Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Külvilág
<< Előző1234567Következő >>Utolsó

Vége a babárusításnak, a petrezselyemének, no meg a tojásénak, házi lekvárnak, egyebeknek, legalábbis a COOP előtti szabad területen. Döntést hozott a helyi önkormányzat, ennek megfelelően tilos ezen a helyen árusítani. Véglegesen, és pont. A helyiek sajnálják, hogy az általuk csak „ kis piacként „ emlegetett hely megszűnt. No, meg a kofákat is, akiknek az árusítás más módját kell ezek után választaniuk, még pedig legálisat. Van a településnek szép kis piaca, ezen túl csakis oda mehetnek a nénikék, a helyi kistermelők. Érthető, és mégsem teljesen.

Külvilág:
Törtel   

Milyen ez az ellátórendszer basszus? Jutott eszembe.... A legnagyobb fiammal egyidős fiatalember keresett meg a héten… Lassan belehalok én is történetébe, pedig nem én vagyok a drogos, hiszen soha nem próbáltam, és nem is vagyok alkoholista. Egy kétségbeesett jajkiáltással keresett meg a facebookon, minden bizalmát belém helyezve. Azt mondta, 9 éve él e szerekkel, most 25 éves, nem itthon dolgozik, csak szombatonként reggel jön haza, de addig, ami vele történik az nem mindennapos. Dolgozik, de minden pénzét szerekre, alkoholra költi már. 56 kg, magassága bőven 180 cm felett van, ez az egész számára maga a földi pokol. Néha tiszta, akkor csak részeg, ilyenkor azonban depressziós, de szeretne meggyógyulni, a szerettei, a családja nem tudja, nem érti, nem sejti…. Nem mer itthon szólni. Szólt, nekem.

Külvilág:
Drog   

A kocséri általános iskola területén fészkelő gólyák ebben az esztendőben különös odafigyelést kapnak. Mint korábban lapunk beszámolt róla, kamerákat szereltek fel, hogy az érdeklődők nézhessék, mi folyik a fészekben. Most az egyik gólyafiókával sajnálatos dolog történt, mert lenyelt egy bálakötöző madzagot. Daru segítségével vették ki a kicsiket a fészekből, a problémát olvasónk is jelezte nekem privát üzenetben.

Külvilág:
Kocsér   

Tej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek, az erről szóló földművelésügyi miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet augusztus 1-jétől a következő év július végéig öt szállítási időszakot jelöl ki. Egy héten legfeljebb négy tanítási vagy nevelési napon, gyermekenként és tanítási vagy nevelési naponként legfeljebb negyed liter tejegyenértékkel megegyező mennyiségű tejtermék osztható ki.

A különböző zsírtartalmú termékek mellett a natúr és gyümölcsös joghurtok, kefirek, illetve az ömlesztett sajtok szerepelnek a rendelési listán.

Külvilág:
Tanács   

veroniq - 2015.03.17. 10:10

Brókerbotrány: Olvasónk így látja című írásunkban tévesen jelentettük meg két vezető beosztású munkatárs vezetéknevének első betűjét, valamint keresztnevét, mivel az ügyben a Biztonság Trade Kft az érintett, és nem a Biztonság Brókerház Kft, melynek vezető munkatársai a megnevezett személyek, akiknek a cikkben megjelölt brókerbotrányhoz nincsen semmi közük. A Biztonság Brókerház biztosítások közvetítésével, megkötésével foglalkozik, jelenleg is jól működő vállalkozás.

Külvilág:
Gazdaság   

Holnaptól átalakul a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal több segélyezési forma megszűnik, új elnevezést kap vagy máshonnan lesz igényelhető, mint eddig. A változtatások után szociális támogatásokat két helyről kérhetnek majd az érintettek: egyrészt a járásoktól, másrészt a helyi önkormányzatoktól.
A járási - jövedelemkompenzáló - támogatásokat közvetlen állami költségvetési forrásból fizetik majd ki az arra jogosultaknak. Ez azt is jelenti, hogy ezeknek a támogatásoknak a megállapításába az önkormányzatoknak nincs beleszólása...

Külvilág:
Segély   

 

Hirdetéseivel több mint 700 sértettől csalt ki pénzt egy csemői férfi, aki ellen vádemelést javasol a Jászberényi Rendőrkapitányság.
A Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves férfi ellen. A nyomozás adatai szerint H. László csemői lakos 2012. augusztus hónaptól internetes oldalakon, majd később több hirdetési újságban fiktív munkalehetőségeket kínált.
A gyanúsított az érdeklődőktől szerződéskötési, postázási, illetve orvosi vizsgálat költségeire különböző nagyságú összegeket utaltatott át saját bankszámlájára.

Külvilág:
Csemő   

 

Eddig még egyetlen hasonló méretű kisbolygó sem közelítette meg ennyire a Földet. A 2004 BL86 nevű aszteroida 1,2 millió kilométerre lesz a bolygónktól.
Egy példátlanul nagy, 450-900 méter átmérőjű aszteroida repül el a Föld mellett hétfő délután, de nem jelent semmiféle veszélyt a bolygóra - közölte az európai és az amerikai űrkutatási hivatal. A 2004 BL86 nevű aszteroida közép-európai idő szerint 17 órakor 1,2 millió kilométerre közelíti meg a Földet, azaz körülbelül háromszor olyan messze lesz, mint a Hold. Az ismeretek szerint eddig még egyetlen hasonló méretű kisbolygó sem közelítette meg ennyire a Földet.

Külvilág:
Csillagda   

 

A világháló-felhasználók nyilvánossága elé tárták az amerikai légierő csaknem 130 ezer oldalnyi, a titkosítás alól feloldott, azonosítatlan repülő tárgyak észlelésével és ufóügyi vizsgálatokkal kapcsolatos aktáját – közölte kedden híroldalán a CNN.  A Project Blue Book Collection (Kék Könyv Projekt Gyűjtemény) a Kék Könyv Projekt, a Jel Projekt és az Ellenszenv Projekt fedőnevű, ufóészleléssel kapcsolatos katonai nyomozások anyagait tartalmazza. A dossziékban egyebek között megtalálhatók az 1965-ös exeteri incidensre, a Kenneth Arnold 1947-ben jelentett, kilenc egyidejű ufóészlelésére és az 1948-ban a levegőben gépével azonosítatlan tárggyal ütközött Thomas Mantell százados halálára vonatkozó dossziék is.

Külvilág:
Abony   

 

   Most közzéteszem Önöknek egy Párizsban élő és dolgozó kedves Olvasónk beszámolóját a tegnapi terrortámadásról.

 Beszámolója szerint 3 fekete ruhás, maszkos alak, automata fegyverekkel, golyóálló mellényben behatolt a Charlie Hebdo nevű francia szatirikus lap székházába, ahol úgy mond mindenkit lemészároltak, akit találtak. 12 halott, és amint hallottam 8-11 sebesült (ebből 4 élet halál között). A 12 halottból 2 rendőr, és egy videón jól látszik, ahogy a terroristák hidegvérrel lövik le közelről az egyik rendőrt.

 

Folytatáshoz kattintson a címre!

Külvilág:
Párizs   
terror   
<< Előző1234567Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok