Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8084, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző517518519520521522523Következő >>Utolsó

veroniq - 2010.11.15. 20:58:31

SkyT a Bagolyban szervezett egy nagy bulit az elmúlt szombaton, íme a képek! Katt IDE!

Közélet:
Közélet   
   
Buli   
Zene   

Hihetetlen, de a főnök egy kilenchetes labrador- vizsla keverék kutyus!

Néhány napja új lakói vannak az abonyi magánállatkertnek, mint ahogyan az országos média is beszámolt arról. Két kistigris érkezett Romániából, őket büszkén mutatja be a tulajdonos, Tóth Tibor Önöknek és a látogatásomkor éppen ott forgató Magyar Televízió stábjának. „ Három hete vannak nálunk a tigrisek, egyikük fiú és Szibír a neve, a másiknak Teodóra, azaz Dorka. Hamarosan még egy tigris érkezik hozzánk, Szlovákiából. „- mondta el lapunknak Tóth Tibor.

Az új jövevényeknek egy mintegy 500 m2-es új kifutót is építettek, ahol a nagyközönség is láthatja őket. Kicsiknek és esendőknek tűnnek első látásra, de aztán kiderül, hogy a látszat csal! A foguk már most is éles és egyáltalán nem cicahangot hallatnak. Már most 10 kilósak, de ha megnőnek, súlyuk a 300 kg-t is elérheti. Nyáron még ennél is szebb, élénkebb színű lesz a bundájuk, mert ez a téli viseletük.

Egyelőre nem olyan jámborok és k

Közélet:
Közélet   
   
Programok   

veroniq - 2010.11.15. 20:51:59

 

Az alábbi sajtóközleményt kaptam:

Kevezmények rendőröknek, tűzoltóknak

A Magyar fürdőszövetség térítésmentes fürdőbelépőket biztosít azoknak, akik eddig részt vettek a vörös iszap katasztrófa elleni védekezésben. A kedvezményeket elsősorban azoknak a tűzoltóknak, rendőröknek, mentősöknek és önkénteseknek ajánlotta fel a közel száz fürdőt és uszodát magában foglaló Magyar Fürdőszövetség, akik nemcsak munkaidejüket, de még szabadidejüket is mentéssel töltötték az elmúlt hetekben. – nyilatkozta Vancsura Miklós a fürdőszövetség elnöke. Október közepéig a térségben zajló védekezésben összesen 900 hatósági személy vett részt, és munkájukat 700-800 önkéntes segítette.

Dr. med. Göde György, a Büki Gyógyfürdő vezető főorvosa, a reumatológia és fizioterápiás szakorvos a Fürdőszövetség Orvosi szakbizottságának elnöke elmondta, hogy a helyreállításban résztvevő tűzoltók, mentősök, rendőrök és önkéntes segítők most nem elsősorban gyógyászati szempontok miatt j&aa

Közélet:
Közélet   

veroniq - 2010.11.15. 20:50:23

Meglestem az Abony Állat- és Szabadidő Park új lakóit, a kistigriseket Extra galéria ITT..

Közélet:
Közélet   
   

veroniq - 2010.11.15. 20:48:08

 

Felhívás!

"Már a nagyvilág se a régi. Rossz idõk járnak Kanadában is. Nem megy a
bodza. De ez még mind hagyján. Honvágy van. Méghozzá gyötrõ. Így aztán az
üldözöttek vállalva a rasszista kockázatot, az üldöztetést és a félelmet,
hazatérnek. A szív megszakad, szem nem marad szárazon. Cudar ez a világ...

Nyíregyházáról összesen közel 60 ember ment el tavaly, de úgy néz ki,
elõbb-utóbb valamennyien hazajönnek majd, mert gyötrõ honvágyuk miatt nem
bírják elviselni a kinti életet - sírta tele a napokban a sajtót Balogh
Artúr, a városi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke.

Majd így folytatta: - Nem jószántukból mentek el. Tavaly a cigányok elleni
gyilkosságok, támadások félelmet keltettek, a közhangulat rendkívül feszült
volt, a Huszár-telepen élõk is napokig nem aludtak, rettegtek éjszaka. A
munkalehetõségek ezzel együtt még inkább beszûkültek, a szegénység
nyomasztóvá vált. Én megértem ezeket az embereket. Nem rablókról,
gengsztere

Közélet:
Közélet   

tyb - 2010.11.15. 20:46:55

Egy ismerősömtöl kaptam.

Most már értem mért nem mennek a cigányok Svájcba csak Kanadába,
Franciaországba, Dániába...
Hat napos tanulmányi útról tértem haza Svájcból. Ott is rengeteg a cigány de
ott azt látjátok, hogy keményen dolgoznak, mint ahogy azt nekem két hotel
tulajdonosa (Renáta) mondta.
A következő motivációjuk van:
Munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után
kapnak.
Ha a felkínált munkát elutasítják, semmilyen támogatást nem kapnak.
Ha munkát saját hibájuk miatt vesztik el - abszentálnak, alkoholt
fogyasztanak a munkahelyen - akkor támogatást nem kapnak.
Ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják, akkor ki kell
fizetniük a javítást vagy leülni börtönben és ott dolgozni míg ki nem fizeti
az adósságát.
Érthetetlen számomra hogy Havel ill. Kocáb nem kritizálja Svájcot,
hogy nem akarják munka nélkül etetni a parazitákat.
És Európában senki sem beszél a svájci rasszizm

Közélet:
Közélet   

veroniq - 2010.11.15. 20:41:23

Jelentős mértékű apadás történt már, mióta a Vécsey útról elkezdték kis lépésekben szivattyúzni a felgyülemlett belvizet. Összesen már mintegy 22 cm-t apadt a vízszint, tájékoztatta a MiAbonyunk olvasóit Gáspár Csaba, az ABOKOM Kft. ügyvezető igazgatója.

LŐVE

Közélet:
Közélet   
Belvíz   

veroniq - 2010.11.15. 20:39:39

 

Márton nap legendáját elevenítették meg a lámpás felvonulás szervezői és résztvevői november 13-án. A rendezvényre többszázan jöttek el és nem is kellett csalódniuk, hiszen remek hangulatban tölthettek együtt néhány feledhetetlen percet. Íme egy kis fotóösszeállítás minderről.

Közélet:
Közélet   

veroniq - 2010.11.15. 20:28:14

 

Abony egyik legszebb, legpatinásabb, leghíresebb és városképi szempontból is igen jelentős épületét a közelmúltban felállványozták. A magánkézben lévő szép ház homlokzatán nyilvánvalóan javítási munkálatokat kell majd végezni, hiszen az idő nem kímélte meg. Abonyban számos szép épület van, mely a jelenleginél sokkal jobb sorsra lenne érdemes és nincsenek olyan szerencsés helyzetben, mint a Kossuth, melynek esetében a gondos tulajdonos megőrzi az utókor számára.

Sajnálom a Zsinagógát, Az Ungár Házat, de a főúton csúfoskodó úgynevezett zsidó iskola homlokzata is mállik. A volt Mechanikai Művek területén lévő szépséges kúria is szinte sír a segítségért, de említhetném a vele szemben, magánkézben lévő málladozó kis kastélyt is. Nem beszélve a Kécskei- Vasút úr sarkán lévő kastélyról. Ki menti meg őket az utókornak? Nem tudni….

LŐVE

Közélet:
Közélet   

 

Az alábbiakban, kedves Olvasónk, Csörnyei Ida családfelállító terapeuta írását olvashatják:

Ha terapeutaként a lélek mozgásának szintjére lépünk, olyan terültre érkezünk, ahol a nyelv felmondja a szolgálatot. Elég megértenünk, hogy léteznek olyan erők, amelyek meghaladják értelmünket. Az ember nemcsak családja lelkével van összeköttetésben, hanem olyan mélyebben ható hatalmakkal is, amelyek messze e lélek felett állnak. Ezekről a hatalmakról a nyelv alig tud valamit is közvetíteni, a képek azonban – a családfelállítás során- előidézhetnek bizonyos változásokat a bensőnkben.
Lelkük mélyén a gyerekek is kötődnek elődeikhez, amitől szenvedhetnek. Betegségével vagy úgynevezett „zavarával” a gyermek gyakran a család tabutémáját hozza felszínre.

A gyerekek és a fiatalkorúak nevelésénél a családi kötelékeken kívül néhány alapvető törvényt is feltétlenül figyelembe kell venni: a gyerek mindig kicsi, a szülő pedig nagy. A szülő ad, a gyerek kap. A szülő elősz&o

Közélet:
Közélet   
Első<< Előző517518519520521522523Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok