Olvasónk jóvoltából IDE kattintva elérhető egy képgaléria, mely két hete készült arról, hogy az Abony- Újszászi út hogyan épül. Ő a forgalom elől lezárt területen járt, de szabályosan jutott be oda, nem gépkocsival érkezett. Köszönjük szépen fényképeit!
Úgy tűnik, a miniszterelnökről készült „Viktória” fedőnevű dosszié eltűnt, a Lévai Anikóról készült „Bojtár” dossziéból viszont eddig nem ismert részleteket tudott meg a Hetek. A nagy kérdés, hogy ki lehetett a Fideszről jelentő "Győri Gábor" fedőnevű ügynök. Két titkosszolgálati dokumentumra hivatkozva tudakolta a közelmúltban Vadai Ágnes DK-s képviselő Orbán Viktortól, hogy együttműködött-e a kommunista titkosszolgálatokkal, illetve ő volt-e a „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy, azaz ügynök.
veroniq - 2013.08.11. 16:48
A Jobbik kezdeményezi, hogy az augusztus végi rendkívüli parlamenti ülés napirendjét a pedagógusok béremelésére vonatkozó pontokon felül egészítsék ki más, a közszférát érintő javaslatok tárgyalásával is. Ennek érdekében több saját kezdeményezéssel élünk az Országgyűlés felé - írta Volner János közleményében. A politikus emlékeztetett: a héten benyújtott határozati javaslatukban kezdeményezték, hogy a kormány a jövő évi költségvetésről szóló javaslatában indítványozza az 5 éve befagyasztott 38 650 forintos köztisztviselői illetményalapnak – az időközben bekövetkezett fogyasztói árindex változásának megfelelően ...
Még az is elképzelhető, hogy Nagy Gergely ma pályára lép a Bayern München ellen. Az érintettől hamarosan megtudom! Mindenesetre érdemes lesz megnézni a mérkőzést, izgalmasnak ígérkezik. Tegnap a Fradi ellen Geri játszott!! A Győri ETO FTC ellen játszott hazai mérkőzését én magam is néztem az M2 műsorán, és nagy meglepetésre, miután az első számú kapus sérüléseket szenvedett, Nagy Gergely védett tovább a meccsen. Geri egy gólt kapott, de ez gyakorlatilag védhetetlen volt. Ezután Geri viszont egy újabb góltól mentette meg csapatát, bravúros védéssel. Meg is jegyezte a riporter: „ Mit védett Nagy Gergely! „. Nagyon jó érzés volt a kapuban látni az abonyiaknak egyik nagy kedvencüket, Gerit, hiszen ő innen, az abonyi KID FC-ből indult.
A gazembereknek már semmi sem szent!- Több kiváló adottságokkal rendelkező, gyönyörű tanösvénnyel is rendelkezik kistérségünk. Ezek szórakozva tanítanak, hűs menedéket adnak és csodás természeti értékeket rejtenek, sőt a múlt is megelevenedik az egyes emlékműveknek köszönhetően. Sajnos azonban ezek kiszanáltsága messze elmarad attól, amilyen lehetőségeket kínálnának. Már nem nagyon divat csak úgy kirándulgatni és még a környékbeli iskolások is inkább választanak maguknak távolabbi célpontokat. Nagy kár.
Orbán Viktor mondta egyszer, hogy három lehetőség van az adóztatásra. Lehet adóztatni a kereseteket, a költekezést, azaz a fogyasztást, és persze a megszerzett vagyont is. Ebben neki nagyon is igaza van, mert a közgazdászok szerint valóban ezek a lehetőségek, melyek rendelkezésre állnak, ha az állam, vagy az önkormányzat bevételhez akar jutni, azaz adóztatni akar.
Este hét óra körül, amikor együtt van a család, vacsoraidő, esti tisztálkodás és beszélgetés idején, hirtelen élesen felberreg a kapucsengő. Kimegyek. Ajtót nyitva egy ember durván beszól: gázóra-leolvasás! Nem köszön, nem kér elnézést a kései zavarásért, nem kérdi, hogy egyáltalán jó helyen jár-e, nem mutatkozik be, és semmiféle igazolványt nem vesz elő, csak nyomul és tolakszik befelé. Elé állok, és nem engedem: Kit keres? Mit akar? – kérdezem. Mutassa a megbízólevelét! Gyűrött papírt halász elő a zsebéből, ami valóban a TIGÁZ megbízásáról szól. Elkérem hát a személyi igazolványát is, adatai megegyeznek a papíron lévővel (ehhez, ugyanis jogom van, de neki magának kellett volna előadnia). Minden stimmel.
Cikkünket Medveczkiné Tóth Edit PURINA takarmány kisáruháza támogatja- A Kékmadár Jóléti Alapítvány meghívására érkeztek Abonyba a Tetovált Állatmentők. A nagyon érdekes nevű szervezet tevékenysége osztatlan sikert aratott az éppen táborozó gyermekek körében...
Iskolánk 2009. óta pályázik a Tempus közalapítványnál a Leonardo da Vinci mobilitás programján keresztül németországi szakmai gyakorlatokra. 2009. óta közel 80 pék, pék-cukrász, sütő-cukrász diák vett részt a gyakorlatokon. Kezdetben még csak három németországi pékséggel dolgoztunk együtt, de ez az idei gyakorlati időre hét pékségre bővült. Örömteli hír, hogy ezen kívül is van még jelentkező pékség, ahol fogadnák a gyerekeinket.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények