neszoljbe - 2013.10.10. 09:34:10
Állok az egyik abonyi nagyáruház pénztáránál. Fizetni készülök, semmi különöset nem veszek, csak a szokásos legolcsóbb dolgot egy- két napi bevásárlás. Étel, alapvető élelmiszerek főként. Egy kis kedveskedés a kisfiamnak meg a páromnak. Előttem magyar asszony áll, két pici gyerekkel, lehetnek olyan négyéves formák, de lehet, hogy ennél jóval idősebbek, csak picik. Iszonyúan, selypítve beszélnek, nem lehet érteni, látszik rajtuk, hogy talán szellemileg sem épek. Ruhájuk tiszta, nem a legújabb divat szerinti, nem is túl kopottas, de mégis. Olyan, segélycsomagból való talán.
Vásárolnak ők is,(én is) egy szép csomag csirkecombot, szintén semmi luxus, csak étel az asztalra, mindenből a legolcsóbb.(mint én mert nem vagyok gazdag,miböl is lennék) A két kis fehér gyerek kiharcol magának egy- egy tic- tacot. Anyuka enged, dühösen, fásultan. Veszekedni, kiabálni nincs kedve, de durva, semmi szeretet, csak kötelesség. Látszik, megtörte az élet, szomorú, mosolytalan arc
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények