Késsel a kezében jelent meg egy szolnoki dohányboltban egy ismeretlen férfi, aki pénzt követelt az alkalmazottól. A rendőrség keresi az elkövetőt, és tanúk jelentkezését várja. A Szolnoki Rendőrkapitányság 16010/1034/2014. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi 2014. március 29-én 19 óra 53 perc körüli időben bement egy Szolnok, Délibáb utcai Nemzeti Dohányboltba, majd az alkalmazottól egy késsel a bevétel átadását követelte.
Javában zajlik a kampány, a plakátragasztók dolga nem egyszerű. Ma kaptam lencsevégre egyiküket, aki éppen Orbán Viktor fejét símogatta nagy műgonddal annak érdekében, hogy szépen kisimuljon a papír. Mindez Abonyban,a volt négyes út mellett van. Már nincs sok hátra a kampányból, csak pár nap. Innen is üzenem a plakátokat ragasztó munkatársaknak, hogy kitartás. Művük szép, munkájuk nehéz, bármely politikai erő plakátját is helyezik ki. LŐVE
Abony egyetlen játszóterén nem egyszerű az élet. Jobb lesz, ha senki sem visz oda magával semmiféle értéket, mert a szomorú tapasztalat az, hogy már itt is meglopják a gyanútlan anyukákat. Egyiküknek pénzt loptak el ismeretlen tettesek a táskájából! Kérem vigyázzanak magukra és értékeikre az abonyi játszótéren is. Az alábbiakban Olvasónk levelét osztom meg a többiekkel:
Az idei tanévben is kiírásra került a tanulásban akadályozottak részére asztalitenisz sportágban az országos verseny. E megmérettetést előzetes házi, megyei és regionális fordulókon való eredményes részvétel előzte meg. Mint évtizedes hagyomány a Pest megyei versenyt Abonyban a Montágh iskola rendezte meg. A versenyről Balogh Krisztián 7. osztályos és Suki Béla 8. osztályos tanuló jutott a következő fordulóba. A régió másik résztvevője Budapest valamennyi iskolájának két győztese lett volna. Ők azonban nem jelentek meg a regionális fordulón, így a két abonyi versenyző vehetett részt az országos döntőn.
Polgármesterünk meglehetősen talpra esett, és ezt a választási kampányban is többször bizonyította. Romhányiné Dr. Balogh Edit szinte Abony minden második villanyoszlopát körül bástyázta a rádrótozott arcmásaival. De hogy az útirányjelző táblával is ezt teszi majd, igen kevesen gondolták volna. Pedig megtörtént, képletesen szólva tehát minden irányban Balogh Edit lesz, vagyis van. Szerinte minden út hozzá vezet.
A Demokratikus Koalíció ceglédi szerveztének facebook-os oldalán az itt látható kis video összeállítás jelent meg arról, hogy egy vidám vasárnap délelőtt hogyan kerékpároztak a környéken, Romhányiné Dr. Balogh Edit országgyűlési képviselővel az élen. A DK Cegléd szerint útjukon akadt egy fekete BMW is, melynek vezetője nem igazán kedvelte a lelkes kis csapatot. A következőt írják minderről:
Győzelem a Szigetszentmiklós otthonában!- Március utolsó hétvégéjén, a bajnokság 17. fordulójában Szigetszentmiklós látott minket vendégül, akiktől az őszi fordulóban 24-28 –ra kaptunk ki itthon. Ezúttal a felnőtt csapat lépett először pályára, kizárólag a győzelem reményében. A mérkőzés folyamán végig kiegyenlített volt a játék hol hazai, hol vendég vezetéssel. A védekezés a szezon elejei mérkőzésekhez képest most már jól működött, akár a múlthéten, ami nagyban segítette a kapusaink munkáját. Ellenfelünk átlövő és beállós játéka volt leginkább eredményes, e mellett a többi játékos csak egy-egy gólt tudott dobni.
Támadásainkban leginkább a kidolgozott helyzeteinkből tudtunk gólokat dobni, azonban sokszor voltunk tanácstalanok is a kapu előtt. Az első 30 perc végén egy gólos előnyt (12-13) mutatott az eredményjelző javunkra.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények