A blikk.hu ma a címoldalon foglalkozott a témával: Katt
A kutya legalább jól érzi magát.....
Mint lapunk arról már beszámolt, egy fatális tévedés miatt összekeverte a vállalkozó a Szőlő utcával a Piszkét és a viszonylag jó állapotú Piszke utat tolólapozta le. Ezt nem kellett volna megtennie, mert a lakók önerőből tették járhatóvá az utat még korábban. A vállalkozó a hibáját elismerte és megjavította az útfelületet. Az Új Néplapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy négy köbméter keszegi követ fognak hozni ide, hogy a hibákat orvosolják és azt is, hogy itt nem volt aszfalt sosem.
Az Egyedül Nem Megy Alapítvány szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2011. augusztus 26-án 9.00-kor megrendezendő hagyományos családi napra! Részletekért katt a képre!
Mint szemfüles Olvasóink nyilvánvalóan már észrevették, a Foci Ászok sörözőből a bérlő kiköltözött. Abony egyik legnépszerűbb és legolcsóbb kocsmája profilt vált. Helyén újabb százforintos bolt nyílik, a bérlő ceglédi lesz. Ezt megerősítette lapunknak a Foci Ászok söröző eddigi üzemeltetője is, aki lapunknak elmondta azt is, hogy az ÁFÉSZ szerződést bontott velük, mert találtak olyan bérlőt, aki többet fizet. Ez a mai világban így is van rendjén. Viszont nem maradnak az abonyiak Ászok kocsma nélkül, mert az üzemeltetők átköltöznek egy új helyre.
Délben, kora délután éri el Magyarországot az a hidegfront, ami Nyugat-Európában már sokfelé hozott esőt, záport. A front záporok, zivatarok kíséretében érkezik, számottevő lehűlés kezdődik. Bárhol az országban lehet heves zivatarokra, jégesőre számítani. Déltől gyorsan csökken majd a hőmérséklet északnyugaton.
Ha nem látom a saját szememmel nem hiszem el. Pontosabban, ha Tyb egy repülés alkalmával nem fényképezi meg nekem ezt a tavat, biztosan bután néztem volna rá. A fotózás megtörtént. Szegeden a belvíz elvezetésének sajátos, ötletes és szép megoldását találták meg. Egy szív alakú tavat alakítottak ki. Hogy melyik nagyáruháznál? A MTERO-nál.... No comment. LŐVE
Interneten való barangolásom közepette bukkantam rá erre az abonyinak nevezett receptre, mely így első olvasatban nagyon jól hangzik. Nem tudom, hogy ki a szerző, de képet is szívesen tennék róla közzé. Ha van receptajánlatuk, akkor azt szeretettel várjuk továbbra is a Főzni jó blogba.
LŐVE
Forrás és részletek: http://www.hoxa.hu
Nincsen túlzottan jó hírem azok számára, akik most, utólag szeretnének rákötni a szennyvízcsatorna hálózatra. Kedves ismerősöm mondta el nekem, hogy kétnapi telefonálgatás után kapott kérdésére választ. Azt szerette volna megtudni ugyanis, hogy hogyan és mennyiért lehet rákötni a csatornahálózatra. Számára lesújtó választ kapott, ugyanis a rákötés ára közel 170 ezer forint, melyet csakis egy összegben lehet befizetni. Azt kérte tőlem, hogy járjak utána, hogy valóban így van-e mindez. Sajnos a hír igaz, mint Gáspár Csabától, az ABOKOM Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtam.
Képünk csak illusztráció, forrása: www.istenbizony.hu
A szakember elmondta, hogy egészen pontosan összesen 165 ezer forintot kell befizetnie annak egy összegben, aki utólag kötne rá a hálózatra. Ha a befizetés összege megérkezik, akár már másnap mennek a munkatársak és bekötik a rendszerre az ingatlant. Ezt viszont többen méltánytalannak tartják, vagyis azt, hogy egy összegben kell fizetni, hiszen a korábbi bekötéseknél, amikor létezett a csatornatársulás, lehetett részletekben is törleszteni. Így van ez a Táborhegy dűlő esetében is, ahol a csatorna beruházás alkalmával még nem is volt nyomvonal, tehát ha akartak volna, sem tudtak volna csatlakozni a lakosok a rendszerhez. Ezt többen nehezményezik.
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
Az autópálya építés kapcsán szóba került a már járhatatlan Abony- Újszász útszakasz is. Nem a polgármesterünk, hanem a jász- nagykun szolnok megyei közgyűlés alelnöke verte ki a balhét, bár az iszonyatos szakasz Pest megyében van. Íme a www.szoljon.hu cikkrészlete minderről: " Az egyeztetésen szóba hozták az Abony–Újszász közötti út állapotát is. Ennek megyei szakaszát pályázatból sikerült felújítani, de a Pest megyei szakasz szinte járhatatlanná vált. „Erre is felhívtuk államtitkár úr figyelmét, miszerint Szolnok és a Jászság érdekében ebben is jó volna előrelépést tennünk” — mondta Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények