Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8095, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző414415416417418419420Következő >>Utolsó

Ez nem Új-Zéland, és nem a Gyűrűk ura forgatásának egykori helyszíne, hanem Wales, és egy valós lakóház. - Úgy néz ki, mintha a Gyűrűk ura trilógiának a forgatásán járnánk. Egy ház, ami teljesen beleépül a környezetbe, erős gallyakból, földből és szalmából készült. A tetőt fű nőtte be, az ablakok és a ház belsejéből a derékszögek teljesen eltűntek.

Közélet:
Abony   

Ha Lázár János Svédországban lenne frakcióvezető, hétközben igénybe vehetné a parlament egyik szolgálati garzonlakását, a hazaútra pedig az éves vasúti- vagy buszbérletét. Ugyanis ez járna neki. Munkája során adódó más költségeit, természetesen megtérítené a Ház gazdasági hivatala – annak szigorú keretei között. Ám, gondja se' lenne vidéki otthonáig tartó távolság napi legyőzésével, mivel nem tölthetné be egyidőben a polgármesteri posztot is. Igaz, olyan poszt itt nincs is!

Közélet:
Parlament   

Vége a kikapcsolási moratóriumnak, melyet február 3-tól hirdetett meg a szolgáltató lakossági ügyfelei körében a rendkívüli időjárási körülményekre való tekintettel. Ez a a Tigáz Zrt. teljes szolgáltatási területét érintette. Mindez 2012. február 3-tól 2012. február 15-ig tartó időszakban a kikapcsolási moratórium 2100 fogyasztót érintett, akik tartozásának mértéke összesen 190 millió forint. Ők átlagosan 60 napja nem fizették meg a már igénybevett, felhasznált szolgáltatás árát.

Közélet:
TIGÁZ   

Demonstrációt szervez a Jobbik a magyar föld megmentéséért, a külföldi és hazai földspekulánsok szabad garázdálkodása ellen. A Jobbik Magyarországért Mozgalom mezőgazdasági kabinetje és azok a magyar gazdák, akik szenvedő alanyai az Nemzeti Földalapkezelő (NFA) döntéseinek, ill. döntésképtelenségének demonstrációt szerveznek az NFA kormányzati szervezet székháza elé (1149 Budapest, Bosnyák tér 5.sz.) 2012.február 22.-én délelőtt...

Közélet:
JOBBIK   

Az én anyukám egy igazi kis konyhatündér. Erről igazán nem csak én, hanem gyerekeim, az unokák is tudnának mesélni. Ma egy zseniális farsangi fánkot készített, melyet most sok szeretettel megosztok Önökkel. Ez a farsangi fánk egyik jól kipróbált receptje. Ezt azért szeretem, mert nincs benne rengeteg tojás sárgája és ezért könnyű a tésztája, majd' elrepül!

Közélet:
FŐZÉS   
Blogok   

Az Európai Bíróság kimondta, hogy a közösségi hálózatok nem kényszeríthetők a tartalomszűrők beszerzésére és használatára azért, hogy így derítsék fel a szerzői jogsértéseket. Mindez azt jelenti, hogy a nemzetközi film- és zeneipar komoly vereséget szenvedett. Korábban a SABAM belga szerzői jogvédő társaság nyújtott be egy beadványt a Netlog nevű platform üzemeltetői ellen és ebben az ügyben hozott most döntést az Európai Bíróság.

Közélet:
Facebook   

veroniq - 2012.02.19. 21:50

Dr.Zacher Gábor felhívása: "Mindenki Figyelmébe Ajánlom! - Van egy GHB nevű szer,színtelen, szagtalan, íztelen, festéklemosó szer, 3000 Ft-ba kerül egy üveg, bárki szabadon megvásárolhatja boltban illetve rendelheti a neten. Pár csepp italba csöppentve kb. 10 perc leforgása alatt teljes tudatkiesést okoz, néhány mp szédülés után ájulást.Hétvégi diszkókban a kiszemelt áldozat poharába cseppentik, amikor nem figyel oda.

Közélet:

Ön szerint van esély arra, hogy kilábaljunk a mai magyar válságból?
 
 Nincs is válság! 
 Talán igen, nem is tudom.... 
 Van, bízom a mostani kormányban! 
 Van, de csak más hatalomra kerülése esetén! 
 Sajnos nincs! 
 
Eredmény

Közélet:
Válság   

Az alábbiakban egy nagyon tanulságos elemző cikket olvashatnak a magyar jövőről.- Fidesz-képviselők dezertálása, tüntetések, uniós közvetítés, új választások – ez az egyik forgatókönyve a következő parlamenti voksolás utáni időszakra cikkünk filozófus szerzőjének, aki szerint a jogállam helyreállítása csakis szigorú jogtisztelettel lehetséges. Orbán Viktor nemrég kijelentette, rendszere kész, már csak bejáratásra vár.

Közélet:
Kormány   

CSALÁDOS FARSANG!- 2012. február 25-én 14-17 óráig- a Szent Imre Közösségi Házba Karitász Csoportunk játékos-táncos farsangi mulatságába szeretettel hívja és várja családjaink apraját és nagyját, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig. Kérjük a gyerekeket, hogy minél többen öltözzenek jelmezbe! Jelmezek értékelése, díjazása 14,30-kor! MEGLEPETÉS IS VÁR RÁTOK! 

Közélet:
Abony   
Első<< Előző414415416417418419420Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok