Önerőből és adakozásból úították fel Ceglédbercelen a tornatermet, ahol abonyi a jegyző, Pető Zsolt személyében.
Saját forrásból, 49 millió forintból újította fel Ceglédbercel önkormányzata a helyi általános iskola tornatermét. A beruházásra már évek óta igyekeznek támogatást nyerni, ám végül a testület úgy döntött az önkormányzat költségvetéséből végzik el a felújítást. A tornatermet tegnap a diákok ünnepélyes avatás után birtokba is vehették.
A ceglédberceli általános iskola tornaterme 1973-ban épült, a Szolnoki vasútállomás épületének tégláiból. Akkor a falu közössége fogott össze, és saját kezükkel építették fel az iskolarészt. Az eltelt majd 30 év alatt azonban a terem meglehetősen elhasználódott, így már évek óta igyekeztek forrást találni a felújításra.
FELHÍVÁS: A MiCsillagunk!
Kedves Olvasóink!
Bizonyára sokuknak feltűnt, hogy Abony városában a karácsonyi „ díszkivilágítás „ enyhén szólva is szegényesnek mondható. Mivel többször elhangzott már a városvezetésnek azon véleménye, hogy a lakosságnak is tennie kell, ha szeretne javítani bizonyos helyzeteken – amivel természetesen egyet is értünk-, úgy gondoltuk, hogy most teszünk. Szeretnénk gyűjtést rendezni annak érdekében, hogy villanyoszlopra szerelhető, maradandó világító díszt, esetleg díszeket adományozhassunk Abony városának, melyben közösen gyönyörködhetünk majd az ünnep alkalmával.
Részletek:
December elsején nem csupán a tél reccsentett rá az abonyiakra, hanem egy nem várt áramszünet is. Pontosabban a város egész területén hosszú ideig nem volt áram.
A probléma akkor kezdődött, amikor a lakosok java része hazaért. Délután fél öt tájban már sok helyen nem volt áram, majd visszajött kétszer viszonylag rövidebb idő után. Viszont este fél hét tájt a háztartások jelentős részében megállt az élet- egyesek szerint egész Abony területén- és csupán háromnegyed kilenckor állt helyre a rend. Még ezt követően is voltak rövidebb ideig tartó kimaradások.
Az E.ON hibabejelentő munkatársai azt mondták olvasóinknak, hogy a nagy mennyiségű ónos eső súlyát nem bírták már el a vezetékek, ezért azok több helyen leszakadtak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Véradók!
Évek óta, így december elején, az Advent időszakában ünnepeljük a Véradókat. Amikor arra készültem, hogy beszédet, köszöntőt írok, mindig a korábbi években elmondott gondolatok jutottak az eszembe. Ez azért van, mert a Véradókat, a véradás fontosságát már oly sokszor elmondtuk, én magam is – de erről beszélni, a Véradókat köszönteni, soha nem elég.
Aki vért ad, életet ad. Aki vért ad, kiemelkedik embertársai közül. A véradás tegnap is, ma is és holnap is, egy olyan szép, humánus, önzetlen és nemes cselekedet, ami a legnagyobb erkölcsi megbecsülést érdemli meg.
A véradás azon túl, hogy önzetlen adomány a véradó részéről, bizonyítottan előnyére is válik a véradónak. Sokan elmondják, hogy véradás után javul a közérzetük. A véradást követően "hígabbá" válik, gyorsabban áramlik a vér, ezáltal csökken az infarktus és a trombózis kialakulásának veszélye.
MEGHÍVÓ
Karácsonyi kupa
a Bármi-kő Bt. Strand Kisvendéglő
csapatának rendezésében!
Minden sportbarátot, érdeklődőt szeretettel várunk!
Helye: Abony Városi Sportcsarnok
Ideje: 2010. december 12.
Nevezési határidő: 2010. december 5.
Nevezési díj: 15.000.- Ft
Nevezés helye: Balázs Károly 2740. Abony, Függetlenség út 12/a
Telefon: 70/261-04-26
A versenyen minden csapattag saját felelősségére indul!
Minden csapatot szeretettel várunk!
Bármi-kő Bt. Strand Kisvendéglő csapata
Vannak, akiknél már csordultig a pohár, sőt be is telt. Olvasónknak nyilvánvalóan elege van. Elege van a mindennapos, menetrendszerű bűnözésből és a tehetetlenségből, a mérhetetlen közönyből. Írását csak erős idegzetűeknek ajánljuk, azoknak, akik képesek venni egy nagy levegőt, mielőtt kommentet fűznek az íráshoz.
Képek az abonyi polgári iskoláról ITT megtekinthetők!
Játékos kedvű Olvasónk honlapunk történetében már sokszor megörvendeztetett bennünket terveivel, mely Abony jeles épületeit hozta rendbe, alakította át, újította fel, sajnos csak a tervezőasztalon. Most köszönettel ismét közzétesszük ezeket a kincseket, szépen sorjában, minden napra egyet. Íme, az abonyi Polgári iskola, a mai Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, teljes fényében. Úgy, ahogyan mindannyian nagyon szívesen látnánk! LŐVE
Képek az ünnepségről ITT megtekinthetők! Fotó: LŐVE
Fantasztikus Emberek, akik életeket mentenek...
A mai napon a Városházán a véradók tiszteletére ünnepséget tartottak. A rossz idő miatt sajnos többen nem jöttek el azok közül a fantasztikus emberek közül, akik évente akár többször is hozzájárulnak ahhoz, hogy beteg embertársaik meggyógyulhassanak. Az idei véradó nap különleges volt Abony történelmében, hiszen a rendezvényen részt vett Temesközy Tamás is, akit októberben súlyos betegsége miatt megműtöttek. Tamás gyógyulásához szükség volt arra, hogy a Vöröskereszt és Pető Istvánné közreműködésével az abonyiak vért adjanak Tamásnak. A hívó szóra több,mint húszan segítettek azonnal és két óra múlva már rendelkezésre is állt az életet mentő vér. Tamás megköszönte mindazoknak, akik segítettek.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények