Mi Abonyunk - El vagyunk havazva
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

miabonyunk - 2010.01.07. 22:52:21

 

 

Megérkezett a hó Abonyba is. A tegnapi napon több közúti baleset is történt a környéken, így például a ceglédi körforgalom közelében is. Budapest irányából városunk felé haladva megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a hirtelen, de bizonyára nem váratlanul megérkezett égi áldás különösebb gondot okozott a közútkezelő társaságnak, hiszen több helyen egyáltalán nem sózták az útpályát és a havat sem kotorták le róla. Ilyen volt a negyvenes út bizonyos szakasza is. Abonyba érve látható volt, hogy az ABOKOM gépe serénykedik. A havas helyzetre azonban nem tudnak maradéktalanul gyógyírt ők sem. Egy szerződés rögzíti azt, hogy melyik utcákat kell takarítaniuk. Kollár Péter ügyvezető lapunk kérdésére elmondta, hogy összesen két gép áll rendelkezésre a feladatok elvégzésére és kéri a lakosság türelmét és megértését a hóhelyzet kapcsán.

 


Kollár Pétertől megtudtam azt is, hogy minden utcát letolólapoztak, mely a szerződésben benne van. Tökéletesen tisztára takarítani szinte képtelenség az útfelületet, különösen akkor, ha már a gépjárművek a havat letaposták rajta. A Szemere Bertalan úton dolgozott éppen az ABOKOM gépe, és látható volt, hogy egyszer kevésnek bizonyult végighaladni az úton. Hatalmas hóbuckák jelezték a tolólapos jármű útját. A lakosság segített, mint képeinken is jól látszik. Igaz, erre nem lett volna szükség, mert a gép visszajött és szépen latarította a maradványokat. Kívánok Önöknek balesetmentes közlekedést. Vigyázzanak magukra és egymásra az utakon!

 

Lőrinczy Veronika

 

 

Katasztrófa

 

Az alábbiakban egy olvasói levelet teszek közzé:

 

" Amikor nézem az időjárás jelentést, rettegek amikor azt mondják "havazás várható". 7 hónapos kismamaként egyszerűen egyedül a lábam nem merem kitenni a lakásból, hogy akár a boltba elmenjek vásárolni, mert félek hogy összetöröm magam. Felháborítónak tartom, hogy akár a lakóházak, vagy akár a boltok előtt egyáltalán nincs a hó eltakarítva. A városközpontról meg egyenesen ne is beszéljünk. :( Az csak az igazi katasztrófa! SZÉGYEN! Saját szememmel láttam, hogy az előző hóesés alkalmával a "drága" közmunka program résztvevői bizony elkeseredetten álltak a hivatal hátsó lépcsőjén, seprűvel a kezükbe, hogy "na most hogyan is legyen", "hogy is kéne hozzá kezdeni". Hát kérem!

 

 

Ha már polgármester asszony ennyire a szárnyai alá vette őket, akkor talán dolgoztatni is kéne őket, azért úgy mégis, hogy legalább már ne érje szó a ház elejét. Nem szégyelli, hogy a városközpont így néz ki? Egyszerűen képtelenség végigmenni a hivatal környékén a járdákon. A minap laborba igyekezvén, ismét sajnálattal tapasztaltam, hogy a városkapu környékén csak egy darabon van "eltakarítva" a hó, mintha elvágták volna egy vonallal. Ha én nő létemre az anyagi megélhetésünket féltvén elmentem kétkezi, fizikai munkára, mert nem szégyelltem pénzt keresni, és férfiakat meghazudtoló módon meg is dolgozni érte, akkor az aki világ életében segélyből élt, az is emelje meg a hátsó felét, és ne csak a markát tanulja meg tartani. Nekem akkor mindegy volt, hogy milyen munka, csak tisztességes legyen, mert dolgozni akartam és kellett a pénz. Engem így neveltek. Az a járda, ami pedig nem a hivatal hatáskörébe tartozik, akkor bírságot kellene kiszabni. De hát először a saját háza tájékán kellene rendet tenni. Nem ellenséges akarok lenni, de az ahogyan a városunk kinéz hóesés alkalmával, felér egy katasztrófával. "

 

hóvirág

 

 

 

No, de ez már….

 

Ha nem a saját szememmel látom, én biztos nem hiszem el. Pedig igaz. Lányomért mentem kora délután a suliba. Megörültem végtelenül, mert az ABOKOM „ifája” kotorta, tolta a havat. A Radák úton. Aztán másodpercek alatt szertefoszlott az örömöm. Íme a végeredmény. Ezek tények. Maradt a latyak az úton, mely iszonyúan veszélyes, alatta a kemény hóbordákkal. Munkavégzés abonyi módra. Biztos utálni fognak ezért a bejegyzésemért, de nem baj az... Az IFA vezetője nem túl boldogan nézett rám, amikor meglátott. Szebb telet Abony!

 

LŐVE

Citrom-díj:
   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok