A megújuló energia felhasználással kapcsolatban Kőröstetétlen pályázata egyelőre tartaléklistára került és úgy tudjuk, hogy Kocsér szintén így járt. Első körben viszont Abony nyert. A pályázat a fűtés korszerűsítését célozza meg az önkormányzati intézményekben, mellyel sokat takarékoskodhatnak az érintett települések. Pásztor Imre, Kőröstetétlen polgármestere:
Mint lapunk arról már beszámolt Önöknek,több abonyi vállalkozás is sikeresen pályázott a közelmúltban. Most nézzük meg azt, hogy konkrétan a Mészáros Vendéglő mire is nyert el forrást. Az országos hírű Mészáros vendéglő tehát maradt ebben a körben pénz nélkül, hiszen napelem rendszer telepítésére kaptak 12,9 milliót, az önerő a fele.
Már nem az alapkőletételre, hanem a beköltözésre hívják az ügyfeleket.- Az Abonyban épülő úgynevezett inkubátorház építése lassan a célegyenesbe érkezik, tudtam meg az M.T. Hardy Kft. egyik képviselőjétől, aki lapunknak elmondta, hogy már vannak beköltözők is. Hamarosan üzlethelyiséget vált a MEGABIT Számítástechnika és az új helyen, impozáns környezetben fogadja majd régi és új vásárlóit, ügyfeleit.
Mit is nyertek Lipákék?- Lapunk már rövidhírben beszámolt arról, hogy az abonyi vállalkozók közül többen is sikeresen pályáztak. Most cikksorozatunk keretében bemutatom Önöknek azt, hogy konkrétan milyen fejlesztéseket végeznek majd Abonyban. A Lipák és Lipák Tüzép éppen ebben az évben ünnepli 20. születésnapját. Eddig csak kereskedelemmel foglalkoztak, ám gondoltak egy merészet és a gondolatot tett is követte.
Az irányító hatóság pár napja döntött több térségi vállalkozás támogatásáról. Van, aki telephelyet fejleszt, épít, gépeket szerez be, gyártásba kezd és vannak, akik alternatív energiaforrásokkal kívánják ellátni létesítményeiket.
Uniós és hazai forrásból kapott új külső szigetelést a Toldy Kórház pszichiátriai részlege. A mintegy 170 millió forintos felújítás során kicserélték a nyílászárókat is, a hatékony energiafelhasználástól évente 5 millió forintos megtakarítást remél az intézmény vezetése. A beruházás ünnepélyes átadását ma délelőtt tartották. Elkorhadt ablakok és korszerűtlen fűtés. Így nézett ki a Toldy Kórház legrégebbi épületrésze, az elmeosztályoknak helyet adó tömb pár hónappal ezelőtt.
Engedje meg, hogy először is sok szeretettel köszöntsem Önt az újonnan létrehozandó S.T.A.R.T. Inkubátorház hivatalos honlapján. Családi vállalkozásunk a 2010-es évben nyújtott be sikeres pályázatot vállalkozói inkubátorház létrehozására. A korábbi években szerzett közületi beruházási és projekt bonyolítási tapasztalatok vezettek oda, hogy vállalva a jelenlegi gazdaságban tapasztalható bizonytalansági tényezőket belevágjunk egy ilyen nagymérvű beruházásba.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények