Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző933934935936937938939Következő >>Utolsó

A nemzetközi és a hazai sajtó többször is foglalkozott a Németországban dolgozó kelet-európai vendégmunkások egyre jellemzőbb kizsákmányolásával. A helyzet különösen egyes húsipari cégeknél durvult el: a kialkudott bértől kezdve a szálláson át a ledolgozott munkaórákig, a vállalt munka tartalmáig mindennel átverik a dolgozóka, míg végül nincstelenül, kifacsarva, legtöbbször csak külső segítséggel tudnak még szülőhazájukba is hazatérni.

Gazdaság:
JOBBIK   

Lapunk információi szerint egy Nagykőrös szerte ismert 39 éves férfi lépett hétfő este az Örkényi úti vasúti átjárónál a Szeged felől érkező Kárász Intercity elé. A fiatalember közéleti szerepléseiről is ismert volt, László Ferenccel közösen alapították meg 1994-ben a Baloldali Ifjúsági Társulás helyi szervezetét, két cikluson keresztül az MSZP delegáltjaként külső bizottsági tag is volt az önkormányzatnál, illetve számos alkalommal, így a legnagyobb bajban, 2010-ben is vállalt önkormányzati képviselő-jelöltséget a szocialisták színeiben, ezzel segítve a párt talpon maradását. 

Közbiztonság:

Netezők körében végzett nemzetközi Ipsos felmérés szerint elsősorban az interneten tájékozódunk, ha új márkákról és termékekről szeretnénk többet megtudni. Bármekkora felülettel találkoznak is, a marketingesek mindjárt azon kezdenek morfondírozni, miként hasznosíthatnák. Reklámoztak már tojáson, fürdőszobapolcokon és az emberek homlokán is. Amikor azonban tudatosan járunk utána egy új márka vagy termék kapcsán különböző információknak, általában könnyebben hozzáférhető helyeken értesülünk az újdonságokról.

Közélet:


A Pest Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult bűnügyben tett indítványt annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatása elrendelésére, aki 2013. július hó 28-án a hajnali órákban Érden, a vasútállomás környékén ittas és kábítószertől befolyásolt állapotban obszcén szavakkal belekötött egy arra haladó társaság nő tagjába, és durva kijelentéseket hangoztatva követte őket.

Közbiztonság:
Ügyész   

Több mint egymilliárd forintot költöttek uniós forrásból a Csepeltől Ráckevén át Kiskunlacházáig húzódó mellékút nyolckilométeres szakaszának korszerűsítésére.
Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője elmondta, hogy az 5101-es úton - Szigethalom és Szigetújfalu között, illetve Tököl belterületén szükség szerint hat méterre szélesítették a burkolatot, megerősítették a pályaszerkezetet, s az elöregedett, valamint rossz állapotban lévő kopóréteget is vastagabbra cserélték.

Közélet:

Kos
Családját nem akarja, olyan feladatok elé állítani, amivel nem tudnak megbirkózni, ezért sajnos most inkább mindent magára vállal. Ezzel nem segít rajtuk. Szóljon ez a hét a családról, jussanak közös nevezőre, a későbbiekben ebből mindenki profitál.
Bika
Ezen a héten kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, mint amihez hozzá van szokva. Ön ettől sem jön zavarba. Családtagjai közül valaki, vagy éppen ön megbetegedhet. Szakítson időt a pihenésre, vagy éppen az ápolásra.

Közélet:

A héten a rendőrség tájékoztatása szerint alábbiakban felsorolt helyeken biztosan várják majd a közlekedőket traffipax készülékekkel a rendőrség munkatársai. Ha szeretnék elkerülni a büntetést, közlekedjenek a megengedett sebességhatárokon belül! Figyeljenek az utakon magukra és egymásra!

Közbiztonság:
Traffipax   

 

MTI) - Halálra gázolt egy embert a Budapestre tartó InterCity vonat Nagykőrösnél hétfő este, a baleset miatt a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon félórás késésekre lehetett számítani - közölte a Mávinform az MTI-vel. A közlemény szerint Nagykőrös és Kecskemét között állt a vonatforgalom, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállították.

Közbiztonság:

Tegnap segítséget kért az abonyi lakosságtól Pető Istvánné, a Városunk Fejlődésért Egyesület egyik vezetője, mert egy sürgős aorta műtéthez kellett a vér. A beteg kórházban van, és ha nem kapott volna vért, elmaradt volna a műtéti beavatkozás. Szerencsére nagyon sokan jelentkeztek a felhívásra, volt akire már nem is volt szükség, így beteg gondjai megoldódni látszanak. Ha a kórház elfaxolja az igazolást, hogy elegendő vért vettek már le, a másik kórháznak, az orvosok elvégzik a betegen a műtétet.

Egészségünk:
Véradás   

veroniq - 2013.07.29. 18:13

Nos, nem egyszer fordult már elő, hogy párom sokat sejtetően rohant be a lakásba, hogy jöjjek gyorsan és hozzam a fényképező gépet. Ma sem volt ez másként. Mi vonzzuk az állatokat, már régen rájöttünk…. Az igaziakat persze. A közelmúltban az epres kaspónkban bújt ki két tojásból két gyönyörű balkáni gerle, akik a mai napig hazajárnak iszogatni a csap melletti edényhez. Szelídek, köztünk sétálnak. Ma egy újabb fejezet következett, egy gyönyörű tenyész galamb érkezett valószínűleg a szomszédból és a kinti fedett színbe tette székhelyét.

Állatvilág:
Első<< Előző933934935936937938939Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok