Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7052, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Orvosok"
123Következő >>

admin - 2015.03.20. 13:25

 

 A március 6-i indulás óta folyamatosan érkeznek a voksok a 2014-es Év orvosa pályázat internetes közönségszavazásán. Eddig összesen 9.280 érvényes szavazat futott be. A rangsor még mindig mozgásban van, az élbolyban lévők között szoros a verseny. Az összesen 107 jelölt részvételével zajló nemes versengés tétje, hogy ki kapja idén az Astellas-közönségdíjat, illetve az azzal járó „Az év orvosa” címet.


Voksot beküldeni ma este 22.00 óráig IDE KATTINTVA lehetséges.


Év orvosa pályázat – közönségszavazás TOP3


Dr. Debreczeni Béla Zoltán plasztikai sebész főorvos (MH EK Honvédkórház, Budapest)
Dr. Cseh Botond neurológus főorvos (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Miskolc)
Dr. Homoki Ildikó háziorvos (Abony)

Közélet:
Orvosok   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2013.11.06. 12:56

Csehpál Etelka, a mindszenti körzet háziorvosa Kálmán Olgának nyilatkozott az Egyenes beszédben. Elszomorító dolgokról számolt be. A háziorvos elmondta, betege azért halt meg, mert ebben a rendszerben már nem akart semmilyen segítséget. Rokkantnyugdíját a felülvizsgálat után elvették, ezután derült ki, hogy van a torkában egy daganat. A háziorvos hiába mondta neki, hogy emiatt a nyugdíját is visszakaphatná, ő azt mondta, még egyszer nem megy vissza, sőt, orvost sem akar látni többé.

Egészségünk:
Orvosok   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2013.05.24. 12:46

Alig több mint hatmilliárd forint juthat az egészségügyben várható béremelés mintegy harmincmilliárdjából a háziorvosoknak és a védőnőknek. A FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke, Selmeczi Kamill, az érdekvédő szervezet vezetője sérelmezte, hogy a pénzelosztási elvekkel ezúttal is a kórházban, illetve a szakrendelőkben dolgozó orvosokat preferálják.

Közélet:
Orvosok   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2013.02.01. 17:12

Szoros versennyel zárt az Astellas-díj – Az év orvosa 2012 pályázat- egyetlen pont különbség döntött a dobogóra kerülésnél - Éjfélkor lezárult az idén hatodik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év orvosa 2012 pályázat közönségszavazása. Az elmúlt hetekben beküldött 8016 szavazat jelentős része az utóbbi néhány napra koncentrálódott, ami a résztvevő orvosok pillanatnyi helyezésének folyamatos változását eredményezte. Ez a változás még az utolsó az utolsó percekben is intenzív volt. A nemes versengés végül szoros eredményeket hozott, a dobogót jelentő harmadik és a negyedik hely között mindössze egyetlen pont különbség döntött. 

Egészségünk:
Orvosok   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2013.01.22. 10:13

A lista kaotikus, szakmakódonként és nem településnevenként történik a felsorolás! ITT elérhető!- Nagyon sok esetben Budapesten fogadják a  betegeket....- Szabályba foglalta a járóbeteg-beutalás rendjét Budapesten és Pest megyében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) – tájékoztatta az országos tiszti főorvos az MTI-t. Paller Judit elmondta, hogy a fővárosban és Pest megyében a területi ellátási kötelezettség eddig nem volt pontosan meghatározva. Nem volt szabályozva, kinek hová kell menni, így a beteg mostanáig "szokás alapján" választott járóbeteg-szakellátó intézményt. A hétfőn életbe lépett határozatok nyomán "egyértelmű, átlátható, átfedés- és hézagmentes" lesz a járóbeteg-irányítási rendszer – írta az ÁNTSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Egészségünk:
Orvosok   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.12.17. 12:32

HVG információ- Minden negyedik orvos szögre akaszthatja a fonendoszkópját júliusban, ha választaniuk kell a nyugdíj vagy munka között. Az intézményvezetők legszörnyűbb rémálmait váltja valóra a parlament azzal, ha a kormány ígéretei ellenére hétfőn mégis megszavazza, hogy az egészségügy közalkalmazottai sem dolgozhatnak nyugdíjuk megtartása mellett.

Citrom-díj:
Orvosok   
 2 Hozzászólás    

veroniq - 2012.12.12. 12:55

Rovatunkat az INNOVEN támogatja.- Nagyon sok embertársamat érinti ez a napi kínzó probléma. Az Egészségkalauz szerkesztősége küldte nekem az itt látható hasznos tanácsokat a tárggyal kapcsolatban. Sokak gondja a székrekedés, mely bizony megronthatja hétköznapjainkat… különösen igaz lehet akkor, ha aranyérprobléma is társul hozzá. Akár úgy, hogy már fennáll az aranyér, és még nagyobb kínokat áll ki a beteg, akár úgy, hogy maga a székrekedés, az erőlködés miatt alakul ki a mindennapokat megkeserítő aranyérbetegség… Lássuk, milyen megoldásokat kínál az étrend! Székrekedés  akkor is kialakulhat, ha nem áll mögötte konkrét betegség, szervi elváltozás. Elegendő lehet a helytelen életmód: kevés mozgás, székelési inger elnyomása, helytelen táplálkozás, tehát kevés diétás rost, kevés zöldség- és gyümölcsféle az étrendben, kevés folyadék fogyasztása.

Egészségünk:
Orvosok   
INNOVEN   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.11.24. 10:43

Kedves Olvasónk ajánlotta figyelmünkbe ezt a pályázatot és a következőt írta..

Közélet:
Orvosok   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.10.12. 13:53

1996 óta minden évben október 12-én tartják meg világszerte az ízületi gyulladásos betegségek nemzetközi világnapját, hivatalos nevén a World Arthritis Day-t. Ebből az alkalomból a reumatikus-, csont- és izomrendszeri betegségekben szenvedők összefogással hívják fel a közvélemény figyelmét a betegségre. A nemzetközi kampányhoz idén első alkalommal csatlakozott a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő kis betegek gyógyítását segítő Rosszcsont Alapítvány is.

Egészségünk:
Orvosok   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.08.25. 10:59

Szívszorító, fájdalmas történet következik. Arról, hogy milyen szörnyű, ha egy két és fél éves kislány beteg és nem tudják mi a baja, ha nem tudják, mi a megoldás, ha rohamot kap és maga az orvos sem veszi komolyan mindezt a kórházban. Nem lennék a helyükben…. Gondolom Önök sem. Egy abonyi fiatalember keresett meg azzal, hogy írjam meg azt az esetet, mely a közelmúltban történt velük. A cél nem bárkinek is a felelősségre vonása, csak azt szeretné elérni, hogy ez soha többet senkivel ne történhessen meg, de még hasonló eset sem.

Citrom-díj:
Orvosok   
 1 Hozzászólás    
Címke felhő:

Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok