Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző196197198199200201202Következő >>Utolsó

Ismeretlen tettes ellen indult eljárás garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályán. A Ceglédi Rendőrkapitányság ügyeletére az Országos Mentőszolgálat ceglédi diszpécsere tett bejelentést 2013. október 24-én arról, hogy egy ceglédi büfében egy sérült férfi fekszik a földön, akit egy másik vendég bántalmazott. A helyszínre kiérkező ceglédi járőr megállapította, hogy a bejelentést megelőzően az ismeretlen elkövető bement a vendéglátóhelyre, ahol szóváltásba keveredett a sértettel, akit megütött, majd távozott.

Közbiztonság:

A szolnoki rendőrök a bejelentést követően 11 perc alatt elfogták a fiatalkorú támadót és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 16 éves szolnoki lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 16 éves fiú 2013. november 3-án 2 óra 29 perckor Szolnokon, az utcán támadta meg a hazafelé sétáló fiatal nőt.

Közbiztonság:

(MTI) - A rendőrségi helyszínelést követően helyreállt a forgalom a Budapest-Szeged, illetve a Debrecen-Füzesabony és a Debrecen-Tiszalök vasútvonalon szombat délután - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.  Peiper Károly közlése szerint a Szegedről Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó Tömörkény InterCity Kecskemét és Katonatelep között gázolt halálra egy ismeretlen férfit.

Közbiztonság:
Halál   

Kedves Olvasónk keresett meg azzal, hogy a két napja szerencsételnül járt abonyi fiatalembernek ő a nevelőanyukája és elmondta, hogy : Már itthon vagyunk . Össze varrták a láb szárán a sebet és hazaengedték . A barátjának elkérte az elektromos motorját és azzal esett el . 12 cm-es csúnya seb lett a lábán. Járunk a kórházba minden nap kötözésre. Az angyalok nagyon az Attilával voltak tegnap.

Közbiztonság:
Baleset   

Talán a fenti pár szóval lehet legjobban jellemezni az új bűnügyi osztályvezetőt, illetve a munkához való hozzáállását. Tehát nem fognak örvendezni a bűnelkövetők. A Ceglédi Rendőrkapitányság megújult személyi állományában kulcsszereplő az ezt a posztot betöltő rendőr. 

Közbiztonság:

Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja! - Saját szememmel is láttam, de olvasónk is elmsélte, hogy a mai napon mintegy fél órával sötétedés előtt baleset történt az Újszászi úton, a Kostyán Andor Rendelőintézet előtt. Olvasónk szerint az áldozat egy kerékpáros gyermek, én egy segédmotor kerékpárt láttam a baleset helyszínén, ahol két rendőrautó biztosította villogva a forgalmat és a sérültet szemmel láthatóan a mentőszolgálat munkatársai a mentőautóban látták el.

Közbiztonság:
Baleset   
Közbiztonság:

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat Sz. Lajos 44 éves abonyi lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.  A szolgálatot teljesítő járőröket 2013. október 24-én Abony, Vasút út környékén két állampolgár állította meg azzal, hogy ismeretlen tettes a vasútállomás nyilvános kerékpártárolójából kerékpárt próbál eltulajdonítani.

Közbiztonság:

Mindenszentek és Halottak napján sokan gyújtanak gyertyákat és mécseseket, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is. Helytelen használatuk a szabadban és zárt térben egyaránt könnyen tüzet okozhat. Ennek veszélyeire hívja fel a katasztrófavédelem a lakosság figyelmét. A statisztikák azt mutatják, hogy az ünnepek idején megemelkedik a lakástüzek száma, sokan ugyanis nem kellő körültekintéssel használják a gyertyákat és a mécseseket.

Közbiztonság:

(MTI) - Égő lakóházból mentettek ki egy idős embert szerdán rendőrök egy polgárőr közreműködésével Újszászon - közölte a Szolnok megyei rendőrség szóvivője az MTI-vel.  Szabó Zita tájékoztatása szerint a Szolnoki Rendőrkapitányság ügyeletére szerdán 0 óra 41 perckor érkezett bejelentés egy újszászi lakástűzről. Az épülethez az Újszászi Rendőrőrs járőrei érkeztek meg elsőként egy polgárőrrel. Kiderült, hogy a füsttel telt házban egy idős ember tartózkodik.

Közbiztonság:
Újszász   
Első<< Előző196197198199200201202Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok