Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8084, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző522523524525526527528Következő >>

Mondta el lapunknak Pető Istvánné, a Városunk Fejlődéséért Egyesület tagja. Erzsikét Abonyban a lakosság java része jól ismeri, hiszen hosszú évtizedeken keresztül dolgozott a polgármesteri hivatalban, majd 2006-tól négy évig volt önkormányzati képviselő egyesülete színeiben. De nem csupán erről jut eszünkbe Pető Istvánné neve, hanem a véradásról, melynek ő a fő szervezője Abonyban és a mellrák elleni több száz embert megmozgató „ rózsaszín „ felvonulásról is. Sokak bánatára éppen ő nem jutott be az abonyi képviselő testületbe, népszerűsége ellenére sem, a mostani választásokat követően. Ezzel kapcsolatban faggattam Erzsikét.

LV:
- Szerinted ki nyerte a mostani önkormányzati választásokat?
Pető Istvánné:
- Benne volt a levegőben, érezni lehetett, hogy ismét Romhányiné Dr. Balogh Edit lesz a település polgármestere. Úgy érezték az emberek, hogy ha már belefogott a sok fejlesztésbe és pályázatba, akkor vigye is végig őket, fejezze be azokat. Ami a testület öss

Közélet:

miabonyunk - 2010.10.25. 19:17:04

Közélet:

22.30-kor ma este a TV 2 vendége lesz az Esti Frizbiben, Hajdú Péter műsorában Papadimitriu Athina, Dr. Magyar Gábor, abonyi KDNP-s képviselő volt élettársa. A színművésznő a közelmúltban adott ki könyvet életéről, melyben őszintén írt kapcsolatáról, Magyar Gáborral. Ha tehetik, nézzék meg az adást, bizonyára érdekes lesz. LŐVE

Közélet:

Aki szeretne az abonyi Zenésztalálkozóra két darab tiszteletjegyet nyerni, annak a figyelmébe ajánljuk mostani játékunkat.

Kérem, válaszoljanak az alábbi kérdésre:

Ki volt a tavalyi zenésztalálkozó műsorvezetője?

A megfejtéseket ide várjuk, október 26-ig: szerkesztoseg@miabonyunk.hu

Részletek és a megfejtés is megtalálható: www.bertazenekar.hu

Közélet:

Ez nem végleges megoldás, de segít a lakosságon

Mondta el lapunk kérdésére Gáspár Csaba, az ABOKOM Kft. ügyvezető igazgatója. Mint arról már beszámoltunk Önöknek, a TESCO körüli területen lévő házakat úgy próbálják megvédeni a belvíztől, hogy zárt rendszerben átvezetik a volt négyes alatt a belvizet és azt a Csiky lapos felé, a Kodály Zoltán úthoz viszik. Erről a megoldásról kérdeztem az ABOKOM ügyvezetőjét, aki elmondta, hogy ez nem a végleges megoldás.

„ Folyamatosan magas a vízszint a Vécsey úton és környékén, nem kell aggódni, nem arról van szó, hogy hirtelen elárasztunk egy másik lakott területet. 50 m3-t szivattyúzunk csak óránként, ez nem sok, mintegy 1000 m3/nap, többet mi sem merünk! Megtörtént a kotrás és tisztítás a Semmelweis úton és a Csiky laposnál is. A víznek szabad áramlása van, ez csak ideiglenes megoldás, amíg ki nem derül, hogy nyer-e a pályázat vagy sem, amit a belvízzel kapcsolatban nyújtott be a város.

Két hét kell hozzá, hogy látván

Közélet:

Egy újabb fejezet, mely a kötelező biztosítással kapcsolatos legfontosabb változásokat tartalmazza. Példák segítik a szabályok helyes értelmezését.

Megszűnik az egységes év végi biztosítási évforduló.

Helyette a szerződéskötés tényleges dátuma lesz az évforduló.Ez azt jelenti, hogy míg korábban minden autós, függetlenül attól, hogy mikor vette gépjárművét és kötötte meg kötelező biztosítását, egységesen novemberben volt lehetősége biztosítóváltásra, 2010. január 1-től érvényes új törvény szerint megszűnik a fenti egységes időszak, és a kötelező biztosítás megkötésének dátuma lesz az évforduló. Ha szeretnénk megérteni a fenti, többszörösen összetett mondatot, érdemes példákkal élnünk:

Példa 1: mindazok, akik 2010. január 1. UTÁN lettek üzembentartók.

Kovács József 2010. augusztus 15-én megvette álmai autóját, egy új
Suzuki Swiftet. Augusztus 15-én a kötelező biztosítást meg is kötötte,
mivel e nélkül forgalomban nem közlekedhet vele. Az új törvény é

Közélet:

miabonyunk - 2010.10.23. 20:05:20

Közélet:

miabonyunk - 2010.10.23. 20:03:20

Íme a terület, amit mentesíteni kell a belvíztől, még a tél beállta előtt. Írás a megoldásról, vélemények lejjebb.

Közélet:

miabonyunk - 2010.10.23. 20:01:53

A képen Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester és férje, valamint Pintér Gábor alezredes, Abony őrsparancsnoka látható, ahogyan teljes egyetértésben beszélgetnek a FUTABONY városi rendezvényen. Igaz, egyikük sem futott, de a sportolók biztonságáról remekül gondoskodtak.

Közélet:

Nagyon úgy tűnik, hogy a TESCO környékéről a belvizet nagyteljesítményű szivattyúval emelik át zárt rendszerben, a víz természetes folyásával ellentétes irányban, úgy, hogy átfúrják a négyes utat a Nagytemető közelében. Ezek után a vizet 5-6 kilométer hosszan vezetik, majd ráengedik a Csiky laposra és környékére, ahol már most is magas a belvízszint. Sokan attól tartanak, hogy az újonnan elárasztott területeken lesz katasztrófahelyzet. Vagy a belvíz el sem jut odáig, mert nincsenek megfelelően kitisztítva a csatornák és útközben is vannak kritikus szakaszok, amiket fenyeget a víz. A polgármester szakértőkre és mérnökökre hivatkozik.

Az előző testületi ülésen Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a negyedik vis major alapot is megnyitották és a Vécsey és Mikes utcákat úgy fogják megvédeni a belvíztől, hogy a volt négyes út alatt zárt rendszerben átemelik a vizet az út másik oldalára. Onnan 5-6 kilométer hosszon vezetik be a v

Közélet:
Első<< Előző522523524525526527528Következő >>
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok