A piacprojekttel kapcsolatban megírtuk, hogy aranyáron akarják mérni az új létesítményben az üzlethelyiségek négyzetméterét. Az ott jelenlévő vállalkozások teljesen megdöbbentek a számokon. Ennek ellenére a város hivatalos honlapján megjelent tájékoztató anyag szerint minden a legnagyobb rendben. Menet közben kiderült, és a polgármester szájából is elhangzott, hogy még egyetlen négyzetméternyi üzlethelyiséget sem adtak el, annak ellenére, hogy Romhányiné Dr. Balogh Edit a meghívóban utalt arra, hogy megkezdődött az üzlethelyiségek értékesítése.
Hamarosan már nem a képen látható módon parkolhatunk a Sportcsarnok környékén, hanem a Főtér második ütemének megépülése után halszálka formában festik majd fel a jeleket. Ez jó hír a " bénáknak ", köztük magamat is ide sorolom, mert szinte képtelen vagyok szépen egyenesen beállni úgy, hogy a kocsim fele ne lógjon túl a többieken.
A mai napon megkezdték Abonyban a településközpont feldíszítését. A Főtéren egy gyönyörű fát állítottak fel ismét, arra angyalkákat és szaloncukrokat, na meg fényfüzéreket tesznek. A munkálatokat városunk polgármestere személyesen koordinálta, közben zsíros kenyeret eszegettek és teáztak. Új momentum, hogy végre kap a főút is díszkivilágítást .
A baba-mama klub várja az édesanyákat és a kisgyermekeket következő programjára: Készítsünk hangkeltő eszközöket kicsiknek
Kovácsné Gulyás Zsuzsannával, a Gyöngyszemek Óvodája óvónőjével! 2011. november 25-én pénteken 16 órakor
A belépés díjtalan! A hangkeltő tárgyak készítéséhez szükséges kellékeket is biztosítjuk.
Kedvezményes FEHÉR tyúk és kakas vásár!
Tyúk (kb. 3,7 kg) 1280 Ft/db,
Kakas (kb. 4,5 kg) 490 Ft/kg
Előjegyezhető: 2011. December 2-ig
Elérhetőségekért katt a címre! Jegyeztesd elő most!
A Csillagösvény Baráti Kör november 20-án állította fel a rovásírásos helységnévtáblákat Kőröstetétlen ki- és bevezető útjai mentén. Minderről az egyesület tagja, Fehér Krisztián számolt be lapunknak, aki elmondta, hogy a táblák avatása már 2011. október 23-án megtörtént az 56-os megemlékezésükön.
Szeretettel hívunk és várunk minden Kedves Érdeklődőt a már hagyományos adventi vásárunkra, melyet 2011. november 26-án 16 órától tartunk a Főtéren az adventi gyertyagyújtásnál és az Önkormányzat előterében az Adventi Hangverseny előtt és után.
A Karitász abonyi csoportja és a Védőnői Szolgálat első alkalommal hirdeti meg a cipősdoboz akciót, amelynek keretében nehéz sorsú gyermekeket szeretnénk megörvendeztetni ajándékokkal.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények