Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Kocsér"
123456Következő >>Utolsó

veroniq - 2019.08.10. 09:47

A település facebook oldalán írják: Kedves Gólyabarátok! 

Állatvilág:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2018.06.06. 11:12

 

Ma hajnalban akarták elaltatni azt a medvét, amely a Kocsér melletti erdőben éjszakázott. Az akció azonban nem sikerült, a medve a kocséri polgármester elmondása szerint Szentkirály érintésével Lakitelekre majd Tiszaalpárra ment, de sehol sem sikerült elkapni. Oda 8 körülre riasztották a természetvédőket.

"Nem egyszerű utolérni, Kocséron volt sokáig, aztán bement egy tanyára, és egy autóst is megállított"

Közbiztonság:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2018.06.05. 20:33

Lapunk egyelőre nem hivatalos információi szerint most Kocsér külterületén sétálgat egy medve, mely állat vélhetően azonos lehet azzal, melyet tegnap Abonyban láttak többen is. Olvasónk elmondta, hogy a lánya, aki Kocséron tanít, felhívta őt, és elmondta, hogy jelezték neki, hogy vigyázzanak a gyerekekre nagyon, mert a külterületen többen is látták az állatot. Úgy tudjuk, hogy az eseteket a rendőrségre is bejelentették már, és keresik a szökevényt. Részletek később. 

Közbiztonság:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2018.05.08. 10:33

 

Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. Kálmán 47 éves kocséri lakos ellen.


A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi, 2017. október 04-én 19:45 óra és 20:05 óra közötti időben egy kocséri kocsmában – előzetes szóváltást követően – bántalmazta a sértettet, őt több alkalommal ököllel az arcán megütötte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, járomívcsont ill. szemüregcsont töréses sérülést szenvedett.

Közbiztonság:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2017.04.08. 07:59

 

Kőröstetétlen és Kocsér is erősödik!

Újabb Pest megyei kistelepülések jutottak nagy összegű fejlesztési támogatáshoz – jelentette be sajtótájékoztatóján Földi László, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője.

 A Fidesz-KDNP parlamenti politikusa elmondta: Jászkarajenő után Kőröstetétlen és Kocsér Község Önkormányzata is sikeresen szerepelt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán. Kőröstetétlenben 102 millió 563 ezer 422 forintból négy közintézmény, Kocséron pedig 84 millió 148 ezer 320 forintból a Tündérkert Óvoda, Konyha és Általános Iskola épületeinek energiahatékonysági felújítása valósulhat meg. 

Közélet:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2017.02.28. 20:55

 

1848 HŐSEI

III. KOCSÉRI FUTÓFESZTIVÁL

Fussunk együtt az ünnepen
2017. március 15-én!

Gyülekező: a Sportcsarnoknál 1 órától fél 2-ig
(fél 2-től utazás a csárdához buszokkal)
Start: 2 órakor a Kutyakaparó csárdától

RÉSZLETEK A CÍMRE KATTINTVA

Közélet:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2016.05.02. 16:12

 

Izraeli állampolgár volt az a férfi, akinek holttestére szombat este egy tiszakécskei házban bukkant rá a rendőrség; a gyilkossággal gyanúsítható két férfit elfogták - közölte vasárnap a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu internetes oldalon.

A 21 éves kocséri és a 19 éves lakiteleki férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
 

A kocséri férfi nem régen szabadult a börtönből, és vélhetően drogmámorban követte el tettét.  

Közbiztonság:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2015.12.02. 20:41

Kocsér Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be 2012 szeptemberben az ivóvízminőség-javítás című pályázati konstrukción az Új Széchenyi Terv keretében. 2013.01.18-án megszületett a támogatói döntés és 2013.04.18-én a Támogatási Szerződés is hatályba lépett. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. 

Gazdaság:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2015.10.05. 17:22

Programok:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2015.08.29. 12:43

Legyünk Kocsér Jó Gazdái- Régebb óta munkálkodott bennem egy erős vágy, hogy jobbá és értékesebbé tegyem szülőfalumat. Úgy éreztem sokkal több a lehetőség mint amit észre veszünk és kihasználunk. Valamiért mintha nem haladna a falu, nincs benne lendület. Az élet úgy hozta, hogy találkoztam tavaly májusban néhány emberrel akiket hasonló vágyak hajtottak. Elmondtam polgármesteri indulási szándékomat majd felkértem őket, hogy jöjjenek velem ezen az úton. Nem egyszerű a csapatépítés, főként akkor nem ha komoly felelősséget kell vállalni. 

Közélet:
Kocsér   
 0 Hozzászólás    
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok