Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző217218219220221222223Következő >>Utolsó

(MTI) - Egy ember a helyszínen meghalt, öten pedig megsérültek abban a közúti közlekedési balesetben, amely szerda délután történt Szolnok külterületén, a 4-es számú főút 99,6-es kilométerénél - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.     Szabó Zita őrnagy tájékoztatása szerint egy Debrecen felé közlekedő személygépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és frontálisan ütközött egy személygépkocsival, annak hátuljába ütközött a mögötte haladó személygépjármű.

Közbiztonság:
Baleset   

Tegnap került a főváros Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága elé a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2012. évi beszámolója, amelyre a testületben egyedüliként szavaztam nemmel. A saját tapasztalataim mellett ugyanis a beszámolóból is kiderült, hogy több bűncselekménytípus száma emelkedett a 2011-es évhez képest, ami elfogadhatatlan. A rendőrfőkapitány a növekedést azzal magyarázta, hogy változtak a rögzítés szabályai, ráadásul szerinte más európai fővárosokhoz képest Budapest közbiztonsága jó.

Közbiztonság:
JOBBIK   

Lerángatta biciklijéről, majd ki is rabolta volt asszonyát a 31 éves K. János. A ceglédi férfi elmenekült exneje ékszereivel és pénzével, de a rendőrség rövid időn belül elfogta. K. János véletlenül találkozott össze volt szerelmével Cegléden. Az asszony éppen biciklijét tolva közeledett exe felé, amikor János - a nő legnagyobb megdöbbenésére - az üdvözlés helyett megpróbálta elvenni tőle a táskáját, amit biciklije kosarában tartott - olvasható a police.hu-n.

Közbiztonság:
Rablás   

A Btk. kiterjeszti a jogos önvédelem lehetőségét - Az Összefogás egy jobb Abonyért Közhasznú Egyesület (ÖKE) programot indított annak érdekében, hogy javuljon az abonyi közbiztonság. Ennek a programsorozatnak a keretében tartották meg dr. Mosonyi Csaba, ügyvéd előadását június 25-én az új büntető törvénykönyvvel kapcsolatosan. Az alapkérdés az volt: mennyiben nyújt nagyobb védelmet a lakosságnak a büntetések szigorítása, illetve meddig terjedhetnek a jogos önvédelem határai az új Btk. értelmében.

Közbiztonság:

(MTI) - Azonosította a rendőrség a harmadik férfit, aki a gyanú szerint részt vett keddre virradóra a kisteleki kábellopásban. Az egyik elkövető rátámadt egy intézkedő rendőrre, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.  A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: a harmadik gyanúsított a 25 éves ceglédi Mezei Csaba. A 170 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna hajú, barna szemű férfi ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

Közbiztonság:

A közbiztonság és a közrend fenntartásában részt venni kívánó, a környezetünk biztonságáért felelősséget érző állampolgárok számára a polgárőrség nyújt cselekvési lehetőséget. Örömmel tájékoztatjuk községünk lakosságát, hogy megalakult a Törtelért Polgárőr Egyesület az elnöke: Molnár János. A polgárőrök létszáma ténylegesen változott a falunkban, de pozitív irányba. Sajnálatos okokból, kisebb belső ellentmondások miatt, az egyesület két részre szakadt.

Közbiztonság:
Törtel   

Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja.- Szigorú, de nem kegyetlen és differenciálatlan az új Büntető törvénykönyv (Btk.) − jelentette ki Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára az egy hét múlva hatálya lépő új kódexről. A jogszabályt 2012. június 25-én fogadta el a parlament. Az ittas járművezetés megállapításához immár elegendő 0,5 ezrelékes véralkoholszint a korábbi 0,8 ezrelék helyett, a szankció pedig kötelezően a járművezetéstől eltiltás lesz.

Közbiztonság:

Több Olvasónk is jelezte, hogy 20-án az esti órákban baleset történt a körforgalomnál. Minderről a legilletékesebbet, a PMRFK sajtószóvivőjét kérdeztem. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy Nagykőrösön, a városközpontban 2013. június 22-én 20 óra 30 perc körüli időben történt baleset. Egy hangonyi férfi közlekedett kisteherautóval a fenti helyen, amikor elvesztette uralmát a járműve felett és a körforgalomból kisodródott és egy lámpaoszlopnak ütközött.

Közbiztonság:

veroniq - 2013.06.23. 13:03

Történt, hogy ma reggelre az Apponyi úton az egyik nagytermetű fát a szélvihar megrogyasztotta, az vezetékekre hajlott rá. Olvasónk szólt, hogy segítsek és én szokás szerint Parti Mihály alpolgármesterhez fordultam, aki ahogyan szokott, most is hathatósan segített. Gyorsan motorkerékpárjára pattant, majd rövid helyszíni szemle után érkeztek tűzoltók. A fát ártalmatlanították, azonban a lakókat kellemetlen meglepetés érte.

Közbiztonság:

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a következő tényállás alapján: A vádlott feleségével és közös gyermekükkel Abonyban élt. A vádlott házassága fokozatosan kihűlt, felesége el akart válni tőle, de a vádlott ezt nehezményezte. 2012 augusztusában a vádlott elhatározta, hogy úgy áll bosszút válást kezdeményező feleségén, hogy közös gyermeküket megöli, majd magával is végez.

Közbiztonság:
Első<< Előző217218219220221222223Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok