Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző162163164165166167168Következő >>Utolsó

A jelek szerint még szokniuk kell az új utat a lakóknak és a közlekedőknek egyaránt. A jelenleg szinte sztráda minőségű Táncsics úton ugyanis bőven a megengedett maximális sebesség felett száguldoznak az autók, és ami még ennél is nagyobb baj...

Közbiztonság:
Abony   

A Ceglédi Járási Ügyészség 105 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, illetve csalás vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki internetes
apróhirdetésben hirdetett portékái árát átvette, de az árukat nem küldte el a vevőinek. A budapesti férfi 2013 év elején magánéleti, alapvetően pénzügyi gondjai enyhítésére interneten hirdetéseket adott fel azzal, hogy különböző műszaki cikkeket küld meg az érdeklődőknek, ha azok vételárát előre utalással teljesítik a vádlott által megadott bankszámlára.

Közbiztonság:
Ügyész   

veroniq - 2014.11.06. 22:51

Te gondoltál már arra, hogy rendőreink hány embertársunknak segítenek nap, mint nap? Akkor is, amikor nem lenne ez kötelezettségük, mert talán munkaköri leírásukban ez nem szerepel? Hát, most elmesélek egy igaz történetet neked, mely ma este, november 6-án olyan fél 11 tájban történt. Olvasónk jelezte, hogy egy nagyon részeg férfi a Mátyás király úton kel és fekszik kerékpárjával együtt. Félő volt, hogy elütik, a kátyúknál bóklászott, hatalmas csattanásokkal esett el. A Rákóczi út sarkánál dülöngélt. Olvasónk kérdezte: Kinek kell ezt jelenteni, mit csináljunk? Mondtam, lehet a rendőr járőröknek is akár. Szólsz nekik?- Kérdeztem.

Közbiztonság:

Négykerék meghajtású terepjárót kapott a rendőrség, melyet tegnap vehettek át a Városháza udvarán. A gépjármű megvásárlásához közel négy millió forint gyűlt össze az önkormányzatoknak és a vállalkozóknak köszönhetően.

Idén tavasszal a ceglédi rendőrkapitány azzal a kéréssel fordult a Ceglédi Vállalkozók Szövetségéhez, hozzá tudnának-e járulni ahhoz, hogy egy terepjáróval bővülhessen a géppark. Akkor a kapitány egy másfél millió forintos használt jármű megvásárlásához kérte a támogatást, az eredmény viszont ennél sokkal örömtelibb lett.

Közbiztonság:

Az alábbiakban olvasható baleset részleteivel kapcsolatban kerestem meg a rendőrség szóvivőjét, Beluzsárné Belicza Andreát, aki lapunknak elmondta, hogy nem sárfelhordás miatt következett be az eset. 

" Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy a baleset nem a sárfelhordás miatt következett be. Az anyagi káros baleset kapcsán az azt okozó személy a felelősségét elismerte, a rendőrök vele szemben helyszíni bírságot szabtak ki. "- monta el lapunknak Beluzsárné Belicza Andrea r. százados,
sajtószóvivő

Képgaléria a balesetről IDE lattintva

Közbiztonság:
Baleset   

Mindenszentek ünnepén, november 1-jén vetett véget életének egy ceglédi nyugdíjas a Jászberényi úton. A hetvenes éveiben járó korábban jogász, A. Kálmán a Jászberényi út egyik tízemeletesének hatodik emeletéről ugrott ki.  A szomszédok még nem fogták fel mi történt. A helyszínen egy idősebb lakó nyilatkozott lapunknak. Mint elmondta, bár Kálmán bácsi egyedül élt, de barátságos, közvetlen volt a lakókkal és vannak hozzátartozói is, akik tartották vele a kapcsolatot. 

Közbiztonság:
Cegléd   

Tegnap történt:

Megsemmisítésre elszállítják a Szolnokon talált ötszáz kilogrammos bombát - közölte a Magyar Honvédség tűzszerészezredének kommunikációs altisztje pénteken az MTI-vel.


Bátyi Edina elmondta: a világháborús amerikai bomba a vasúti hídnál, az odaszállított földből került elő felújítási munkák közben. A robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják. A terület lezárását kevéssel 15 óra után feloldották.

Közbiztonság:
Botrány   

A mai napon délután Abony egyik kis utcájában tűz ütött ki az egyik családi ház emeleti szintjén. Minderről Olvasónk számolt be. A tűzoltóság munkatársai időben megkezdték az oltást, nagy erőkkel vonultak fel, a Dabasról és Ceglédről érkező szerkocsikkal. Sikerült megállítaniuk a tűz terjedését, az anyagi kár jelentős, emberéletben nem esett kár. A tűzoltóság munkatársai nem adhattak nekem információkat, mindezt a hozzátartozóktól tudom.

Közbiztonság:

1998-at írunk, nem sokkal a választások után vagyunk. Éppen Torgyán József miniszter látogat a településre, a polgármester ugyanaz, mint most. Szeretettel küldöm mindenkinek ezt a kis video felvételt, melyben párom, Lakatos Tibor Kálmán is szerepel, éppen ő volt a tápiószelei őrsparancsnok, és még jelentett is Torgyánnak. Változnak az idők, de bizonyos dolgok örökre megmaradnak. 

Közbiztonság:
Abony   

veroniq - 2014.10.30. 16:27

  Friss információk érkeztek a balesettel kapcsolatban! Válaszolt megkeresésemre Beluzsárné Belicza Andrea rendőr százados és sajtószóvivő. Levelében közölte, hogy az olvasói híresztelésekkel ellentétben, a balesetet okozó abonyi férfi RENDELKEZETT érvényes vezetői engedéllyel, valamint, mivel elismerte felelősségét, helyszíni bírságot szabtak ki rá.

 Kedves Olvasóink küldték el az alábbi galériában található képeket, melyek a ma este, sötétedés után, hét óra tájban történt balesetről számolnak be. Lapunk úgy tudja, hogy egy abonyi fiatal férfi nem adta meg az elsőbbséget a MOL kútnál kifelé jövet, és egy Volkswagen típusú abonyi férfi gépjárművének jobb oldalát törte össze, ezáltal az meglökte a szemben kévő kisutcába kanyarodó MAZDA típusú gépjárművet . A vétkes gépkocsi egy Mercedes volt, mely a szemtanúk elmondása szerint nem adta meg az elsőbbséget a MOL kútról kihajtva. Úgy tudjuk, hogy még mindig zárva van a benzinkút egy része, kibólyázták, mert a vétkes hozzátartozói nagy erőkkel vonultak fel a helyszínen, hogy megvédjék őt. Képgaléria ITT

Közbiztonság:
Baleset   
Első<< Előző162163164165166167168Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok