Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8108, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közélet
Első<< Előző215216217218219220221Következő >>Utolsó

Olvasónk üzeni, hogy a Kossuth téri Kínai bolt előtt talált egy régi típusú Nokia szürke telefont (nyomógombos),és a Kínai boltban átvehető, ha bemondja a jogos tulajdonos az ismertetőjeleket!

Közélet:
Abony   

Vélhetően nem az UFO-k festették fel a képeken látható jeleket Abonyban a Mária Terézia úton, valamint az abból induló egyik másik utcában. Nyilvánvaló, hogy köze lehet a tervezett útrekonstrukcióknak mindehhez. Minden esetre meglehetősen érdekesek, mármint maga a jelzés, és a színvilág is. NEON színűek….. Jó munkát az útépítőknek, ha nekilátnak!

Képek még a címre kattintva

Közélet:
Abony   

A Budapest-Nyugati pályaudvar–Cegléd vasútvonalon, Kőbánya alsó megállóhelyen peronjavítást és egyéb pályafelújítást végeznek november 6-án 18:00 órától november 14-én 04:00 óráig. A munkák miatt jelentős korlátozásokkal, változásokkal együtt járó vágányzár lesz érvényben, amelyek főként a monori, a lajosmizsei és az ócsai elővárosi vonatokat érintik, továbbá a Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár viszonylatú G43-as gyorsított vonatokat is.

Közélet:
Abony   

Dr. Magyar Gábor, a Fidesz- KDNP polgármester jelöltje hazatért Tahitótfaluba, és a jelek szerint remekül van, új közösséget szervez. Facebook oldalán barátait és ismerőseit invitálja egy közös faültetésre. Innen üzenem neki Olvasóink és hívei nevében is, hogy legyen olyan sikeres ez az újjáélesztett szép hagyomány, amilyennek Ő álmodja, amilyennek ő szeretné azt látni.  Gondolom, hogy az abonyiakat is várja szeretettel.

Közélet:

Szeretné Ön, ha Abony városa átmenne Jász- Nagykun Szolnok megyébe?
 
 IGEN, na végre, mert Abony fejlődésnek indulhat 
 Hát, nem is tudom, lehet 
 NEM, mert Abonynak úgyis mindegy, hol van 
 NEM, mert ott rosszabb lenne, mint Pest megyében 
 
Eredmény

Közélet:
Szavazás   

veroniq - 2014.11.03. 10:27

Kedves érintett Olvasóink! Dr. Gráf Zsuzsa doktornő kérését tolmácsolom: A nagysikerű macikiállításra bevitt úgynevezett " vendégmackók " átvetők minden nap délelőtt a doktornő rendelőjében! Köszönjük szépen, hogy meglátogatták a kiállítást, és persze azt is, hogy a macikkal az abonyiak is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!

Közélet:
Abony   

A cikk megjelent a Heti Hírek kistérségi újság e heti nyomtatott lapszámában.

Apám emlékére.
 

November van. Valami véget ért .
Vége az ősznek. Halottak napja van.
A halottak napja: visszapillantó tükör, vizsgája szemnek, emberségnek.

Ahogy az évszakok jönnek egymás után, egymást követve múlnak el, úgy válunk, váltunk el, búcsúztunk el az évek során szeretteinktől.

Közélet:

Megalakult Cegléd Város képviselő-testülete. A polgármester és a képviselők letették az esküt, egy kivételével megalakultak a bizottságok, és az önkormányzat tagjainak illetményéről, illetve tiszteletdíjáról is döntés született. A megoldásra váró kérdéseket egy hét múlva, rendkívüli ülésen vitatja meg a testület.
 A 15 tagú képviselő testület összetételét a helyi választási bizottság elnöke, Farkasné dr. Piroska Emőke ismertette. A polgármester Takáts László lett, az 1. körzetben Hegedűs Ágota, a 2. körzetben Rimóczi Gábor, a 3. körzetben Hörömpő Annamária, a 4. körzetben Klément György Zoltán nyerte el a képviselői helyet, mindannyian a Fidesz-KDNP színeiben – ez nem jelent változást az előző ciklushoz képest. Az 5. körzetben az immár polgármester Takáts László helyett Imregi Tibor a képviselő. A 6. körzetben a mostani választáson is Ifj. Károly Ferencet választották meg, ám ő ezen túl már nem a CFE, hanem a Fidesz-KDNP színeiben politizál. A 7. körzetben a jobbikos Horváth Gábor Ferenc győzött.

Közélet:
Cegléd   

Történt, hogy egyik nap, szép derűs időben őzláb gombáért indultam lányommal Kocsérra. Kőröstetétlen és Abony közt arra lettem figyelmes, hogy a mezőgazdasági munkagépek felhordták a sarat az úttestre, és a nyomok egészen Tetétlen belterületéig folytatódtak. Mi több, vészjóslóan álltak lesben az ártatlan közlekedőknek hatalmas balesetveszélyt okozva. Telefon a polgármesternek: Tudja-e, hogy néz ki az út…. Nem tudta, de pillanatok múlva megnézte, majd a körzeti megbízott irodájában a térfigyelő kamera felvételeit a rendőrség munkatársai megtekintették.

Közélet:

Nagy elhatározásra jutott egyik kedves ügyes kozmetikus ismerősöm, aki Átváltoztatjuk rovatot indít, annak érdekében, hogy megmutassa, egy jó sminkes akár csodákra is képes. Két délután kattogott a fényképezőgépem... Képgaléria IDE kattintva, fotó: LŐVE

Közélet:
Abony   
Első<< Előző215216217218219220221Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Egyre több az érzékeny, egyre jobb az alternatíva: mit kell tudni a növényi tejekről?

 

A növényi tejek igazi sztárrá váltak az utóbbi években – nemcsak a kávézókban, hanem otthon, a reggelizőasztalon is. Egyre többen választják őket laktózérzékenység vagy vegán életmód miatt, vagy egyszerűen azért, mert könnyebben emészthetők, finomak, nem viszik fel a vércukorszintet és rengetegféle formában elérhetők.

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok