TESCO-s élményeim
Koldus, ahogyan megszokhattuk már… Kéreget a parkolóban. Kajára kéne neki. Tescos sapiban van… Bizonyára ő lehet a reklámember. Aki itt dolgozik, így jár, gondolom magamban. Párom felajánlja kefírjét, hátha tényleg éhes. Nem kéri… „ Kefirt egy alkoholistának?” Mondja elszörnyülködve. „ Igen, én az vagyok! „ A hajléktalan csöves cigit kunyiz tőlünk, kap egy szálat. Ekkor veszem észre, hogy nincs egyedül. Én nem láthattam az autó takarásában a kutyust. Gyönyörű jószág, ébenfeketén csillog a szőre, jól táplált, jó ápolt. „ Már három éve vagyunk együtt, ő vigyáz rám. „- mondja a gazdi. Pózolnak a fényképezőgépnek. Meghatódunk, de nem annyira, hogy pénzt is adjunk neki, mert ismét kér. Ez a mai magyar vérkomoly valóság. Budapesten történt.
Kilopják a százasokat!
Először azt hittem, hogy rossz üzletet csináltam. Nem volt százasunk és nagyfiammal elkértük a kocsit egy marék ap