.jpg)
Orisek Ferenc szoborfaragónak május 10-én Csemőben állandó kiállítása nyílt. A Népművészet Mesterének ezentúl negyvenegy alkotása tekinthető meg a helytörténeti gyűjteményben. Orisek Ferenc szoborfaragó művész Csemő községnek és lakóinak ajándékozta életművét állandó kiállítás céljával. Megnyitó beszédében Bartha Alajosné polgármester úgy fogalmazott: ezen a napon újabb csoda érkezett a község életébe. "A mi történetünk nem minden községéhez hasonló, történetünkben sok olyan jellegzetesség van, ami máshol nem található meg.

veroniq - 2014.05.21. 20:55

Jász- Nagykun Szolnok megyében 21 helyszínen várjuk a gyermekeket az első - a katasztrófavédelem szervezésében országosan mindenütt egy időben tartandó - gyermeknapra május 24-én. Délelőtt 10 órától nyílnak meg a laktanyák kapui, ahol lelkes tűzoltók tárják majd fel az itt zajló élet titkait, vezetik be a gyerekeket a szakma rejtelmeibe. A gyermeknapra érkező gyerekeket reményeink szerint családtagjaik is elkísérik, őket is szeretettel várjuk.


Tisztelt Abonyiak!
Kedves Barátaim!
Alapítványunk kuratóriuma évente egy alkalommal „Abonyiak Abonyért” kitüntető díjat adományoz azoknak a személyeknek, vagy csoportoknak, akik munkájukkal, tevékenységükkel elősegítették Abony város fejlődését.
Szeretnénk, ha ebben az évben is minél többen, minél szélesebb körben élnének a javaslattétel lehetőségével, ezért kérjük a díjazottak személyére vonatkozó ajánlásaikat.


Reggeli öltözködésem közben jutott eszembe a költői kérdés, mert sejtettem, hogy a lányok asszonyok nem ősidők óta viselik ezt a nemes ruhadarabot. Utána is jártam, hogy mikortól dívik eme becses és nélkülözhetetlen alsónemű. A szakirodalom szerint bármiylen meglepő is, a női bugyi viselete elég későről kelteződik; a 18. században csak idős, beteges dámák viselték - télen szövetből vagy bársonyból.

Ismét bebizonyosodott a fenti állítás. Kedves barátnőmmel, Évivel elhatároztuk, hogy „ Kedd a mi napunk! „ És ennek szellemében ezeken a napokon munka után bolyongunk és barangolunk, sétálunk, és gyönyörködünk a természet szépségeiben. Van bőven, itt a közelben, Kocsér- Jászkarajenő- Kőröstetétlen- Törtel térségében. Most pár fénykép erejéig megmutatjuk azt, hogy miért is érdemes bolyongani és barangolni. Ismét jártunk a kocséri híres neves Kutyakaparó Csárdában, ahol egy habos kávé, egy málnás két decis üdítő és egy két decis bubis ásványvíz ára összesen 240 forint volt. Igazi retro hely, retro árakkal.

A képen látható kisfiú sem az első fagyiját eszi!
Kihagyhatatlan ajánlat a Nyárfa Presszóban!
Kóstold meg Te is az idei nyár slágerét:
Krémfagyik: csoki, vanília, eper és sztracsi
250 Ft / adag
FRISSEN készül!
NYÁRFA PRESSZÓ, Szelei út, MOL kút mellett
Képek a címre kattintva


Gyakorlattal rendelkező munkatársat, női eladót keresünk, zöldséges standba, azonnali munkakezdéssel! Fényképes önéletrajzokat
melo.allas2014@gmail.com
e-mail címre várjuk!

Több olvasónk is jelezte, hogy a Kossuth étterem előtt már akkora a sövény, hogy nem lehet kilátni, mikor a főútra kanyarodik a gépjárművezető. A mai napon párom felhívta az étterem tulajdonosát, és jelezte nekia problémát. Bár minden gond így oldódna meg. Kora délután már neki is kezdtek, és levágták szépen a sövényt. Íme, az eredmény látható a képen. Egyébként például a ROSSMANN-nál ugyanez a helyzet, kész burgying van már az utak mentén. Érdekes a téma. Elvileg ugyanis az ingatlantulajdonosok feladata lenne a sövények rendben tartása, de a közmunásokkal a helyi önkormányzat sok helyen elvégezteti a feladatot.

(1).jpg)
Cikkünk támogatója a SPÁTEN LOTTÓZÓ, Italdiszkont és Nemzeti Dohánybolt.- Ezen a héten sem volt ötös a lottón, így a jövő heti várható főnyeremény 1 milliárd 55 millió forintra nőtt.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
