Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8107, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző1384138513861387138813891390Következő >>Utolsó

Mint arról lapunk már beszámolt Önöknek, tart az úgynevezett kékvércse botrány Abonyban. A Kaszáló erdő lassan eltűnik a madarak alól, mert onnan tetemes mennyiségű öreg fa került kivágásra. Az ügyben a JOBBIK feljelentést is tett ismeretlen tettesek ellen. 

Közbiztonság:
Abony   
JOBBIK   

Az előző testületi ülésen „ közkegyelmet „ kapott az abonyi polgárőrség, ami azt jelenti, hogy megszavazott a képviselő testület nekik sebtiben 156.379 forintot üzemanyagra idei támogatás gyanánt. Ezzel csak egyet értek el, fenti összeget nem kell visszafizetniük az önkormányzati kasszába, hiszen ez az az összeg, amivel 2010-ről még mindig nem voltak képesek elszámolni.

Közbiztonság:
Abony   

veroniq - 2011.12.10. 09:11

Az abonyi polgármesteri hivatal dolgozói a mai napon Bécsben vannak jutalomúton, mert, mint Abony polgármestere, Romhányiné Dr. Balogh Edit fogalmazott, megérdemlik, hiszen nagyon jól dolgoztak. A kirándulást közpénzből, a hivatal költségvetéséből finanszírozták, az mintegy 200.000 forintba kerül mindösszesen, tehát azért nem luxusutazásról van szó.

veroniq - 2011.12.09. 10:57

Kedves ismerősöm mesélte nekem ezt a történetet, mely velük esett meg. December 8-án 14 éves lányukat megszöktették. Az elkövetők oláh cigányok voltak, a kislány magyar- roma vegyes házasságból született, az anyuka magyar. A kiskorút az elkövetők reggel Abonyból az általános iskola elől “ szöktették meg “. Az osztályfőnök értesítette az esetről a szülőket, akik azonnal bejelentést tettek a rendőrségen.

Közbiztonság:
Abony   
Roma   

Birkózóink az elmúlt hetekben számos rangos versenyen vettek részt és szép eredményeket értek el. Van ismét diákolimpiai bajnokunk, válogatott birkózónk, és a sportág több országos bajnoki címet, illetve helyezést is elért az eltelt időszakban. Szeretettel gratulálunk nekik szerkesztőségünk és olvasóink nevében is! ( A képen Molnár László küzd ellenfelével ) Íme, az eredmények:

Sport:
Abony   

veroniq - 2011.12.08. 21:45

Kedves Olvasónk számolt be arról, hogy több, mint 30.000 forintot fizettek egy véletlen balesetért, ennyi volt a nem kívánt terhesség megszakításának az ára…. Háromgyermekes családról van szó, ahol a gyerekek úgy jöttek, mint az orgonasíp…. Ennyit bírnak, ennyit tudnak érdemben, becsületben felnevelni. Anyuka otthon GYES-en a legkisebbel, apuka dolgozik becsülettel, jó szakmája van. 

Különvélemény:
Abortusz   

veroniq - 2011.12.08. 20:19

A Kospart dűlőben a mai délután folyamán az egyik tanyatulajdonos arra lett figyelmes, hogy erőteljesen fűrészelnek a közelben. A gazda nem maradt a házában, mert délelőtt tíz óra óta elektromos áram nélkül maradt az egész környék és gondolta sétál egyet. Az egyik közeli tanyatulajdonos ingatlanáról négy fiatalember vágta a fát, amit távcsővel megfigyelt emberünk, majd értesítette az abonyi zsarukat azonnal.

Közbiztonság:
Abony   
falopás   

veroniq - 2011.12.08. 20:08

Fantasztikus Mikulás buli abonyiakkal

az IBIZÁBAN Szolnokon!

Minden kedves abonyi barátunkat és ismerősünket

szeretettel várunk most pénteken, azaz december 9-én

a megújult IBIZA Discoban!

Fellép az abonyi ANNO RT!

Belépő csak 500 Ft

Részletekért katt a címre!

Közélet:
Szolnok   
Buli   

Az alábbiakban Kiss György amatőr csillagász barátunk meséli el Önöknek, hogy mit is láthatunk az égbolton a következő napokban! Az elkövetkező néhány napban lesz két érdekesség az égen: 1. December 10-én 15 óra 50 perckor kel a hold, de ez teljes holdfogyatkozás közben történik. Vagyis a keleti ég alján (tehát csak ott ahol rálátsz a keleti horizontra) azt fogjuk látni, hogy úgy 16 óra körül el kezd a hold széle kibukkanni a föld árnyékkúpjából.

 

Közélet:
Abony   
Csillagda   

veroniq - 2011.12.08. 17:39

Bővebb információkkal sajnos még nem rendelkezünk a mai napon Abonyban történt tűzesetről, amikor lakóházakat is fenyegetett veszély, gondolom az erős széllökések sem segítették a tűzoltók munkáját... A hírt Olvasónk küldte, itt vannak róla képek: http://szoljon.hu/galeria/56524 Aki tud bővebb információkkal szolgálni, kérem írjon ide kommentet, vagy e- mailt ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu, vagy hívjon ezen a számon: 30/9-670-313 Lőrinczy Veronika

Közbiztonság:
Abony   
Tűzvész   
Első<< Előző1384138513861387138813891390Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Egyre több az érzékeny, egyre jobb az alternatíva: mit kell tudni a növényi tejekről?

 

A növényi tejek igazi sztárrá váltak az utóbbi években – nemcsak a kávézókban, hanem otthon, a reggelizőasztalon is. Egyre többen választják őket laktózérzékenység vagy vegán életmód miatt, vagy egyszerűen azért, mert könnyebben emészthetők, finomak, nem viszik fel a vércukorszintet és rengetegféle formában elérhetők.

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok