Mi Abonyunk - Már tankönyv sem jut?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Dórika - 2011.03.09. 10:22:03

Mint arról már beszámoltunk, Pest megye tetemes tartozást halomott fel az utóbbi időben, melynek következményében néhány pest megyei iskolában a tanulók nem kaptak ebédet. A tartozás már a tankönyvellátást is fenyegeti.

 

Előfordulhat, hogy a Pest megyei önkormányzat 2010-es, tetemes tartozása miatt nem, vagy csak előrefizetés mellett fognak tankönyvet szállítani az iskolákba a terjesztők és a kiadók - írja közleményében a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete.

Nemcsak az iskolai étkeztetés árával tartozik Pest megye önkormányzata, hanem 2010 szeptembere óta a tankönyveket sem fizették ki, állítják a közleményben, ami szerint 50 millió forinttal tartoznak a tavalyi tankönyvek árából a tankönyvterjesztőknek, annak ellenére, hogy a tankönyvellátásra járó normatív támogatás teljes összegét megkapták 2010. augusztusában.

Azt írják, a tankönyvterjesztők már többször kezdeményeztek egyeztetést, kértek fizetési ütemezést – hiába. Az önkormányzat decemberig csak a tankönyvek árának töredékét fizette ki, idén pedig egyetlen forintot sem, bár a tartozását természetesen elismeri.
Az önkormányzatok mintegy 150 millió forinttal tartoznak 2010-ről a tankönyvekért. Ezek a kintlévőségek súlyosan veszélyeztetik a zavartalan tankönyvellátást - figyelmeztet a közlemény.

 

Forás és részletek: http://www.fn.hu/belfold/20110309/lesz_e_tankonyv_tanevkezdeskor/

Oktatás:
Iskola   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok