Galéria ITT található a balatoni táborról!
Táborok a Karitász szervezésében
Az igen hosszúra nyúlt nyári szünidőnek legtöbbször a gyermekek örülnek. Kevésbé a szülők, akiknek a kisebb gyermekek nyári elhelyezéséről kell gondoskodniuk. Nem mindenki teheti meg, hogy több ezer forintos táborokba küldje el csemetéjét. Sőt vannak olyan szülők is, akik egyáltalán nem engedhetik ezt meg maguknak. E terhek enyhítésére szervezte meg a Karitász abonyi csoportja immár sokadszorra nyári táborait. Egy hetet töltött 45 gyermek Zánkán június 27 július 03-ig. Egy hétig Balatonszéplak-alsón táborozott 22 fő.
Kétszer egy hetes turnusban az abonyi Plébánián összesen 56 gyermeknek biztosítottunk ellátást és programokat.
A táborok résztvevőinek kiválasztásában segítségünkre voltak a védőnők, tanárok és tanító nénik. Minden táborra elmondható, hogy igyekeztünk olyan foglalkozásokat, programokat, kirándulásokat szervezni részükre, melyekre még nagyon sokáig fognak emlékezni.
Galéria ITT található a napközis táborról!
Napközis tábor 2011. július 04-július 08-ig és július 11-15-ig a Plébánián
A Karitász abonyi csoportja szervezett egyhetes napközis tábort a rászoruló gyerekek számára.
Ebben a táborban 20 gyermek vett részt, 6-15 éves korig. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így minden programot meg tudtunk valósítani. Programjaink röviden: rajzolás, társasjátékokkal való játszás, kosárfonás, solymászati ismeretek megismerése és még sorolhatnám, illetve sorolhatnánk. Engedjék meg a kedves olvasók, hogy részletezzem azt az egyhetes tábor programjait, amit létre tudtunk hozni.
Galéria ITT , fotó SkyT
Már nagyon sok híradás szólt a tegnap abonyi viharról, ám pár fontos információ azért még ide kívánkozik. Jó ha tudjuk, hogy környékünkön, nem csak Abonyban történtek káresemények, hanem Törtelen, Kecskeméten és Nagykőrösön is, ahol az itteninél is nagyobb pusztítást végzett az orkán. Így a ceglédi tűzoltók maguk nem is tudtak volna megfelelni azoknak az igényeknek, melyek munkájukkal kapcsolatban felmerültek. Jött is az erősítés, Budapestről, a XXI. kerületből, Gödöllőről és Kiskunfélegyházról érkezett Abonyba a „ felmentő sereg „. Nyilván nélkülük nem boldogultunk volna.
Az E.ON munkatársai is megfeszített tempóban dolgoztak, de sajnos ők nem tudtak minden igényt kielégíteni. Nagykőrösön volt a legnagyobb gond az áramellátással, de Abonyban is volt olyan utca, például a Szemere Bertalan, ahol este nyolckor még mindig nem volt áram, hiába telefonálgattak kétségbeesetten a lakók, akiknek a mélyhűtőik eddigre leolvadtak.
A tegnapi viharban a Pingvines óvoda szomszédságában található gólyafészek egy része leesett. A mellette lévő bölcsőde építését végző munkások nagy tettet hajtottak végre, ugyanis a szerencsétlenül járt madarak fészkét visszatették. A Szilas és társai Kft. szépen csendben, a tervek szerint építi a bölcsit és a jótettről sem ők értesítették a médiát. Viszont, köszönjük természetesen nekik, mint az óvoda gondnokának is, aki egy szerencsétlenül járt, lepottyant és vélhetően megsérült gólyafiókát mentett meg. Betette őt egy papírdobozba és a jászberényi állatmentőket értesítette az esetről. A széllökések egyébként nem kímélték a Pingvines ovi palatetetőjét sem, mint ahogyan képünk is mutatja, azt is érte kár.
LŐVE
A helyszínen is meggyőződhettünk róla, hogy a közétkeztetés konyhájára is rádőlt egy fa a tegnapi viharban. Fekete Tibor városi képviselő, az Innoven Kft. vezető munkatársa lapunknak elmondta, hogy a károk ellenére a konyhában a munkavégzés zavartalan, nem volt leállás. Sajnos egy mintegy 2 m2-es lyuk keletkezett a födémen, a tűzoltóság munkatársai emelték le a fát a szerencsétlenül járt épületről. Már a tegnapi nap folyamán a veszélyforrást megszüntették és gondoskodtak arról, hogy ne ázzon be az épület, illetve további károk ne keletkezzenek a kilyukadt födémszerkezet miatt. Fekete Tibor képviselőként azt is elmondta lapunknak, hogy szerencsére választókörzetében nem történt annyi, a lakosságot érintő káresemény, mint a város más pontjain.
Dr. Ecseki Ildikó, aki korábban Abony aljegyzője volt, majd Nagykőrösre igazolt át, nem igazán akar ismét munkába állni, a Dr. Czira Szabolcs polgármester által vezetett Nagykőrösön. Ildikó többször pályázott Abonyban a jegyzői posztra, de nem kapta meg a kért többséget. Lehet, hogy még mindig bizakodik? Íme egy cikk, a www.laszloferenc.hu-ról Dr. Ecseki Ildikó ottani aljegyzőről:
Dr. Ecseki Ildikó, Nagykőrös előző ciklusban megválasztott, de gyermekvállalás miatt csak néhány hétig dolgozó aljegyzője 2011. január napjától évi szabadságát töltötte. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a munkába állás ideje május 9-e volt, azonban az aljegyző május 10-től saját kérésére fizetés nélküli szabadságon van. Az aljegyző munkába állásának bizonytalanságát jelzi az is, hogy az időközben megválasztott új alpolgármestert az aljegyzői irodában helyezték el.
A ma délelőtti vihar a polgármesteri hivatalt sem kímélte. Képriportunk a cikkben. (fotó: Polyák Attila)
Galéria ITT !
Alaposan kijut az abonyi lakosságnak mostanság. Tavaly nyáron tojás nagyságú jegek hullottak alá az égből, ősszel, télen, tavasszal a belvízzel küzdöttek, most pedig pusztító erejű szél tombolt a kis alföldi városkában. Sokan most mentik, ami menthető, a károk helyreállítása folyik. Utána majd következik a biztosító szakértője, akivel nyilván meg kell küzdeni majd a járandóságért. Kitartást kívánok mindenkinek tisztelettel: Lőrinczy Veronika főszerkesztő
A ma délelőtti vihar ugyan nem okozott közvetlenül kárt az épületben, mégis elérhetetlenekké váltak órákra a dolgozók a betegek és a lakosság számára. Legalábbis telefonon. Minderről Dr. Abonyi Viktor, az intézmény vezető munkatársa telefonon számolt be lapunknak és elmondta, hogy ugyan az internet visszajött a sorozatos áramszünetek után, de sem kimenő hívást nem tudtak eszközölni, sem bejövőt nem tudtak fogadni, mert a telefonvonal néma volt.
„ A PR Telecommal van szerződésünk, interneten keresztül jön a telefon is, de én nem értem, hogy miért nincs vonal, amikor már az internet szolgáltatás helyreállt. Ez nagy baj, mert a háziorvosokat vonalas számon nem lehetett elérni, de az aggasztóbb és nagyobb probléma az, hogy az ügyelet központi száma nem volt elérhető. Mindenképpen orvosolni kell a közeljövőben ezt a problémát, hiszen meg kell oldani, hogy még áramszünet idejére se maradjon az intézmény telefonvonal nélkül. „- mondta Dr. Abonyi Viktor
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények