Mi Abonyunk - Drogok ellen focival
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.04.24. 20:37

Április 24én benépesült Abony város Sportcsarnoka tettre kész rendőrökkel és összesen nyolc abonyi és környékbéli általános iskola labdarúgóival. Ezen a napon immár hagyományosan szervezte meg az abonyi rendőrőrs az úgynevezett drogellenes labdarúgó tornát, melyen nem várt sportsiker született. A győztesnek járó kupát és aranyérmet ugyanis megérdemelten Jászkarajenő csapata vehette át. Tanáruk kérdésemre elmondta, hogy nagyon érett már egy tornagyőzelem, hiszen ügyesek a sportolóik, többször is csak hajszálon múlt, hogy a dobogó legmagasabb fokára állhassanak fel a fiúk. Közülük hárman is igazolt sportolók a helyi labdarúgó szakosztályban. A hazaiak nagy- nagy örömére a második helyen a Montágh Imre Általános Iskola csapata végzett. Képgaléria ITT

 

Testnevelőjük Farkas- Földi Anikó boldogan vette tudomásul, hogy a fiúk döntőbe kerültek, és az egész tornán csak két gólt kapott kapusuk. Igaz, mindkettőt a döntőben, ahol 2:1-re végeztek Jászkarajenő csapatával. A fiúk elmondták, hogy nem gondolták volna, hogy a döntőig menetelnek és boldogan vették át a kupát, érmeket. A Montágh sportolói közül került ki a torna játékosa is, Suki Béla, aki több egyéb más sportágban is jeleskedik.

Kapás Béla főszervező lapunknak elmondta, hogy nagyon köszöni a helyi önkormányzatnak, hogy a torna idejére térítésmentesen biztosították a sportcsarnok használatát és a tiszteletdíjakat is tőlük kapták. Rengeteg tárgyi felajánlásból sikerült megvalósítaniuk a rendezvényt, ahol a helyi polgárőrök is részt vettek. Mindenben támogatta a programot az Abonyi Rendőrőrs és a Ceglédi Rendőrkapitányság is. A focitorna alapvető célja a figyelemfelkeltés, a megelőzés. Megtudtam, hogy sajnos az egyik legveszélyeztetettebb korcsoport pontosan az általános iskolások felső tagozatos része. Igaz, ők még saját mikrokörnyezetükben élnek, nem igazán találkoznak drogokkal, bár ebben a korban is találkozott már Kapás Béla is drogfogyasztóval. A gond ott kezdődik, mikor a megszokott környezetből kikerül az általános iskolás diák, más településen kezd el tanulni és új közösségbe kerül, ahol gyakran akár rossz társaságba is belecsöppenhet. Ezért is cél már a felsősöket megismertetni a drogok veszélyeivel. Ennek egyik remek módszere a közös sportnap, melyen a közös nyelv a foci. A rendezvényen a diákok drogprevenciós előadást is megtekintettek és drogtesztet is kitöltöttek. A Kinizsi Gimnáziumnak is nagyon hálásak, hiszen ők biztosították a szükséges tantermet, és több diákjuk is rendezőként segített ezen a napon.

 

Kapás Béla azt tervezi, hogy a negyedik, azaz a jövő évi drogmentes focitornán már vándorkupát készítenek. Természetesen a közös cél a drogmentes Abony lenne, és ennek érdekében mindent megtesznek, de a rendőrök tudják, hogy sajnos jelen van a mindennapokban a drog. A közelmúltban részt vettek a Humán Szolgáltató Központ által szervezett éves jelzőrendszeri konferencián, ahol téma volt a drogpervenció kérdése is. Ez csak az első lépés volt, májusban tovább folytatják a program, a konkrétumok közös kidolgozását.

A tornán tehát a következő eredmények születtek:

1. Jászkarajenő
2. Abony, Montágh Általános Iskola
3. Abony, Gyulai iskola

Torna legjobb játékosa: Suki Béla Abony, Montágh
Gólkirály: Szabó Krisztián Jászkarajenő
Legjobb kapus: Bradács László
Legsportszerűbb csapat: Kőröstetétleni Református Általános Iskola

A rendezvényen részt vett még az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola két csapattal, Törtel és Tápiószőlős.

Lőrinczy Veronika
 

Sport:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok