Nagyon úgy tűnik, hogy Abony város újraválasztott polgármestere, Romhányiné Dr. Balogh Edit elszigetelődik a saját képviselő testületében. Realista, rámenős és ellentmondást nem tűrő stílusa ebben az új felállásban egyáltalán nem nyerő, hiszen a FIDESZ hat képviselőjén kívül erősen támadta őt Dr. Magyar Gábor is, miután több kérdésben is lehurrogta és megsértette őket Balogh Edit.
Az előző kormány kőkemény döntéssel két évre csökkentette a GYES időtartamát úgy, hogy előtte nem tette meg a kellő lépéseket a bölcsődei férőhelyek számának növelése érdekében. Gondban volt ezzel Abony is, hiszen nagy volt a túljelentkezés. Annak érdekében, hogy a település úrrá legyen a problémán, pályáztak és a Pingvines óvoda területén új, modern épület épülhet hamarosan. Viszont most a másik kormány visszaállította a rendet és megint három évig jár a GYES. Nos, ezzel egyértelműen ismét csökken majd az igény a bölcsődei szolgáltatások irányában. A jobb kéz tehát nem tudja, mit csinál a bal.
Épül a bölcsi, de ugyan kinek? Talán megoldást jelenthet az, hogy így több leshet a hely az ovikban és nem kell elutasítani az oda jelentkezőket. Ez viszont nem a férőhelyek számának, csupán a csoportszobák számának növekedését hozza magával. Ha viszont az óvodai csoportok száma nő, akkor a kiadások is. Nem beszélve arról, hogy az új épület rezsiköltsége is nagy lesz. Teh&a
Vaksötét a Mátyás király úton és mi lesz véled Téglagyár?
Jászkarajenőn minden képviselő és bizottsági tag lemondott tiszteletdíjáról, értesítette lapunkat Baranyai László, a JOBBIK Magyarországért Mozgalom egyik helyi vezetője. Megtudtam Palya István polgármestertől, hogy a hír igaz, sőt még ő is szolidaritást vállalt a képviselőkkel és ugyanannyit felajánlott a tiszteletdíjából, mint amennyiről a többiek lemondtak. „ Évente így majdnem 2,3 millió forintot tudunk megtakarítani. A képviselő testületben mindenki egyhangúlag szavazta meg azt, hogy lemondanak a tiszteletdíjukról. Természetesen én is megtettem azt, amit ők és az általuk felajánlott bruttó 27 ezer forintot én is beadom havonta a közösbe.
A pénzt egy elkülönített számlán gyűjtjük. Jótékony célt fogunk szolgálni ezzel az összeggel vagy pályázatok önerejét képezi majd ez a magtakarítás. Nekünk nagyon fontosak a gyermekek és segíteni szeretnénk a tanulásukat is ezzel a pénzzel, vagy a kirándultatásukhoz fogunk hozzájárulni. „- mondta a példamutató karai pol
A kormány, összhangban a törvényben foglaltakkal, januártól megemeli a nyugellátásokat. A tervezett infláció 3,5 százalékos, a nyugdíjemelés mértéke pedig 3,8, illetve 4,4 százalékos lesz - jelentette be csütörtökön Nagy Anna kormányszóvivő. Az emelés az öregségi és a özvegyi nyugdíjra, az árvaellátásra és a baleseti járadékra is vonatkozik, az érintett kör Nagy Anna elmondása szerint 2,65 millió fő.
A 3,8 százalékos növekedés az idén nyugdíjba menteket érinti, a 4,4 százalékos emelésére pedig az idei év előtt nyugdíjba mentek számíthatnak. Átlagnyugdíj (havi 84 ezer forint) esetén a régebben nyugdíjba menteknél havonta 3700 forinttal több lesz a nyugdíj, ami évente 44 ezer forintos pluszt jelent, az idei nyugdíjba vonulóknál 3200 forintos lesz a növekedés havonta, ez évi 38 400 forintot tesz ki.
Soltész Miklós államtitkár elmondta: a kormány döntött a gyes 3 évre emeléséről, illetve arról, hogy csak részmunkaidős munka mellett lehet igénybe venni a gyest. Jövő &e
Kőröstetétlenen is pályázatot nyújtanak be az ivóvíz minőség javítására.
Dr. Németh Mónika és Győri Enikő is nyilatkoztak az OrinetPress hírügynökségnek. Olvassák el, érdemes! Íme egy kis ízelítő:
Az abonyi iskolákban az elmúlt évben összesen 74 olyan gyerek volt, akiknél a 10 vagy 50 óra fölötti hiányzás volt. 10 óránál már komoly feladata van a jegyzőnek, fel kell hívni a szülők figyelmét arra, hogy gyermekük mennyit hiányzott és arra is, hogy 50 óra mulasztása estén, már megtörténik a szankció alkalmazása, az iskoláztatási támogatás felfüggesztése. Elsősorban a középiskolásoknál látom a problémát. Ha megnézzük az iskolák statisztikai adatszolgáltatását, akkor egyértelmű, hogy a probléma azoknál a gyermekeknél jelentkezik akik „vidéki” iskolába járnak. Ők azok, akik esetében a távolsággal a szülői kontroll is csökken – mondta Németh Mónika.
"Jót kívánok én is néked,
Ez természetes dolog,
Csakhogy a jó annyiféle,
Hogy alig választhatok."
ÉLŐZENÉS
SZILVESZTERI MULATSÁG
2010. december 31-én 19.00 órai kezdettel
az abonyi Római Katolikus Plébánia új Közösségi Házában,
ahová mindenkit szeretettel várunk!
A zenét Dányi Balázs és zenekara szolgáltatja.
Belépőjegyek ára: 1500,- Ft/fő
Gyermekjegyek ára (6-14 éves korig): 1.000,- Ft/fő
Helyet biztosítani csak a 2010. december 29-ig megvásárolt jegyek esetén tudunk!
Jegyek kaphatók:
Dr. Tóth Katalin gyermekorvosnál
Csizmadia Mihályné (Zeneiskola; Radák u. 17/a) és
Vida Sándorné (Abonyi Lajos út 10.) Karitász tagoknál.
A helyszínen –és a bált megelőzően is – szeretettel és köszönettel fogadunk tombolatárgyakat.
Karitász Abonyi Csoportja
Minden kisgyermek életében vannak meghatározó időszakok és vannak legfontosabb személyiségek. Nos, nekünk a MiKati óvó nénink ilyen. A pindurkák mosolyának és kiegyensúlyozottságának biztosítékai azok, akik nap, mint nap hosszú órákon át türelemmel és odaadással gondoskodnak gyermekünkről. Mert az óvó néni dolga nem annyi, hogy „ játszom a gyerekkel „… Sorsok, parányi életek meghatározói ők. De persze mindez csapatjáték, és a siker nem jöhetett volna össze Zsuzsi Daduska és Teca óvó néni nélkül, akik ugyanolyan fontosak nekünk, mint az a Katalin akiről névnapja alkalmából most szeretettel gondolunk!
Van egy jótündér, aki már több, mint húsz éve támaszunk a bajban, tanácsadónk a gondban, akire a nap huszonnégy órájában számíthatunk. Aki felszárítja a könnyeket, enyhülést hoz a szenvedésre, szeretetével és végtelen türelmével gyermekeim ápolója. Szeretnék ezúton köszönetet mondani a „ másik „ MiKatinéninknek, Dr. Tóth Katalin gyermekorvosnak és köszöntöm Őt is szeretettel névnapja alkalmából.
Isten éltesse a Katalinokat!
Lőrinczy Karistóf, Dani, Zsófi nevében: Lőrinczy Veronika
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények