Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7970, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Csillagda"
<< Előző1234567Következő >>Utolsó

veroniq - 2015.01.25. 21:05

 

Eddig még egyetlen hasonló méretű kisbolygó sem közelítette meg ennyire a Földet. A 2004 BL86 nevű aszteroida 1,2 millió kilométerre lesz a bolygónktól.
Egy példátlanul nagy, 450-900 méter átmérőjű aszteroida repül el a Föld mellett hétfő délután, de nem jelent semmiféle veszélyt a bolygóra - közölte az európai és az amerikai űrkutatási hivatal. A 2004 BL86 nevű aszteroida közép-európai idő szerint 17 órakor 1,2 millió kilométerre közelíti meg a Földet, azaz körülbelül háromszor olyan messze lesz, mint a Hold. Az ismeretek szerint eddig még egyetlen hasonló méretű kisbolygó sem közelítette meg ennyire a Földet.

Külvilág:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.10.15. 13:10

 

A NASA felkészült arra, amely egymillió évenként következik be: egy nagy üstökös szinte súrolja a Marsot.
A Mars körül keringő összes űreszköz és a két működőképes Mars-járó is azt az objektumot figyeli, amely október 19-én 139 500 kilométerre közelíti meg a vörös bolygót. Csillagászati léptékkel ez kis távolságnak számít, körülbelül harmada a Föld-Hold távolságnak.

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.08.05. 09:43

Kiss György amatőr csillagász barátunkat, a MiAbonyunk Csillagda abonyi szervezőjét " megtalálta " a Szoljon.hu és az Új Néplap is. Újságíró kollégáim faggatták őt, és fényképezték Abony város főterén. Az írás címe: Égi jelenségekre, bolygókra vadászik az amatőr csillagász. 

 Ha narancs méretű a Föld, mellette a Hold piszke nagyságú, a Jupiter akkora, mint egy óriástök. - mondja Gyuri.

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.04.04. 13:10

 

A Szaturnusz holdjának, az Enceladusnak a jégkérge alatt hatalmas kiterjedésű, 8-10 kilométer mély, folyékony vízből álló óceán terül el – jelentették be a bolygót kutató tudósok csütörtökön. A mostani felfedezés arra is magyarázatot adhat, hogy honnan származnak az Enceladus déli sarkán gejzírszerűen kilövellő jégdarabkák és vízgőz.

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.03.28. 09:12

Szokatlanul erős napkitörést észleltek hajnali 1 óra 49 perckor – írja az Időkép. Az ilyen típusú kitörések akár komoly kimaradásokat okozhatnak a távközlésben, illetve károsítják a nagyfrekvencián működő rádiókészülékeket és műholdakat.

 

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.02.26. 10:22

Kiss György amatőr csillagász barátunk küldte el nekünk ezt a két képet szeretettel, és megjegyezte, hogy a fényképeket sajnos nem ő készítette. A Hold látható a képeken, a Vénusz meg a tetején. Gyönyörű égi jelenség mindez. Kiss György lapunknak elmondta, hogy ez nem olyan nagyon ritka, évente van olyan, hogy a Hold megközelít egy- egy égitestet. 

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.01.15. 20:47

A két megszállott, a Csillagda " vezető amatőr csillagásza " Kiss György barátunk, és Polyák Attila megmutatja, hogy milyen a Hold Abonyban. Végy egy amatőr távcsövet, egy remek fényképezőgépet, pár " ketyerét " és fényképezd le, milyenek az égitestek. Így sikerült nekik most. Szeretettel mutatom meg az Olvasóknak és gratulálunk a megszállottaknak! Fotók: Polyák Attila

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2014.01.07. 13:26

A világ két legismertebb tudományos lapja egyszerre közli a februári orosz meteorral kapcsolatos új információkat.  A 2013. február 15-én az oroszországi Cseljabinszk felett felrobbant meteor a legnagyobb ilyen ismert jelenség volt az 1908-as Tunguzka-esemény óta, így sokak szerint az évszázad meteor-robbanása lehetett.

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2013.12.30. 14:10

Szokatlan objektumot figyeltek meg a csillagászok a Szaturnusz közelében. A furcsa „valami” úgy fest, mintha egy kitüremkedés vagy gubanc ülne a gázóriás A-gyűrűjén, a tudósok egyelőre csak találgatják, mi okozhatja a jelenséget.  Az anomáliát április 15-én fotózta le a NASA Cassini űrszondája, amely akkor éppen a Szaturnusz egyik gyűrűjében keringő Prométheusz nevű holdat tanulmányozta. A csomót Carlo Murray, a londoni Queen Mary University asztronómusa szúrta ki.

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2013.11.18. 16:52

A legfrissebb hírek az ISON hirtelen felfényesedéséről számolnak be. Megint reménykedhetünk, bár a továbbiakról már senki nem mer mondani semmit, annyira egyedi az üstökös viselkedése. Úgy látszik megérte az ISON halálhírét kelteni az elmúlt két napban, mert ez idő alatt két magnitúdót fényesedve a szabadszemes láthatóság közelébe fényesedett! A por- és gázkibocsátás egy nap alatt a nyolcszorosára emelkedett, a 6 magnitúdóra fényesedő, alig 2-3 ívperc átmérőjű kómát amerikai észlelőknek szabad szemmel is sikerült megpillantani.

Közélet:
Csillagda   
 0 Hozzászólás    
Címke felhő:

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok