Lapinformációink szerint Dr. Homoki Ildikó gyermekorvost egészen egyszerűen elfelejtették tájékoztatni arról, hogy nem egyedül fog egy rendelőt használni, ezzel pár héttel ezelőtt szembesült.
Az abonyi Nosztalgiakórus Egyesület
tisztelettel és szeretettel
meghívja
Önt és kedves családját
2010. december 10-én 1730 órára
az Önkormányzat Dísztermében tartandó
Karácsonyváró hangversenyére.
Fellép:
a Nosztalgiakórus és barátaik.
ABOKOM díjtételek
Az előző testületi ülésen döntés született arról is, hogy 2011-ben mennyiért dolgoznak az ABOKOM Nonprofit Kft gépei és a segédmunkások óradíját is megállapították. Elmondható, hogy mértéktartó volt az emelés. Sőt emelésről nem is beszélhetünk, mert maradt minden a tavalyi áron. Mégis, mi mennyi?
Mennyiért űzhetjük az ipart?
Abony város képviselő testülete előző rendes ülésén döntött a helyi iparűzési adó mértékéről is, mely az adóalap 1,9%-a marad jövőre is. A felső határ 2%. Ez az úgynevezett HIPA. Ez az önkormányzat saját bevétele. Abony köztudottan nem büszkélkedhet kimagasló bevételekkel, 2010.-re 145.393.000 Ft-ot írtak elő az adózóknak, melyből a harmadik negyedév végéig összesen 122.892.851 forint folyt be az önkormányzati kasszába.
A vásározóknak napi 1.000 forintot kell fizetniük, míg az építőipari illetve természeti erőforrás feltárási tevékenység végzése után naponként legfeljebb 5.000 forintot.
MiAhír
Újlengyelben például 0 %-os a HIPA mértéke. Íme erről egy érdekes írás:
Megépült az új Egészségügyi Centrum, de a doktorok beköltözésével kapcsolatban felmerültek kisebb- nagyobb problémák. Mint lapunk azt előzetesen megírta, nem volt kellő mértékű az egyeztetés az egészségügyi dolgozókkal.
Extra, új képek az abonyi 19. Zenésztalálkozóról ITT megtekinthetők!
Fenti linken a videogalériában kisfilm is!
JÁTSZÓHÁZ!
Sok szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat
2010. december 04-én, szombaton
délután 14 – 17 óráig
a Római Katolikus Plébánia Közösségi termében tartandó karácsonyi készülődésre!
Sok-sok meglepetés vár még Rátok!
Katolikus Karitász abonyi csoport tagjai
http://regiujsag.blog.hu/2009/12/26/az_abonyi_zsemlye_csalad_1986_december_24_nepszabadsag
A fenti linket kedves Olvasónk, László Ferenc, Pest megye önkormáyzatának MSZP-s képviselője ajánlotta szerkesztőségünk figyelmébe. Most megosztjuk Önökkel is a Zsemlye család régi történetét, mely a Népszabadság egyik retro példányában jelent meg anno, 1986-ban.
Az alábbi cikket a Duna Televízió sajtósai küldték el szerkesztőségünknek.
Papp Magor: “Cápaként úsznak köztünk a külföldi fejvadászok”
Évente ezer fővel csökken az orvosok száma itthon, a drasztikus külföldre áramlás megállíthatatlannak tűnik kormányzati beavatkozás nélkül. A nyugati fizetés negyedéért már itthon maradna a gyógyítók meghatározó többsége, a kezdő orvosok bérét kellene a duplájára emelni a Rezidens Szövetség szerint.
A nyugati bérek negyedével, nettó kétszázezer forintos fizetéssel már itthon lehetne tartani a pályakezdő orvosokat. Többségük ugyanis itthon szeretne gyógyító tevékenységet folytatni, ha ehhez meglennének a minimálisan elvárható körülmények – nyilatkozta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel. A külföldi fejvadász cégek ugyanakkor mindent megtesznek a magyar gyógyítók külföldre csábításáért.
Nettó kétszázezer forint, a nyugati bérek negyede – ez az a fizetés, amiért már szívesen itthon maradnának a pályakezdő orvosok. Ehhez meg kellene duplázni a pályakezdő doktorok fizetését, amire már akár jövőre is elszánhatná magát a kormányzat, hiszen nem terhelné meg annyival a büdzsét, hogy ne lehetne belevágni – derült ki a Rezidens Szövetség elnökének nyilatkozatából.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények