Ma a postán jártam. Nagyon siettem haza vidékről, hogy fel tudjam adni a leveleimet, de amikor a posta melletti parkolóban leálltam, akkor döbbentem rá, hogy egy fillér készpénzem sem maradt, a korábbi vásárlás után.
Ma Mindenszentek Napja van. Mindenki igyekszik meglátogatni elhunyt hozzátartozói sírjait, bízva abban, hogy senki és semmi sem zavarhatja meg a megemlékezés csendes perceit. Sajnos, a gátlástalan bűnözők számára sem a hely, sem az időpont nem szent, ezért a rendőrök és a polgárőrök visszatérő jelenléte ellenére is különösen vigyázzunk értékeinkre! Álljon itt néhány jó tanács azért, hogy kisebb eséllyel váljunk áldozattá...
Tegnap délelőtt szorgalmasan dolgoztak az áramszolgáltató munkatársai a Posta közelében, egy közvilágítási oszlop helyreállításán. Történt ugyanis, hogy tegnapelőtt az éjszakai órákban egy gépkocsi kitörte azt.
Hittük is, meg nem is, de 2006 után kőkeményen érezhető volt az a bosszúvágy, mely az akkor még ellenzéki párt retorikájából lejött. Az Öszödi-beszéd nyomán kialakult zavargásokban, nem csak a köztörvényes cselekmények elkövetőit, hanem az Őket felbújtókat is szétzavarták a rendőrök.
67 éves korában otthon, felesége karjaiban elhunyt Komár László. Az énekest három hete tüdőembólia miatt szállították kórházba, akkor pár percen múlt az élete. A Blikk szerint gyógyíthatatlan betegségét az utolsó pillanatig titkolta Komár. Az énekes 1962-ben kezdte pályafutását az első magyar rock and roll zenekarban, és nemsokára úgy tekintettek rá, mint a magyar Elvisre.
Megdöbbentő! Ezek az emberek (?) szelik hazánk útjait nap, mint nap a nyitott schengeni övezetben, határokon keresztül? Tegnap bebizonyosodott ismét, hogy a rendőri hivatás nem veszélytelen és nem megfizetett, sőt talán megfizethetetlen. Persze, ha egyetértünk azzal, hogy az emberi élet értéke nem fejezhető ki pénzben...
Nem megyek többet vdékre horgászni! Eldöntöttem. Abony határában a Báger horgásztavak bőséges fogással és kuturált körülmények között várják a horgászat szerelmeseit. Én csak udvarlója vagyok ennek a sportnak, de két hónap alatt Abonyban, már sok olyan inger ért, melyek eredménye, talán több lesz mint szerelem...
Az osztrák Alpok gyönyörű. Motorról különösen.
Augusztus végén egy csillagtúra részeként Ausztria legmagasabb csúcsának meghódításán fáradoztunk, amikor egy felismerhetetlenségig elmaszkírozott gépkocsi bukkant fel előttünk egy lejtőn. Hajtott a kíváncsiság, ezért megkértem LŐVÉ-t, hogy utasként próbáljon meg néhány fotóval segíteni a későbbi azonososításhoz.
Ma délelőtt szorgosan dolgoztak az önkormányzat munkásai, nem kisebb cél érdekében, minthogy a vandálok által kidöntött jelzőtáblát, a COOP ABC-nél található mozgássérült parkolóhoz visszaállítsák. De, szkeptikus vagyok. Közel sem biztos, hogy a jelzőtábla akadálya lesz a jogosulatlan parkolásoknak.
Tegnapelőtt egyik rokonom érkezésére várva, arra lettem figyelmes, hogy egy igencsak mutatós menyecske, zseblámpával keresgél, a világítással - sem - rendelkező vasúti kerékpártárolóban. Közelebb lépve egy ismerős fiatal nyomozónő arcvonásai körvonalazódtak. Mellette ált egy fiatal lány és ellopott kerékpárja miatt kesergett. Mint kiderült a gátlástalan tolvajok, majd' féltucat kerékpárt lovasítottak meg a nap folyamán, hátrahagyva azok levágott lakatjait. A kár nyilván egyenként is meghaladta a megélhetéshez rendelt 47.000.-Ft-ot...
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények