veroniq - 2010.11.27. 09:40:33
Nagy Gergő interjút adott
Az abonyi származású Nagy Gergő a Győri ETO színeiben kapusként remekel, mint ahogy lapunk is beszámolt erről. Egyre komolyabb feladatokat bíznak rá a csapatvezetők. Íme, a vele készült interjú:
„Már kedden megtudtam, hogy valószínűleg én kapok szerepet a szombati NBII-es bajnokin. Eddig csak az U17-eseknél védtem, még az U19-esekkel sem szereztem tapasztalatot, így nagyon meglepődtem, de persze örültem is a lehetőségnek. Edzőimmel megbeszéltük, hogy ha az idegességemet le tudom győzni, akkor nem lehet nagy baj, szóval igazából erre készültem a múlt héten.
Az első csapat kapusedzője is ellátott jó tanácsokkal, és szerintem végül ugyanúgy sikerült ez a találkozó számomra, mint egy utánpótlás meccs, persze az iram azért nagyobb volt. Az első percben már védenem kellett, de ez csak jót tett a magabiztosságomnak. Negyed óra után már teljesen megnyugodtam, jól koncentráltam. Sajnos kaptam három gólt, úgy gondolom elkerülhe
veroniq - 2010.11.26. 13:03:06
Ha én vandál lennék, indulna a banzáj! És indult is, bár én nem vagyok az! Elképedve láttam, hogy a MiFőterünk egyik padját valaki, vagy valakik széttörték. Igaz, előtte azt még meg is jelölték. Khm. Ugye ez nem az, amire én gondolok? Úgyhogy vigyázat, rongálók! Ezért is kellene a térkamera. Minden esetre a képviselő testület betervezte ezek felszerelését a költségvetési koncepcióba. Hosszú távon megtérül, mint a mellékelt ábra is mutatja.
Nagyításhoz katt a képekre!
LŐVE
veroniq - 2010.11.26. 12:15:03
Nagyon úgy tűnik, hogy Abony város újraválasztott polgármestere, Romhányiné Dr. Balogh Edit elszigetelődik a saját képviselő testületében. Realista, rámenős és ellentmondást nem tűrő stílusa ebben az új felállásban egyáltalán nem nyerő, hiszen a FIDESZ hat képviselőjén kívül erősen támadta őt Dr. Magyar Gábor is, miután több kérdésben is lehurrogta és megsértette őket Balogh Edit.
veroniq - 2010.11.26. 10:37:32
Az előző kormány kőkemény döntéssel két évre csökkentette a GYES időtartamát úgy, hogy előtte nem tette meg a kellő lépéseket a bölcsődei férőhelyek számának növelése érdekében. Gondban volt ezzel Abony is, hiszen nagy volt a túljelentkezés. Annak érdekében, hogy a település úrrá legyen a problémán, pályáztak és a Pingvines óvoda területén új, modern épület épülhet hamarosan. Viszont most a másik kormány visszaállította a rendet és megint három évig jár a GYES. Nos, ezzel egyértelműen ismét csökken majd az igény a bölcsődei szolgáltatások irányában. A jobb kéz tehát nem tudja, mit csinál a bal.
Épül a bölcsi, de ugyan kinek? Talán megoldást jelenthet az, hogy így több leshet a hely az ovikban és nem kell elutasítani az oda jelentkezőket. Ez viszont nem a férőhelyek számának, csupán a csoportszobák számának növekedését hozza magával. Ha viszont az óvodai csoportok száma nő, akkor a kiadások is. Nem beszélve arról, hogy az új épület rezsiköltsége is nag
veroniq - 2010.11.26. 10:20:04
veroniq - 2010.11.25. 13:28:23
Vaksötét a Mátyás király úton és mi lesz véled Téglagyár?
veroniq - 2010.11.25. 13:15:11
Jászkarajenőn minden képviselő és bizottsági tag lemondott tiszteletdíjáról, értesítette lapunkat Baranyai László, a JOBBIK Magyarországért Mozgalom egyik helyi vezetője. Megtudtam Palya István polgármestertől, hogy a hír igaz, sőt még ő is szolidaritást vállalt a képviselőkkel és ugyanannyit felajánlott a tiszteletdíjából, mint amennyiről a többiek lemondtak. „ Évente így majdnem 2,3 millió forintot tudunk megtakarítani. A képviselő testületben mindenki egyhangúlag szavazta meg azt, hogy lemondanak a tiszteletdíjukról. Természetesen én is megtettem azt, amit ők és az általuk felajánlott bruttó 27 ezer forintot én is beadom havonta a közösbe.
A pénzt egy elkülönített számlán gyűjtjük. Jótékony célt fogunk szolgálni ezzel az összeggel vagy pályázatok önerejét képezi majd ez a magtakarítás. Nekünk nagyon fontosak a gyermekek és segíteni szeretnénk a tanulásukat is ezzel a pénzzel, vagy a kirándultatásukhoz fogunk hozzájárulni. „- mondta a példamutat
veroniq - 2010.11.25. 12:45:04
A kormány, összhangban a törvényben foglaltakkal, januártól megemeli a nyugellátásokat. A tervezett infláció 3,5 százalékos, a nyugdíjemelés mértéke pedig 3,8, illetve 4,4 százalékos lesz - jelentette be csütörtökön Nagy Anna kormányszóvivő. Az emelés az öregségi és a özvegyi nyugdíjra, az árvaellátásra és a baleseti járadékra is vonatkozik, az érintett kör Nagy Anna elmondása szerint 2,65 millió fő.
A 3,8 százalékos növekedés az idén nyugdíjba menteket érinti, a 4,4 százalékos emelésére pedig az idei év előtt nyugdíjba mentek számíthatnak. Átlagnyugdíj (havi 84 ezer forint) esetén a régebben nyugdíjba menteknél havonta 3700 forinttal több lesz a nyugdíj, ami évente 44 ezer forintos pluszt jelent, az idei nyugdíjba vonulóknál 3200 forintos lesz a növekedés havonta, ez évi 38 400 forintot tesz ki.
Soltész Miklós államtitkár elmondta: a kormány döntött a gyes 3 évre emeléséről, illetve arról, hogy csak részmunkaidős munka mellett lehet igénybe venni a gyest. Jö
veroniq - 2010.11.25. 12:34:21
Kőröstetétlenen is pályázatot nyújtanak be az ivóvíz minőség javítására.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények