk " neki " szép és eredményes napot!

Különvélemény:

miabonyunk - 2010.11.10. 22:39:04

Galéria megtekintéséhez kattints IDE! Fotó: TYB

Az egy hónapos kiskutyák szépen nőnek, növögetnek. Hármójuk még nem talált gazdára a kilencből.

Ha szeretnél huskey- németjuhász keverék kiskutyát, írj nekünk: szerkesztoseg@miabonyunk.hu A meseszép és már most okos, de huncut, barátságos és játékos kutyusok természetesen ingyen elvihetők.

Különvélemény:
Közélet   
Első<< Előző17181920212223Következő >>
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok