Meglehetősen hihetetlen számokkal rukkolt elő a Központi Statisztikai Hivatal. E szerint ugyanis nőttek a reálbérek az idén. Íme az anyag változtatás nélkül:
4%-kal nőtt a családi kedvezménnyel korrigált keresetek reálértéke az év első felében.
Az alkalmazásban állók nettó keresete - a családi kedvezmények hatását is figyelembe véve - 8,3 százalékkal (144 500 forintra) nőtt 2011. első félévében az előző év azonos időszakához képest. A keresetek vásárlóértéke, a fogyasztói árindex 4,1%-os növekedése mellett, 4,0 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban. A legnagyobb, 22%-os korrigált nettó kereset növekedés, illetve 17,2%-os reálkereset növekedés a három és többgyermekes családoknál jelentkezett, a gyermektelen családok esetében a nettó kereset 4,7 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig gyakorlatilag nem változott.
Most már intenzíven körvonatazódik, hogy mi is lesz a Mikes laposból. Hatalmas vízfelületet alakítanak ki annak érdekében, hogy a térségben végleg leszámoljanak a belvízzel. A projektet az EU támogatja, közel százmilliós nagyságrendű fejlesztésről van szó. Gigantikus munkálatok folynak és hozzá kell tenni, hogy mintegy még egyszer százmillióba kerülne a tó tereprendezése, jóléti tóvá alakítása. A szükségességhez nem férhet kétség, mert így hatalmas tájsebként tátong majd a kész belvízgyűjtő terület. Azt azonban senki sem tudja még megmondani, hogy miből teremtik meg mindennek a fedezetét. Sajnos a környező utcákat a munkagépek, melyek a lakosság elmondása szerint száguldoznak teli rakománnyal is- tönkrevágták. Lapunknak nincs arról információja, hogy ezt mikor, ki és milyen költségből állítja helyre. Íme néhány érdekes kép még a Mikes laposról:
Kedves Olvasóink!
Ezentúl még több aktuális programot kínálunk Önöknek Abonyból és környékéről, melyet állandó helyen, az oldal jobb oldali részén, fent egy csokorba gyűjtünk Önöknek. A rendezvények többségének látogatása ingyenes. A repertoárban szerepelnek sport, kulturális, testedzéssel és oktatással kapcsolatos programajánlatok. A külön menüpontra azért lett szükség, mert olyan sok rendezvényt és programot ajánlanak nekünk Olvasóink, hogy egy egész címlapot is meg lehetne velük tölteni. Ezek után nem lesz helyhiány, minden rendezvényt megjelenítünk. Hamarosan a MiAbonyunk oldal is átalakul szerkezetileg és összesen 24 plusz 4 hírt olvashatnak a címoldalon nap, mint nap. Köszönjük megtisztelő bizalmukat, köszönjük, hogy olvasnak bennünket! Programokat és témaajánlatokat ide küldhetnek nekünk: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
Lőrinczy Veronika, főszerkesztő
SzüretIPARty, Idősek Világnapja, Szüreti Fesztivál, Kézilabda, Sakk, Mellrák elleni program
Döntésével a Fidesz Petőfi és Arany emlékét is megalázza!
2011. szeptember 21. 13:31
A Magyar Szocialista Párt aszódi és nagykőrösi szervezetei tiltakoznak a két településen a Pest Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Petőfi és Arany János múzeumok leépítése, részleges bezárása ellen. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a megye fideszes vezetésének hibás gazdálkodása miatt nemzetünk legnagyobb költői, a nemzet szabadságának elkötelezett hívei emlékét megalázva, a róluk elnevezett muzeális intézményekben tárolt emléktárgyakat elzárják az emberek elől.
Díszkáposzta fejek díszítik a zsaruknál az ágyást
Mint lapunk arról korábban beszámolt Olvasóinknak, nagyszabású virágosítási program folyik Abonyban. Ennek keretében tavasszal az abonyi rendőrőrs elé stílszerűen kék- fehér árvácskákat ültettek tavasszal. Most új növényeket tettek a rendőrség elé a virágágyasba. Díszkáposztákat kaptak. LŐVE
Súlyos baleset történt a négyes számú főút elkerülő szakaszán, melyben az abonyi rendőr járőr autó is összetört. Ez nem hivatalos információ, Olvasónk jelezte lapunknak az esetet. Pintér Gábor alezredes, őrsparancsnok jelenleg a helyszínen van, telefonon ugyan elértem, de nem tudott beszélni. Sérültek is vannak. Részletek később. Aki teheti, kerülje el az elkerülőt! A helyszínelés most folyik! LŐVE
CSILLAGDA ismét! ilyen még nem volt!
Ingyenes program: Nézd meg a Napot és azt, hogy mi is történik vele szeptember 24-én szombaton 16 órától az új Foci Ászok Sörözőben, a volt Don Gustavoban!
Kiss György amatőr csillagász és profi távcsöve minden érdeklődőt szeretettel vár a programra!
Esőnap: szeptember 25. vasárnap 16 órától
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények