Az autópálya építés kapcsán szóba került a már járhatatlan Abony- Újszász útszakasz is. Nem a polgármesterünk, hanem a jász- nagykun szolnok megyei közgyűlés alelnöke verte ki a balhét, bár az iszonyatos szakasz Pest megyében van. Íme a www.szoljon.hu cikkrészlete minderről: " Az egyeztetésen szóba hozták az Abony–Újszász közötti út állapotát is. Ennek megyei szakaszát pályázatból sikerült felújítani, de a Pest megyei szakasz szinte járhatatlanná vált. „Erre is felhívtuk államtitkár úr figyelmét, miszerint Szolnok és a Jászság érdekében ebben is jó volna előrelépést tennünk” — mondta Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke.
MTI hír Az M4-es autópálya Szolnokot északról elkerülő Abony és Fegyvernek közötti útszakaszának, valamint a Tiszapüspökinél megépülő új Tisza-hídnak az előkészítő munkálatai 2013-ig befejeződnek, a kivitelezés a 2014-től kezdődő európai uniós fejlesztési ciklusban indulhat - közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára. A kormány által júniusban elfogadott, a gyorsforgalmi és főúthálózat hosszú távú fejlesztési programjáról és nagytávú tervéről szóló dokumentum szerint 2016-ig elkészülhet az M4-es autópálya Üllő és Törökszentmiklós közötti, az M44-es autóút Kunszentmárton és Kondoros közötti, valamint az M8-as autóút Szolnok és Nagykőrös-dél közötti szakasza, valamint a 32-es számú főút jászberényi elkerülő útjának harmadik üteme - tette hozzá.
Minden hónap elején akciót indítunk annak érdekében, hogy a helyi mesteremberek bemutatkozhassanak honlapunkon! Az első öt, leggyorsabban nekünk e-mailt küldő mesterember vagy mezőgazdasági őstermelő ingyenesen mutatkozhat be honlapunkon, akár fényképeket is küldhetnek. Hamarosan készítünk egy külön adatbázist is, mely róluk szól.
Nincs annál kellemetlenebb érzés ugyanis, mikor valami elromlik egy háztartásban és nem tudjuk, kihez forduljunk. Még mindig szomorú, hogy nem tudjuk, hogy ki mit termel Abonyban. Segítsünk egymásnak.
Vásároljunk abonyitól, dolgoztassunk abonyival! Ez teremt igazi közösséget!
A következő hetekben szavazni lehet majd a hónap mesterére is, aki oklevelet kap tőlünk! Ehhez azonban Olvasóink ajánlásai kellenek majd. Történeteket várunk arról, hogy hogyan segített rajtunk egy ezermester. A győztessel külön interjú készül majd és természetesen fényképeket is csinálunk, igény szerint.
Várjuk tehát mindazok gyors jelentkezését, akik őstermelők vagy „ mesteremberek „, pl.: kőműves, burkoló, ács, tetőfedő, duguláselhárító, víz- és gáz szerelő, villanyszerelő, favágó, kovács, lakatos, fodrász, műkörmös, kozmetikus, masszőr… stb.
Aláírás előtt érdemes elolvasni
Mint lapunk arról már beszámolt Önöknek, Abonyban is rengeteg káresemény történt a közelmúltban a hatalmas orkánerejű szél és felhőszakadás miatt. Szakértőnktől megtudtam, hogy vannak extrém esetek is, amikor az ügyfél direkt nem javítja ki a kisebb hibát annak érdekében, hogy majd a nagyobb bajból legyen pénze. A kárszakértők azonban nem most jöttek le a falvédőről és figyelnek erre. Volt olyan kárbejelentő, aki egy két négyzetméteres beázás kapcsán szerette volna az egész házát kívülről a biztosítótól kapott összegből renoválni. Természetesen ez sem működik a gyakorlatban…..
Tisztelt Lakosok!
Nagy a csend… Pedig a baj vélhetően nagy Abonyban is, mert a kibocsátott kötvény hitelként működik bizony.. Ezt polgármesterünk is megmondta…
Abony város központja ismét egy romhalmazzal lesz szegényebb. Az egykoron szebb napokat látott sarki ház bontását megkezdték az önkormányzat határozatának megfelelően. Niylván Olvasóinknál vannak régi képek arról, hogy milyen is volt régen a virágkorát élő épület. Ha ha valakinek van a birtokában írásos dokumentum a ház történetéről, akkor szeretettel várnám ide a www.miabonyunk.hu-ra ezt is. Íme, a bontás néhány mozzanata képekben. A kisördög azonban bennem van.... Kíváncsi vagyok arra, hogy meddig marad majd üres, foghíjas a telek. Vagy a válság miatt ez is csupaszon tátong majd, mint a LIDL- Művház helye? Dudva lepi majd? Az enyészet lesz itt is az úr? Remélem nem. Szép jövőt sarki telek! LŐVE
Abony város lakossága nevében ezennel szeretettel megköszönöm mindazoknak, akik végre figyelmet fordítottak rá és a közelgő ünnep alkalmából lecserélteték az abonyi Országzászlót. Vagy visszatetették, nem is tudom... Köszönjük persze a bátor dolgozóknak is, hiszen nem egyszerű akrobata mutatványt kellett végrehajtaniuk. Csak azt nem értem, hogy a zászlórúdra vajon miért nem lehet felhúzni a lobogót lentről.... LŐVE
Három napig diákoknak és felnőtteknek kínálok alkalmi munkát.
Feladat: Vezetékes telefonok előfizetéséhez teszt előfizetők gyűjtése és szerződések előkészítése. Minden megállapodás után 200 Ft-ot fizetek.
Az ajánlat érvényes: péntek, szombat, vasárnap. A legjobban teljesítőknek további munkalehetőséget ajánlok.
Tájékoztató: 2011. augusztus 4., csütörtök, 11:00, Batthyány u. 3.
A mai napon egy kedves levelet kaptam, melyet az alábbiakban osztok meg Önökkel. A lényeg, hogy Abonyban is megszállnak azok, akik Böjte Csaba gyermekmentő munkáját segítik egy páratlan kezdeményezéssel. A levéllel kapcsolatban természetesen felvettem a kapcsolatot Dr. Tóth Katalinnal, a helyi Karitász csoport vezetőjével és úgy tűnik, hogy lesz megoldás a kérésre.
Íme a levél:
Tisztelt Lőrinczy Veronika főszerkesztö Asszony!
Elolvasva Abony honlapjának köszöntö sorait még jobban felbátorodtunk, hogy megismertessük Önnel és a település lakóival kezdeményezésünket.
Kozma Zsolt vagyok, egy 440 km-es sétát tervezek Budapeströl Dévára, Böjte Csaba gyerekeihez. Bizonyára hallott már arról az odaadó és lelkes gyermekmentő munkáról, ami Erdélyben Déván és környékén folyik. Csaba testvér immár több, mint 2200 gyereknek teremt élhetöbb életet. Ehhez a folyamathoz szeretnénk hozzájárulni ezzel a sétával. Kérem olvassa el a részleteket a www.jamjam.hu/Deva.php oldalon. A séta augusztus 15-én indul Budapestről, második esténket Abonyban szeretnénk eltölteni. Amennyiben van rá mód, kérem segítsen nekünk, hogy kihez fordulhatunk, ha szállást keresünk. Mivel ez egy jótékony kezdeményezés, a gyaloglók mindegyike (4 fő) saját pénzből finanszírozza az útját és nincsenek nagy igények szállás terén, keressük a legolcsóbb, esetleg ingyenes megoldásokat. Akár egy iskolai tornateremben is szívesen eltöltjük azt az egy estét és éjszakát, hogy másnap újult erővel vághassunk neki a kezdeményezésünknek.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények