Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző325326327328329330331Következő >>Utolsó

"Az első füst fekete volt, a játszma még nyitott" - írta szerdán az Il Messaggero című római napilap; a bíborosok az első eredménytelen szavazáson még nem fedték fel kártyáikat, az igazi pápaválasztás ezekben az órákban folyik. A la Repubblica értesülése szerint az első fekete füst és a Sixtus-kápolnából való kivonulás után a pápaválasztó bíborosok késő estig tovább tanácskoztak vatikáni szálláshelyükön a Szent Márta-házban. A napilap úgy tudja, a konklávéba legesélyesebb pápai jelöltként belépő Angelo Scola érsek megválasztásával szemben egy európai bíboros fenntartását fejezte ki, azt hangsúlyozva, hogy Scola túl közeli kapcsolatot ápol az olasz politikával, és vele a szintén erős politikai kapcsolatokkal bíró Comunione e Liberazione nevű egyházi mozgalom embere kerülne Szent Péter trónusára.

Közélet:
Pápa   

veroniq - 2013.03.13. 08:27

Budapest, 2013. március 12. – A március 15-i, nemzeti ünnepre való tekintettel – az utasforgalmi igények megfelelő kiszolgálása érdekében – változik a vonatok közlekedési rendje. Így március 14-én, csütörtökön pénteki, március 15-én, pénteken szombati, március 16-án, szombaton ünnepnapi menetrend lesz érvényben. Március 17-én, vasárnap már a megszokott, vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A kényelmesebb utazás érdekében a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművet közlekedteti a szerelvényekben, ahol az utasforgalom indokolja, ott a vonatok egy vagy több kocsival megerősítve közlekednek. Mentesítő vonatok indulnak március 17-én, vasárnap délután Győr és Nyíregyháza felől a főváros irányába: Győrből 16:46 perckor Tatabányán és Kelenföldön át a Keleti pályaudvarra, Nyíregyházáról 15:34 perckor a Nyugati pályaudvarra; ezen felül a Budapest Keleti pályaudvarról 20:10 perckor Győrbe. Továbbá plusz kocsival közlekedik a nemzetközi Metropol Euronight vonat is Prágáig, az elővételben tapasztalható jelentősen megnövekedett utazási igényeket kiszolgálva. A komfortos utazás érdekében érdemes a mentesítő vonatokat is igénybe venni.

Közélet:
MÁV   

veroniq - 2013.03.12. 14:28

Közélet:
Abony   

Önök kormányzati videót láthatnak. Elhangzik, hogy a Fidesz eltörölte az adományok ÁFA-ját, amit még az MSZP vezetett be. Az Élelmiszerbank szerepét az államtitkár kiemeli, ez egy civil szervezet, 15 milliárdos támogatást ad nekik a kormányzat. VÁM-on lefoglalt, hamis, márkátlanított termékeket oszt az úgynevezett Karitatív Tanács. Katasztrófák idején is segítséget nyújtanak, van ilyenkor egy segélyvonal, ennek célja, hogy elkerüljék, hogy csalók is elkezdjenek gyűjtögetni.

Közélet:
Kormány   

Körzetünk JOBBIK-os országgyűlési képviselője Korondi Miklós egy nagyon aktuális témát feszegetett felszólalásában a Magyar parlamentben, mely kérdést Fónagy János államtitkárhoz intézte. A proglémakör érinti az újszilvási út halálszakaszánál végül meg nem épült körforgalmat is. Íme: „A 3-as, 31-es és 32-es számú út felőli észak-déli irányú és visszaúton a nehézgépkocsi-forgalom oly mértékben megnövekedett, hogy a 311-es számú út - különösen Cegléd-Tápiószőlős között - mára baleset-, illetve életveszélyessé vált. 

Közélet:
Utak   

veroniq - 2013.03.11. 18:10

Kedves Véradók! A jövőben szeretnénk a Véradóinkat a véradások idejéről e-mail-ban értesíteni. Régi és először jelentkező Véradók jelentkezését abonyivoroskereszt@gmail.com címen várja az abonyi véradás-szervező.  Köszönjük együttműködésüket - Tölgyessy Attiláné Vöröskereszt Cegléd Városi Területi Titkár 

Közélet:
Véradás   

veroniq - 2013.03.11. 17:47

Március 10-én járt napközelben a PANSTARRS üstökös, amely kedd estétől Magyarországról is látható. Sajnos a várható időjárás nagyon megnehezítheti az alacsonyan járó égitest észlelését. A PANSTARRS (C/2011 L4) jelű üstökös 2013. március 10-én volt a legkisebb távolságra, 45 millió kilométerre a Naptól. Ezzel a legbelső bolygó, a Merkúr pályáján belülre került, ahol körülbelül 10-szer olyan intenzív napsugárzást kellett elviselnie, mint ami bennünket ér a Földön ...

Közélet:
Csillagda   

Kapható a COOP-ban, a PÉK ABC-ben és a kis boltokban is!

Közélet:
Abony   

veroniq - 2013.03.10. 00:12

Az alábbiakban olvasónk levelét teszem közzé. Természetesen az üggyel kapcsolatban az érintett áruházláncot is megkeresem. Szia Veronika! Olyan kérdésem lenne, hogy van az a bizonyos Tescos busz, ami bizonyos időközönként közlekedik a központ-vasútállomás-Tesco útvonalon. Olyat szeretnék kérdezni, hogy jár-e esetleg a Szelei út- (Szondi György ) felé mivel, erre is lenne sok ember aki menni szeretne vele, mert nekik nagyon messze van a Tesco, főleg idős embereknek.

Közélet:
Abony   
Első<< Előző325326327328329330331Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok