
Antalné Petrovics Erika, a jászkarajenői Gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatója boldogan számolt be arról, hogy a közelmúltban Öregdiák találkozót szerveztek az intézményben, ahová összesen 180 volt tanuló érkezett. Nagyon megható jeleneteknek lehettek tanúi a résztvevők, hiszen, szinte az egész sportcsarnok egy nagy- nagy ölelés volt, amikor a diákok sok- sok év után viszontlátták egymást. A legidősebb, 90 éves résztvevő Svédországból érkezett.

Abony Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága az Abony Város Önkormányzatának a Képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 21/2007. (VI.29.) számú önkormányzati rendeletének 4. számú melléklet 2.2.3. pontjában foglaltak alapján és a 66/2013. (III.28.) sz. Képviselő-testületi határozat értelmében licit eljárás keretében bérbeadásra meghirdeti:
Határozatlan időre (2014. augusztus 04. napjától – ) az Abony, Kossuth tér 5-7. szám alatti (859/4helyrajzi számú) kivett vásártér művelési ágú ingatlanon lévő Piac- Vásárcsarnok épületében található,


Csütörtökön már 28 fok jön, pünkösdtől azonban már a 30 fölé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön a Dunántúlon és a Duna vonalában olykor erősebben megnövekszik a felhőzet, másutt a napsütést csak kevés gomolyfelhő zavarhatja. A Dunántúlon, valamint az Északi-középhegység nyugati felében zápor, zivatar is kialakulhat. A Kisalföldön napközben megélénkül, Sopron környékén olykor meg is erősödik az északnyugati szél, míg másutt továbbra is gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet napközben 22, 28, késő este 15, 20 fok között várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.


Az ABOKOM Kft ezútttal tisztelettel értesíti kedves ügyfeleit, hogy a pünkösdi ünnepek miatt a hétfői, június 9-i szemétszállítást keddi napon, június 10-én végzi el. Megértésüket és türelmüket köszönjük. ABOKOM Kft. Kellemes pihenést kívánunk az ünnepekre!
.jpg)


Június 4-én délután négy órakor kezdődött a Trianoni megemlékezés városunkban, melyen rendkívül színvonalas ünnepi műsort adtak a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola diákjai, és a Kéknefelejcs Népdalkör színesítette a programot. A városvezetést az alpolgármester Parti Mihály, Dr. Egedy Zsolt, valamint Dr. Balogh Pál jegyző képviselte. A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a Saint Germain-i békeszerződés is rendelkezik.)


Ismét véradókat kerestünk. Nagyszülőért aggódó családtagok kérték az abonyi Véradók segítését. „0 negatív” véradókat kerestünk és Véradóink a korábbiakhoz hasonlóan ismét felfigyeltek a felhívásunkra és jelentkeztek a véradásra. A Humán Gondozási Központ biztosította most is a Véradók szállítását a Szolnoki Véradó Állomásra. Az itt levett vért küldték tovább, abba a kórházba, ahol a beteget ápolják.

.jpg)
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a gázvezetéken végzett karbantartási munkák miatt 2014. június 10-én 8 órától június 10-én 19 óráig gázszünetetet tartunk. A gázmérőnél lévő főelzáró csapot, valamint a készülékek elzárócsapjait szíveskedjenek a gázszünet időtartama alatt zárva tartani. A gázkészülékek ismételt üzembe helyezését csak a szakembereink által közölt időpont után lehet elvégezni.


Önkéntesek munkálkodtak a Deák téri Óvodában - A Törődés Napja keretében parkosították a ceglédi intézmény udvarát - Színes kerítés és rendezett udvar fogadta a ceglédi Deák téri Óvodába járó gyerekeket hétfőn. A Budapest Bank Törődés Napja önkéntes programsorozatának keretében a pénzintézet helyi fiókjának dolgozói az óvoda munkatársaival és a szülőkkel együtt szépítették meg az intézmény környezetét szombaton. A bank idén tavasszal országszerte 11 helyszínen rendezi meg az önkéntes akciót.

Én nem annyira, és most valami egészen szokatlan dolog van a fejemen, pontosabban a szememen. Egy király olvasószemüveg. Nyilvánvaló, hogy a monitor előtt végzett sok ezer órás munka nem múlt el nyomtalanul, és eljött az az idő, amikor úgy éreztem, hogy szükségem van segítségre egy szemüveg formájában. Nem bántam meg! Sőt! Vége a fáradtságtól elmosódott betűknek, a vörös szem effektusnak és a „ jaj, befejezem, mert kifolyik a szemem” mondásoknak. Határozottan szeretem, összenőtt már velem pár nap alatt, pedig korábban el nem tudtam képzelni, hogy elviselem.

.jpg)
A hivatalos termékleírás is tartalmazza a választ, hogy miért hungarikum a pálinka, hiszen előállításakor minden egyes munkafázist Magyarországon kell végezni - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési MinisA pálinka Magyarországon termett, húsos, magozott vagy mag nélküli, illetve bogyós gyümölcsből Magyarországon készített és palackozott gyümölcspárlat - idézte fel a leírás szövegét az államtitkár a kilencedik Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált, valamint a kísérő hungarikumok bemutatóját és vásárát köszöntő beszédében.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
