Kétmilliárd forintos kulturális központ épül Szolnokon- Agóra Terminál néven mintegy kétmilliárd forintból új kulturális központ építése kezdődik hamarosan Szolnok belvárosában – jelentette be a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Tisza-parti megyeszékhelyen az elmúlt évtizedek legnagyobb kulturális célú beruházásának számító projektről Szalay Ferenc elmondta:
Babamentő inkubátorhoz nyújtott segítséget a Dalkia Energia Zrt.- Adományokból beszerzett anonim babamentő-készülék beüzemelését biztosította a Dalkia Energia Cegléden. Az ország több kórházában kihelyezett inkubátorokba évente összesen 3-8 gyermeket helyeznek el szüleik. Cegléden önkéntes adományok révén néhány hónap alatt sikeresen összegyűlt az elégséges összeg egy olyan inkubátor beszerzéséhez, melybe....
Több mint egymilliárd forint, vagyis az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmány lehet annál a sofőrnél, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopta az általa vezetett pénzszállító autót az abban lévő készpénzzel együtt Budapesten. A sofőr ellen körözést adtak ki. Az MTI értesülése szerint 1 milliárd 200 millió forint lehetett abban a pénzszállítóban, amelyet a rendőrök egy I. kerületi garázsban találtak meg üresen szerda este. A korábbi legnagyobb rablásnál 600 milliót vittek el.
A Városunk Fejlődéséért Egyesület hagyományteremtő, kulturális műsorral egybekötött Adventi gyertyagyújtásra hívta Abony város Lakosságát, a városháza előtti főtérre november 26-án és ezt követően karácsonyig. Minden hétvégén meggyújtásra kerül egy újabb gyertya. A gyertyagyújtást megelőzően az iskolák Tanulói ünnepi műsort adnak. Így történt ez az első gyertya meggyújtása előtt is.
Elképedt olvasónk hívott fel azzal, hogy nagyon tetszenek neki a lámpaoszlopokra felszerelt hópihe csillagok, de azt szeretné kérdezni, hogy ezek vajon mikor világítanak majd…. Csaknem egy hete szerelték fel őket, igaz az első mű elkészítése eltartott vagy három óra hosszáig…. Aztán következtek a többiek. „ Már mindenhol karácsonyi pompában van a város… Itt mikor lesz?
A New Scientist folyóirat 2011. november 29. számában érdekes cikket olvashatunk arról, hogy a fák – a természeti hatások elleni védekezésük során – olyan geometriai alakzat kialakítására törekszenek, mint amit annak idején Leonardo da Vinci leírt. Da Vinci matematikai modellje szerint ha egy fa ágainak keresztmetszeteit bármilyen magasságban összeadjuk, akkor az jó közelítéssel meg fog egyezni a törzs keresztmetszetével.
Újabb módszerrel nehezítené a kormány a nem kívánt terhesség megszakítását; egyetlen forint támogatást sem adna az abortuszra. Két KDNP-s képviselő javaslata az eddig erre fordított, korábban 400 millióra csökkentett összeget is elvenné, és azt az örökbefogadás ösztönzésére csoportosítaná át.
A Kehely Cukrászda bemutatja Abony legfinomabb gofriját!
Szerdától, azaz november 23-tól kapható
a Somogyi iskolával szemben!
Kürtős kalácsra extra, 20%-os kedvezmény csakis kedden és szerdán!
A Cukrászda hétfőnként a téli időszakban zárva tart!
Az alábbiakban a JOBBIK hivatalos sajtóközleményét olvashatják. Talán nem véletlen, hogy a Pokol bugyrai című cikkünk megjelenését követően gyorsban kérték az írás közzétételét, mert a cikket az országos vezetőség figyelmébe ajánlottam. Íme a hivatalos közlemény: Utalják át a nevelőszülők elmaradt illetményeit! - A Jobbik Pest megyei frakciója felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul rendezze a Pest megyei szülők felé a megye által ki nem fizetett illetményeket, valamint a gyermekek után járó ellátmány összegét.
A legújabb tervezet szerint 2012 február-márciusától országos szinten hat olyan vonalon számolnák fel a távolsági buszjáratokat, ahol megfelelő a vonatközlekedés. Időről időre felbukkan egy-egy újabb javaslat a párhuzamos tömegközlekedés megszüntetéséről. A tanulmány szerint ezek egyike a Budapest—Szolnok szakasz lenne. Első hallásra ésszerűnek is tűnik az ötlet, ám egészen más utasközönséget szolgál ki a vasút és mást a busztársaság.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények