A Korona presszóból a tegnapi éjszaka folyamán a kareokee partyról kedves ismerősöm kabátját valaki elvitte. A kabát F&F márkájú, férfi télikabát, vajszínű. Kérjük, aki megtalálta, netán véletlenül elvitte, vigye be a kabátot a Korona presszóba. A tulajdonost nem igazán maga a kabát érdekli, hanem a számára felbecsülhetetlen értékű kulcscsomó, mely a zsebében volt. Legalább ezt szeretné visszakapni a kabát nélkül hazament fiatalember. Előre is köszönjük!



Nagyításhoz katt a plakátra!
A nyári, Abonyban rendezett tornán elért győzelem óta, amiről a „Miabonyunk” is beszámolt, számos helyen bizonyíthatták ügyességüket a gyerekek. Részt vettünk szeptemberben a Cordial Cup Hungary-n, ami a 2000-es korosztályban országos szinten a legerősebb megmérettetésnek számít. Helyt is álltak, hiszen az NB1-es él klubok utánpótlás csapataival és ismert sportiskolákkal teletűzdelt mezőnyben a 32 csapat közül a 21. helyet szerezték meg Fiaink. Természetesen a bajnokság is elindult, ahol az őszi szezonban lejátszott 12 mérkőzésükből 11-et megnyertek, így 33 ponttal és +60-as gólaránnyal a tabella élén várják a tavaszt.
Az MLSZ Bozsik Program sorozatában lejátszott három torna közül kettőn is az Abonyi KID FC U11-esei diadalmaskodtak. Láthatja bárki, lendületben van a Csapat. Teszik ezt úgy, hogy hetente csak két edzésre van lehetőségük, és a 14 rendszeresen szereplő srác sem egy válogatás eredményeként focizik a klubban, hanem csak egyszerűen Ők azok, akik focizni akartak járni. Természetesen, ez más, nálunk előrébb tartó egyesületeknél nem így van. Ezek a gyerekek viszont mégis helyt tudnak állni. Mert imádnak focizni. Most már fontos közös céljuk is van: Megnyerni a bajnokságot…

Közzétették a közelmúltban azt a feketelistát, mely tartalmazza azokat a cégeket, melyekre a közelmúltban munkavédelmi bírságot szabtak ki, vagy azért büntették meg őket, mert feketén foglalkoztatták munkavállalóikat. A listában szerepelnek neves cégek is, általában vidéki telephelyük van. Így megbüntették Abony egyik internetes szolgáltatóját, a PR Telecom Zrt.-t is, 1,4 millió forintra, mely munkavédelmi bírság.
A feketelistás cikk itt elérhető: http://www.feketelista.hu/a-top-50-munkaugyi-birsag/

Ki nyög nagyobb hitelt: Orbán, Gyurcsány vagy Kósa?Három Fideszes polgármester vezeti a mezőnyt. Debrecen első embere, Kósa Lajos áll az első helyen a képviselői tartozások versenyében a maga 85 millió forintjával, amiből 10 millió magánszemélyekkel szemben áll fenn. Jelentős lemaradással követi őt az V. kerületet irányító Rogán Antal 60 millióval, a bronzérmet Kocsis Máté, a Nyócker főnöke szerezte meg 40 millióval.

Írta: Panoráma Online
A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén a 2010. december 06. és 12. közötti időszakban 58 bűncselekményt történt, mely 4-gyel több az előző hetinél. 47 esetben indult ismeretlen, míg 11 esetben ismert tettes ellen az eljárás.
A bűncselekmények területi megoszlásánál megállapítható, hogy Cegléd város vonatkozásában minimális csökkenés /2/, Abonyban minimális emelkedés /2/ következett be, míg Albertirsán az előző hetivel azonos számú bűncselekményt regisztráltunk.
Az elkövetett bűncselekmények jelentős hányadát most is lopások tették ki, bár az elkövetések száma azonos az elmúlt hetivel.
Az elmúlt héten 4 kiemelt bűncselekmény vonatkozásában került sor nyomozás elrendelésére, melyek közül 1 rablás bűntett, 3 pedig gépkocsi lopás megalapozott gyanúja miatt indult.

A Gyöngyszemek óvodájának Apponyi úti egységében beindult a karácsonyi „ nagyüzem „. Remek díszek készültek az apróságok és a „ nagyobbacskák „ nagy- nagy örömére. A rendezvény immár hagyományos, szeretettel várták most is a szülőket. Az anyukák és apukák ismét gyermekké váltak egy picit…. Rájuk fért. Íme egy kis ízelítő a hangulatból.
Fotó: LŐVE

Abony város önkormányzata ezen a héten, csütörtökön rendkívüli testületi ülést tart, melyen érdekes témák lesznek. Például a polgármester beszámolót tart azokról a döntésekről, melyek meghozatalával átruházott hatáskörben döntéseket hozhatott. Egy cég jelentkezett, hogy esetleg szélerőművet építsenek Abonyban. Egy szándéknyilatkozatot kellene a testületnek erről az együttműködésről megszavaznia.

A Szegednek bizonyára nagyon fájhatott a vereség, így a sérülésekre fogták, ami persze az abonyiak szerint nem igaz, hiszen szerintük csak egy jó szegedi játékost nem láttak a pályán. Íme a meccs a Szeged szerint. Az ABONETT KC első a bajnokságban, majd a rájátszás mindent eldönt. Megjegyzés: Nagy Kriszta nem kétméteres, csak 186 cm magas.... HEHE:)
Vasárnap NB II-es bajnoki rangadót vívott a tabellán második helyen álló KSZSE női kézilabda csapata az éllovas Abonnyal, hazai környezetben. A magabiztosan menetelő abonyiakat sajnos nem sikerült megfogni itthon, kiegyenlített félidő után a vendégek magabiztosan nyertek.
A mérkőzés játékos szemmel (Szalma Dóra): “A sérülések végett megfogyatkozott csapatunk, bizakodva készült a hétvégi összecsapásra. Pocsai Dorina ujjtörése, Demus Mónika betegsége, Dobó Edit egyéb elfogaltsága, Kovács Karola bokaszalag szakadása és Forgó Nikolett szintén bokasérülése miatt nem vehetett részt a rangadón. Pocsai Dorina és Forgó Nikolett szinte kihagyhatatlan volt az eddigi mérkőzéseken is a védekezésből, és bebizonyosodott, hogy az Abony ellen is szükség lett volna rájuk. Hiába volt harcos a védekezés, az abonyiak 2 méteres játékosa játszva lőtte át a nagyjából 160 cm-es falunkat, ezen felül a rutinos jobb átlövőjük pedig 3-4 védőt kicselezve jutott el a kapunkig ziccer helyzetben.


El vagyunk havazva, mesebeli tájjá varázsolta télanyó Abonyt. Szépséges a maga vakító fehérségében, impozáns és szívet- lelket gyönyörködtető. Ellenben. Az utak behavazva, nyoma nincs olyan járműnek, mely azon munkálkodik, hogy csúszásmentessé, avagy járhatóvá tegye az utakat. Reggel a járdákon még áll a hó. Gépkocsik csúszkálnak, kaparnak el a jégbordás „ úton „. Gyalogosok felbolydulva mászkálnak az út kellős közepén, kerékpárosok imbolyognak- sokszor gyermekrakományokkal- a havas, síkos utakon. Kutyusok keresik helyüket a rendszerben és rohannak ki az autók elé. Kerékpárosok megtébolyodva, jelzés nélkül kanyarodnak ki elém. Kis abonyi tél, kis abonyi iszony.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
