Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

Szerző: veroniq
Első<< Előző486487488489490491492Következő >>Utolsó

 

Szinte teljesen egyedül maradt az Abonyi Állatkert sztárja, Buborék, miután gazdája, Tóth Tibor idén tavasszal Felsőlajosra költöztette állatparkját.

– Tárt karokkal vártak bennünket a településen, s bár izgultam, hogy mit szólnak majd a kedvenceim a környezetváltozáshoz, végül minden a legnagyobb rendben ment. Állataim az eddiginél nagyobb és szebb területen élnek, s a korábbiaknál nyolcezerrel több látogatót vonzottak a szezonban. Egyedül Buborékért, a vízilovunkért fáj a szívem, akit egyelőre a vízilóházhoz szükséges építési engedély és pénz hiányában nem hozhattunk ma­gunkkal – meséli Tibor a Borsnak.

Közélet:
Abony   

 

A Somogyi Imre Általános Iskola tanulói november 14-én Nyíregyházára utaztak, ahol két versenyen is részt vehettek azok, akik az országos döntőbe jutottak. A Párkereső versenyen Orján Roland ( 4. t. felkészítő tanár: Gönczölné Mádi Friderika ) ezüstérmes, Axtom- Varga Hanna aranyérmes, Lőrinczy Kristóf ezüstérmes  ( 4. m , felkészítő tanár mindkettőjüknek Feke Miklósné és Pál-  Szabó Andrea )  lett. A Legtehetségesebb matematikus versenyen, Lőrinczy Kristóf ezüstérmes, Axtom - Varga Hanna bornzérmes lett.

Oktatás:
Somogyi   

veroniq - 2015.11.14. 20:36

Megjelent a kormányrendelet a párizsi merényletek miatt vasárnapra elrendelt nemzeti gyásznapról a Magyar Közlöny szombati számában. A határozat szerint a kormány a pénteki párizsi terrortámadásokban elhunyt áldozatok emlékére november 15-ét, vasárnapot nemzeti gyásznappá nyilvánítja.

Közbiztonság:
terror   

 

Eddig több mint harmincmilliárd forintot kaptak a leállított M4-es projekt kivitelezői - közölte Homolya Róbert miniszterelnöki biztos.
 Várhatóan jövő év tavaszára zárul le a leállított M4-es autópálya-építés kivitelezőivel jelenleg is tartó elszámolás, melynek keretében eddig közel 33 milliárd forintot fizetett ki az érintett cégeknek a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) - közölte Homolya Róbert miniszterelnöki biztos a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés pénteki ülésén.

Gazdaság:
Abony   

November 2-től egész heti nyitva tartással várjuk kedves régi és új ügyfeleinket.

A régi helyen felújított környezetben, a régi megszokott magas színvonalú kiszolgálással.

Nyitva tartásunk:
Hétfőtől - Péntekig : 8.00-17.30 és Szombat:9.00-16.00 VASÁRNAP ZÁRVA

Állandó vizsgálat:  Péntek 14.00-17.30, Szombat 14.00-16.00
Bejelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 20/974-6979 és 70/368-1075

Javítás,igazítás azonnal
Nyitási akciók!!!

Részletekről érdeklődjön az üzletben személyesen vagy telefonon.

10% -os kupon, beváltható az üzletben, ha ezt a hirdetést kinyomtatja

Nagy Optika, Abony, Vörösmarty utca 31

Reklám:
Abony   

Mondd, barátom, te kilátsz ezen az ablakon?

Budapestre vezetett utam, jó pár éve nem ültem már vonaton. Azért választottam most ezt a módot, és nem a jól megszokott autót, mert a Parlament környékén kellett megállnom, és hát ugye ott nehézkes lett volna a parkolás. Már itthon szerettem volna gondoskodni a jegyvásárlásomról, így gondoltam veszek a neten. Online jegyvásárlás, regisztrációt kértek, megtettem. Visszaigazoltam az e – mailt. Minden rendben, gondoltam, ám sokadszori próbálkozást követően is errort írt ki a rendszer, a MÁV netes felületén nem lehetett jegyet venni. Erős gyomorgörcsöm támadt, mert tudtam, hogy lesz egy nagy találkozásom azzal a bizonyos jegyautomatával, mely sok ember pénzét nyelte már el, és percekbe telik, mire kiadja a kért jegyet.

Különvélemény:

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán D. Ferenc 28 éves abonyi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves gyanúsított 2015. november 12-én 15 óra 30 perc körüli időben átmászott egy abonyi fürdőszoba szalon kerítésén, majd a nyitott ablakon keresztül bemászott az üzletbe.

Közbiztonság:

veroniq - 2015.11.13. 11:52

Programok:

veroniq - 2015.11.13. 11:04

Programok:
Somogyi   

 

Egy zöld Suzukival közlekedő autós tartott rögtönzött performanszot az új belvárosi körforgalomban a ma délután megtartott - éppen a közlekedési csomópontot bemutató - sajtótájékoztatón. Hogy szándékosan vagy véletlenül hajtott be szemben a haladási iránnyal a körforgalomba, azt nem tudjuk, mindenesetre magabiztosan nézett farkasszemet az irányt jelző nyilakkal és nézett bele határozottan a helyi médiumok kameráiba. Információk: Ceglédi Panoráma, IDE kattintva  nézhet még képeket minderről

Citrom-díj:
Cegléd   
Első<< Előző486487488489490491492Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok