veroniq - 2015.02.13. 13:45
Csontvázak dőltek ki az MSZP irodából- László Ferenc helyi MSZP elnök mindent tagadott a testületi ülésen
Több bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerülhet, a nagykőrösi MSZP iroda épületében egyes helyiségekben fellelt iratokkal kapcsolatban. Többek között több száz nagykőrösi, valamint a választókerülethez tartozó család MSZP, illetve MSZMP tagságával kapcsolatos személyes adatai, kézzel írt önéletrajzai, nyilatkozatai kerültek elő, több zsákkal.
Cegléden két Spar áruház is van, az egyiket február 15-én bezárják, a másik állítólag egy év haladékot kapott, majd később döntenek a sorsáról. Tavaly még arról volt szó, hogy a városban bővíteni készül az üzletlánc, és ennek sokan nagyon örültünk. Képzelhetik, mennyire meglepődtünk most a híren, hogy a tiszta, átlátható, jó árukészlettel rendelkező, megfizethető árakkal dolgozó, kiválóan felkészült és udvarias személyzetű bolt nem tarthat nyitva tovább.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Cegléd város közigazgatási területén 2015. február 11-én 14.00 órától II. fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el Cegléd Város Polgármestere.
Veress Áron a Keleti pályaudvaron próbált valutát váltani. A lakásán közel 30 ezer eurónyi hamis pénzt találtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya pénzhamisítás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Veress Áron Sebestyén budapesti lakos ellen. Az Index szerdán úgy értesült, hogy Veress Áronról, a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökéről van szó.
Ezt az MNO-nak több forrás is megerősítette.
A Police.hu-n található közlemény szerint Veress megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. február 4-én a keleti pályaudvaron odament egy férfihoz és eurót akart váltani forintra. Átadott a férfinak egy 100 eurós bankjegyet, amelyről a sértett megállapította, hogy hamis. Ezt azonnal jelezte a pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőröknek, akik elől Veress Áron el akart menekülni.
Vasárnap késő délután három roma fiatal ballag a vasúti töltés melletti úton Törtel és Cegléd között. Defektes bicikliken tolják az összesen 40-50 kiló, erdőből gyűjtött, hullott, száraz gallyat.
- Nem vágtuk ki a fát, csak a lehullott, kidőlt fát gyűjtöttük … - védekeznek a fiúk, amikor megállítjuk őket. A januári hidegben két-három óra alatt gyűjtik ezt a mennyiséget és ez három családnak két napra elég.
Egy nagyon régi, jó gondolat ölthet testet a közeljövőben. Abony város önkormányzata arról határozott, hogy végre nekilátnak a település alatt található termálvízkincs hasznosítási lehetőségét megalapozó tanulmányterv elkészítésének. Ennek célja, hogy több városi intézményt is ezzel a korszerű, energiatakarékos módozattal fűtsenek. A tervek szerint az érintett városi intézmények a következők lesznek:
Gyulai Iskola, Bihari János Zeneiskola, Kultúra Háza, Városi Sportcsarnok, Kinizsi Pál Gimnázium, Városháza és a Somogyi Iskola. A megszavazott előterjesztésben az áll, hogy:
Önök az alábbiakban a DAKÖV hivatalos közleményét olvashatják
Tisztelt Felhasználó! A víziközmű-szolgáltatásról szóló –többször módosított- 2011. évi CCIX törvény 63. §-a előírta, hogy csak olyan rendszerrel számlázhatjuk a víziközmű-szolgáltatás díját, mely biztosítja a díjak hibátlan kiszámítását, megakadályozza a számlázási rendszerhez történő jogosulatlan hozzáférést, valamint a számlázási információk észrevétlen módosítását. A fentieknek való megfelelést tanúsítással kell igazolni. A tanúsítást csak erre akkreditált tanúsító szervezet végezheti el. A törvény előírta, hogy a tanúsítást legkésőbb 2015. június 30-ig el kell végeztetni. Cégünk –a DAKÖV Kft.- több korábbi víziközmű-szolgáltató integrációjával alakult ki és az átalakulást követően a víz- és csatornadíj számlákat a magukkal hozott programokkal készítettük el, ezért a számázás nem volt egységes.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények