Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző160161162163164165166Következő >>Utolsó

Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Kedves, egyébként a KRESZ szabályait kínosan betartó olvasónk hívta fel figyelmemet arra a tényre, hogy a Gyulai suli kapujából a diákok a Kálvin út felől mint a rakéta, úgy közlekednek a parkoló autók között, ezért kis híján majdnem elgázolta az egyik gyereket. „ Sutty, ki a kölykök az autók elé! Felülve a bicajra, teljesen szabálytalanul, így félek, lesz még ott baj! Oda tehetnének egy korlátot keresztbe, a kölykök bolondok sajnos, egy majdnem bejött ma alám is, még a dudára se reagált, sőt a felnőttek is, sajnos.

Közbiztonság:


 

Szabályosan kettévágott egy traktorhoz kapcsolt eke egy autót, a kocsi csapódott bele hatalmas sebességgel a 4-es úton Abonynál. Az autóban egy házaspár utazott. A nő beszorult a roncsokba, őt már nem tudták megmenteni. A férfit kórházba szállították, még most is életveszélyben van. A 4-es úton Fegyverneknél is halálos baleset volt. Ott egy autó mikrobusszal ütközött.

Közbiztonság:
TV   

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a váci rendőrök. Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. Péter 51 éves váci lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az 51 éves férfi 2007. december 18-án egy valótlan tartalmú okirattal eladta a tulajdonában lévő céget egy abonyi férfi részére, aki egyben a társaság új vezetője is lett. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi a céget csak papíron vette meg, valós gazdasági tevékenységet nem végzett.

Közbiztonság:

Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Már több ismerősöm nézett rám furcsán, vagy nevetett rajtam, mikor meglátta, hogy az egyébként súlyos parkolóhely hiánnyal küzdő városközpontban hol és hogyan állok meg gépkocsimmal. A mai napon kaptam magamról kettő fényképet is, azzal a céllal, hogy tegyem ki a " Parkolj hülyén! " rovatba. A kedélyeket le kell hűtenem, a lelkesedést le kell lohasztanom, mert én ezeken a képeken, magamat rendszámmal is vállalva NEM parkolok hülyén. Mindezt JANIK András, a Janik Autósiskola vezetője is megerősítette nekem, a következőt mondta:

Közbiztonság:

Fábián Attila tű. zászlós, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat oszlopos tagja november végétől mindig különös átalakuláson megy át. Bajusza növekszik, majd lassan-lassan meg is őszül, mosolya titokzatoskodóvá válik, persze, szigorúan csak munkaidőn túl. Miután leveszi füstös, olykor kormos, máskor balesetben szennyződött bevetési ruháját, már egy másik öltözék foglalkoztaja: jelesül a Mikulás gúnyája.

Közbiztonság:
Tűzoltó   

 

A szajoli vasúti baleset a magyar vasút történetének egyik súlyos balesete volt 1994. december 2-án, amikor 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Budapest-Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik kb. 110 km/h-s sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak. 27-en a helyszínen vesztették életüket, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek.

Közbiztonság:
Baleset   

MTI- Az év első kilenc hónapjában a vasutat érintő kábellopások száma a hatodára, az egyéb fémlopásoké pedig a harmadára csökkent - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Államvasutak (MÁV) kedden az MTI-vel.

A közleményében azt írták: 2014 első kilenc hónapjában hatodára, 326-ról 52-re csökkent a MÁV-ot érintő kábellopások száma, emellett a fémlopásoké (sínek, trafók, jelzőtáblák, fedelek) is a harmadára esett (173-ról 53-ra). Ehhez az eredményhez a tavaly november óta hatályos fémtörvény hatása és a MÁV erőfeszítései mellett a folyamatos járőrözések, a rendőrséggel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival közös szigorú ellenőrzések is hozzájárultak - írták.

Közbiztonság:
MÁV   

 

A mai napon ebédidőben egy idős férfi rosszul lett a Jókai úton, legalábbis szemtanúk elmondása szerint. A mentőszolgálat munkatársai sajnos már nem tudtak segíteni rajta. A férfi személygépkocsival közlekedett, majd érezte, hogy rosszul van, és megállt. Sajnos szívinfarktust kapott, nem lehetett már újraéleszteni, pedig a mentősök mindent megtettek az élet megmentése érdekében. Tehát ezért, és nem baleset miatt volt zárva az út a forgalom előtt.

Mély fájdalommal osztozunk a család gyászában.

Közbiztonság:
Abony   

Már itt tartunk sajnos.... Olvasónk:

Szia Veronika!  Nem túl jól sikerült a kép, de a lényeg látható. Gyakorlatilag sikerült a rend éber őrének pont a gyalogátkelő széléhez parkolnia. A bal oldalon lévő kerekei pont a zebránál álltak, aki át akart menni, meg kellett kerülnie az autót. :)

Közbiztonság:
Parkolás   

Olvasónk:

Szia Veronika! Nem tudom hogy hallottál-e már a Czuczor Gergely utcai betelepülőkről.
Azon a környéken nagyon nagy probléma van az anno pár évvel betelepült Motor utcaiakkal. Nem tudom, hogy hogyan kerültek oda, de a környék békés lakóit szó szerint rettegésben tartják! Köveket dobálnak az udvarokra, nyíltan árulják a drogot a "tezsvíreknek". Randalíroznak éjszaka, és senki nem mer rájuk szólni. Valahol megértem. Egy nagyon közeli hozzátartozóm is arra lakik, és bízva a rend őreiben, betelefonált név nélkül, hogy legyenek szívesek, menjenek oda, mert félnek tőlük az arra lakók! Azt a választ kapta, hogy egy ilyen ügy miatt nem tudnak biztosítani járőrkocsit! (Kődobálás)

Közbiztonság:
Első<< Előző160161162163164165166Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok