Az emberiség fejlődése során annyi hihetetlennek tűnő dolgot fedeztek már fel a testünkkel kapcsolatban, hogy szinte lehetetlen összeszámolni őket. Én most csak néhányat találtam, amit meg is osztanék. Íme:
- Reggel minden ember magasabb egy picit, mint este. A gravitáció hatására ugyanis a nap végére egy picit összemész. Ezért, ha valós testmagasságodat szeretnéd megmérni, mindig reggel méredzkedj.
- Az AB vércsoportot fedezték fel utoljára. A kaukázusi A és a mongol B vércsoportok összeolvadásaként jött létre, ezért is olyan ritka. A világ népességének csupán 5 százaléka rendelkezik AB vércsoporttal.
Egyik kedves Olvasónk értesített az imént, hogy az abonyi Tesco áruháznál egy zsemle színű barátságos kis tacskó kutyus keresi új, szerető gazdiját!
Több országos média is foglalkozik a képviselők kötlségtérítési botrányiaval.
A mai napon újabb képviselő került porondra, az abonyi származású Földi László, aki Cegléd város polgármestere, és országgyűlési képviselő is egyben.
Részleteket az alábbi oldalakon olvashatnak:
Az abonyi március 15-i megemlékezések méltó megkoronázása volt az a színdarab, melyet a Nagyabonyi Színkör mutatott be az esti órákban a városi sportcsarnokban. A darab annak ellenére újdonság volt, hogy abban a közönség sok, az abonyi amatőr színjátszás berkeiben már korábban bemutatkozott szereplőt láthatott a színpadon. A tapasztalatokról, múltról, jelenről és jövőről a Nagyabonyi Színkör vezetőjét Király Bélánét kérdeztem.
„Elmondhatom, hogy ebbe a színdarabba voltam szerelmes, már régóta álmodoztam arról, hogy színpadra visszük. Éppen 50 évvel ezelőtt, 17 évesen játszottam ebben a színi előadásban gimnazistaként. A Nagyabonyi Színkört a közelmúltban alakítottuk meg, 12 lelkes taggal. Ebben a felállásban ez az első színdarab, amit nagy szeretettel nyújtottunk át a közönségnek. Az abonyi amatőr színjátszás nagy múltra tekinthet vissza, hiszen 1849 -ben alakult az első színkör, és 1850 -ben adták elő Kisfaludy: Kérők című színművét.
Mint arról már többször is beszámoltunk, Pest megye önkormányzata súlyos anyagi gondokkal küzd, amely érinti a közétkeztetést, a tankönyv ellátást és az abonyi szociális otthon konyhájának alkalmazottjait.
Ezért rendkívüli ülést tart március 25-én pénteken Pest Megye Közgyűlése a megyei önkormányzat és a HunGast Kft. között fennálló szerződés kölcsönös megegyezésen alapuló megszűntetéséről.
A túlzottan rövidre sikeredett hétvége miatt íme egy kis könnyed hétfői agyzsibbasztás, hogy gyorssabban teljen a hét!
Az alábbi cikkben kicsit kifigurázott horoszkópot olvashatnak a kedves Olvasók, remélem mindenki megtalálja a kedvére valót!
A szuperholdnak nevezett égi jelenség, amelyet március 19-én tapasztalhatunk majd, azzal magyarázható, hogy ezen az estén a Hold közelebb kerül a Földhöz: a távolsága mindössze 356 577 kilométer lesz az átlagos 382 900 kilométerhez képest. Ennyire közel utoljára 1992-ben volt bolygónkhoz.
A múltban a szuperholdak idején előfordultak természeti katasztrófák. 1974 karácsonyán Darwin városát Ausztrália történetének egyik legsúlyosabb elemi csapása, a Tracy ciklon szinte teljesen lerombolta. Harminc évvel később, 2004. december 26-án a szökőár a délkelet-ázsiai térségben körülbelül háromszázezer ember életét követelte.
Mint arról már beszámoltunk, Pest megye tetemes tartozást halomott fel az utóbbi időben, melynek következményében néhány pest megyei iskolában a tanulók nem kaptak ebédet. A tartozás már a tankönyvellátást is fenyegeti
Előfordulhat, hogy a Pest megyei önkormányzat 2010-es, tetemes tartozása miatt nem, vagy csak előrefizetés mellett fognak tankönyvet szállítani az iskolákba a terjesztők és a kiadók - írja közleményében a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete.
Nemcsak az iskolai étkeztetés árával tartozik Pest megye önkormányzata, hanem 2010 szeptembere óta a tankönyveket sem fizették ki, állítják a közleményben, ami szerint 50 millió forinttal tartoznak a tavalyi tankönyvek árából a tankönyvterjesztőknek, annak ellenére, hogy a tankönyvellátásra járó normatív támogatás teljes összegét megkapták 2010. augusztusában.
Megjött végre a napsütés és a tavasz is, ezért szeretnék néhány viccel mosolyt csalni a kedves olvasók arcára!
Két informatikus beszélget:
-Neked mi volt eddig a legkomolyabb kapcsolatod?
-Egy négy megás ADSL!
Két informatikus beszélget:
- Képzeld, tegnap az éjszakai klubban megismerkedtem egy csinos szőke nővel.
- Szerencsés fickó...
- Felhívtam a lakásra, ittunk egy kicsit, átöleltem...
- És aztán, mi volt még?
- Egyszer csak azt mondja: vetkőztess le.
- Nahát...
- Levettem a szoknyáját, aztán a bugyiját is, aztán lefektettem a notebook mellé, az asztalra...
- No csak, vettél egy notebookot? Milyen processzorral?
Idén 300 új rendőr állhat szolgálatba a megyében. A külterületi ingatlanok, nyaralók és tanyák védelmére 26 motoros járőrt biztosít a rendőr-főkapitányság.
A megyei rendőrök 2010-ben 37 ezer esetet vizsgáltak. A bűncselekmények 2/3-át a betörések, lopások tették ki. Ez nagyjából a nyolc éves átlagnak felel meg. A statisztikák szerint a fővárostól távolodva egyre javul a közbiztonság. A bűntettek tizedét követik el a Ceglédi kapitányság területén. Itt a lopások száma emelkedett. A bűnüldözésben az újonnan érkező kollegákra is számítanak
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények