Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8097, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző451452453454455456457Következő >>Utolsó

 Nagy nap volt szeptember 2-a Jónás Sándor és családja életében. Ekkor tette le ünnepélyesen az állampolgársági esküt az erdélyi születésű férfi, négy családtagjával együtt. Kőröstetétlen életében is ez volt az első ilyen esemény.

 Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szép, megható ünnepség lesz az állampolgársági esküből, ami számunkra nagyon fontos volt. A polgármester mondta előre az eskü szövegét, majd elhangzott a Himnusz, pezsgővel koccintottunk, és virágot is kaptunk. Ezt a napot sosem felejtem el! — mondja meghatottsággal a hangjában a 67 éves Jónás Sándor. Egyszerre öten tették le az esküt, rajta kívül a felesége, a 65 éves Jónás Szilvia Ilona és öt gyermekük közül hárman: a 44 éves Sándor, a 39 éves Mária és a 24 éves Magdolna. A másik két fiuk közül Zoltán már korábban felvette a magyar állampolgárságot, míg a 42 éves Károly jelenleg Romániában él, oda nősült, és hamarosan ő is él a lehetőséggel.

Közélet:

Megint örömmel értesítenek bennünket, hogy Abony városának újabb projektjét találta támogatásra érdemesnek az EU. Most a szennyvíztisztító telep tervezgetésére kapott a város csaknem 16,5 millió forintot, a teljes bekerülési összeg 19,4 millió. Ezzel kapcsolatban az abonyi hivatalos önkormányzati honlapon megjelent a tájékoztató anyag. Természetesen, ahogyan ezt már megszokhattuk, nem hibátlanul. A dolog pikantériája nem is ez, hanem az a tény, hogy ebből a közel húszmillió forintból még semmiféle beruházás nem fog megvalósulni, csak a tervezés, projektmenedzsment, reklám, engedélyeztetés és az alább olvasható feladatok elvégzése kóstál húszmilliót.

Közélet:
Abony   

tyb - 2011.09.21. 11:31

Ma reggel többen meglepődve tapasztalták, hogy a régi 4-es utat gépekkel marják. A korábbi 4-es - ma 40-es - út néhány éve esett át, nagy örömünkre egy teljes útburkolatcserén, melynek következtében szélesebb és biztonságosabb is lett, különösen a kerékpárosok számára. Nem reméltük, hogy az állam az elkerülő út megépítése után még költeni fog a belterületi szakaszra, de szerencsére mégis megtörtént. Emlékszem, hogy amikor a régi burkolatot eltávolították, jól látható volt a réges-régi makadám burkolat is, melyről már csak a régi fényképek tanúskodnak. Szóval, egy igen komoly beruházás eredményeként újult meg a korábban településünkön áthaladó "halálút" belterületi szakasza.  

Közélet:
Utak   

 Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is hálásan köszönjük a Ceglédi Tűzoltóság áldozatkész munkáját! Íme, a www.panorama-online.hu cikke minderről:

alt

 Az idén száz éves Ceglédi Tűzoltóparancsnokság életének Pásztor József tűzoltó alezredes négy évtizeden át volt tevékeny részese. 1968-től volt a helyi állomány tagja, 1981- 2004-ig – nyugdíjba vonulásáig - tűzoltóparancsnokként irányította a szervezetet. Beszélgetésünkben a tűzoltóság régi és mai mindennapjairól, a nehézségekről és a felelősség fontosságáról is vallott. 

Közélet:
Abony   
Cegléd   
Tűzoltó   

veroniq - 2011.09.19. 12:42

Ez a tél sem múlt el nyomtalanul, és sajnos a nagy mennyiségű, hó formájában lehullott csapadék Abony egyik ékét, jelképét, büszkeségét sem kímélte. A Római Katolikus Temlpom oldalfala beázott. Most felállványozták az épületet és újra vakolják a falat ott, ahol a vakolat lepottyant róla. Jó munkát! LŐVE

Közélet:
Abony   
temlpom   

 Kedves Olvasóink! Ezúttal új cikksorozatot indítok útjára, melyben olyan abonyi, közismert személyiségekkel beszélgetek, akik váltottak, egészen más foglakozásuk van jelenleg, mint korábban. 

Közélet:
Abony   
Közélet:
ABOKOM   
Abony   

 

Szolnoki Gulyásfesztivál, avagy akik Abonyt is képviselték


Íme két kép az elmúlt hétvégén tartott szolnoki Gulyásfesztiválról. A képen a Kinizsi Pál Gimnázium 10/a. osztálya és segítő tanárai láthatóak a kész "gulyásleves társaságában." Tavaly ez az osztály nyerte meg az iskolai főzőversenyt és ebből az alkalomból a fesztivál rendezősége felkérte az osztályt, hogy főzőtudományukat itt is mutassák be. Az első képen a "főszakács" Halász Sándor épp interjút ad a sajtónak!

Markó Ferenc
Közélet:
Abony   

Szokott Ön pénznyerő automatán játszani?
 
 IGEN, rendszeresen 
 IGEN, néha 
 Életemben egyszer játszottam... 
 NEM, SOHA! 
 
Eredmény

Közélet:
Abony   

veroniq - 2011.09.17. 11:49

Igaz, a hír, kedves Olvasóink, újból kinyit Abony egyik népszerű vendéglátóipari egysége, az úgynevezett Piros. Tarjányi Tibor bérelte ki, aki lapunknak elmondta, hogy nem főznek majd meleg ételt, de lesz meleg - és hideg szendvics is. Mint arról korábban már beszámoltunk, a COOP felbontotta a Foci Ászokkal a bérleti szerződést és ezért új helyet kellett keresnie az üzemeltetőknek. Kivették a Nagykőrösi úton az Áldomás kocsmát és még a Pirosat is, mely ma nyit. A volt négyes mellett egyébként hemzsegnek egy kupacban a kocsmák, mellette egy üzemel is, de az úgynevezett Csendes továbbra is zárva tart.

Korábban ott Kánaán néven egy " kaszinó " is üzemelt. Arról nincs információnk, hogy ezt az utóbbi szórakozóhelyet kivenné valaki bérbe. Viszont a szerencsejáték törvény jelentősen változni fog a kormány tervei szerint, az úgynevezett szerencsejáték lobbi nem tudta elérni, hogy minden maradjon a régiben. A tervezet szerint:

Közélet:
Abony   
Első<< Előző451452453454455456457Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok