Január 12-én első alkalommal ülésezett az a bizottság, mely az abonyi egészségügyi centrum körüli szabálytalanságokat hivatott vizsgálni. Igaz, hogy már egy hónapja létrehozták a szervezetet, de most láttak neki a munkának. A bizottság elnöke Kelemen Tibor, aki jelen volt az első ülésen. A tagok közül szintén ott volt Dr. Abonyi Viktor, Kovács László és Gulykáné Gál Erzsébet. Habony István távol maradt. Eldőlt, hogy hogyan osztják meg az elvégzendő feladatokat és az is, hogy a vizsgálat komoly lesz, mert abba külső szakértőket is bevonnak.
Szerdán emlékeznek az abonyiak a Doni tragédiára, hagyományos emléktűz gyújtással tisztelegnek a hősi halottak előtt.
1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, közel 200 ezer fős 2. magyar hadsereg egységeit. Sokáig csak annyit írtak a történelemkönyvek, hogy a Don-kanyarban elpusztult szinte a teljes 2. magyar hadsereg. A rosszul felszerelt, az orosz télre fel nem készült magyar katonák hatalmas túlerővel álltak szemben. 140-150. 000 ember pusztult el az ellenséges tűzben és az ennél is veszélyesebb orosz télben. Hősök voltak?
Áldozatok? Ezt csak a résztvevőktől tudhatjuk meg. Csak az ő szavaik meghallgatása, soraik elolvasása után mondhatunk ítéletet.
"Én túléltem, de a szüleim nem... "
Ezerkilencszáznegyvenhárom januárjában borzalmas körülmények között, Kondenzovo mellett magunkat megadni kényszerültünk. A
partizáncsapatok összeszedték fegyvereinket, a fog
Kedves Nézőink!
KETTEN EGY JEGGYEL akcióminden filmre, január 13-16-iga TISZApART moziban.
Helyár két főre egységesen 790 Ft.
18 óra A lány aki a tűzzel játszik (színes, feliratos, svéd-dán-német krimi, 129')
18:15 és 20 óraÜvegtigris 3 (színes,magyar vígjáték 100')
18 óra Az ügynökök a paradicsomba mennek (színes, magyar játékfilm 91')
20 óra Call Girl (színes, feliratos, szlovén-német-szerb-horvát-boszniai film 90')
Tisza Mozi
Cikk lelőhelye, médiapartnerünknél: www.panorama-online.hu
Íme a Ceglédi Rendőr Kapitányság területén történt bűncsekemények heti összegzése. Karán verekedés, Ceglédbercelen a vonaton rablás, csalók az interneten!
Az elmúlt héten ismét szerencsésen alakult a bűnügyi helyzet területünkön, átlag alatti bűncselekmény számot regisztráltunk. Hasonlóan jól alakult a kiemelt bűncselekmények helyzete is, ugyanis mindössze kettőről szereztünk tudomást.
Az egyik esetben két férfi verekedett össze Jászkarajenőn egy családi konfliktus alkalmával, melynek eredménye 8 napon túl gyógyuló orrcsonttöréses sérülés lett.
A másik eset egy rablás, mely Ceglédbercel környékén a vonaton történt. A hazafelé utazó sértettet vette körbe három ismeretlen személy, és értékeinek átadására szólították fel őt. Mivel a sértett nem adott át semmit, ezért bántalmazták, ám eközben szerencsére más utasok érkeztek a fülkébe, így az elkövetők elmentek. Mindhármuk beazonosítása, és elfogása megtörtént, megindult velük szemben a bűntetőeljárás. Ami fontos, több vonaton történt ilyen jellegű cselekmény elkövetésével is gyanúsíthatók a fenti beazonosított elkövetők.
Én nem lettem sokkal okosabb, de íme a vélemények. Cikk beküldője: Steve
Már nincs értelme euróra váltani a devizahiteleket?
A pénzügyi felügyelet körlevélben tudatta, hogy a más devizanemben meghatározott hitel euróalapúvá való átváltási lehetőségének a biztosítását a jelenlegi gazdasági helyzetben megfelelő és helyes gyakorlatnak tartja. Szakértők körében azonban egyre több a szkeptikus hang ez ügyben.
A keddi Napi Gazdaság cikke
A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) körlevélben tudatta, hogy a más devizanemben meghatározott hitel euróalapúvá való átváltási lehetőségének a biztosítását a jelenlegi gazdasági helyzetben megfelelő és helyes gyakorlatnak tartja. Indoklásában hivatkozik az euró csekélyebb volatilitására, várható euróövezeti csatlakozásunkra, a bankok saját forráslehetőségeire, de a kedvezőbb hitelezési korlátokra is.
A Vészhelyzet-nézők számára ismerős az a rendszer, amelyben a kórházba érkező pácienseket azonnal szakértő osztályozza, mennyire sürgős az ellátásuk. Úgy tűnik, „Amerika megérkezett” a megyei Hetényi Géza kórházba is.
Január 1-től immár 24 órás rendszerben működik ugyanis az a betegirányító (triage) rendszer, amely tavaly októbertől hétköznaponként 6-18 óra között a kórház belgyógyászati sürgősségi osztályán fogadta az újonnan érkezőket. Színek szerint osztályozzák az ellátás sürgősségét a halasztható zöldtől egészen a klinikai halál állapotát jelző égővörösig.
Kedves Olvasóink!
Az alábbiakban egy cikksorozat első részét olvashatják, melynek szerzője Bene László. Nosztalgiázzunk együtt az egykoron szebb időket látott abonyi gyáregység történetének kapcsán. Szerkesztőségünk nevében köszönjük az érdekes írást: Lőrinczy Veronika főszerkesztő
Városunk életét évtizedeken át meghatározó, jelentős évfordulóra szeretném emlékeztetni a „Mi Abonyunk” látogatóit.
Éppen 40 évvel ezelőtt, 1971. január elején indította be tevékenységét Abonyban a Mechanikai Művek. Az ezt követő mintegy három évtizedben meghatározó tényező volt a település életében az itt kialakított ipari tevékenység. Alig van a városban olyan család, amelynek ne lenne valamilyen személyes élménye a Tószegi úti telephellyel, – saját maga, családtagjai, szűkebb rokonsága, baráti társasága révén szinte mindenki kapcsolatba került valamilyen formában a volt Mechanikai Művek Abonyi gyáregységével. Sokaknak biztos megélhetést jelentett, támaszt a családnak, másoknak a szakmatanulás lehetőségét, a településnek komoly gazdasági támogatást, - óvodák kialakítását, Falumúzeum, sportpályák felújítását, sok- sok társadalmi segítséget. Számtalan fiatal és a tűzhely mellől a munkapadhoz került háziasszony tanulta meg itt a tisztességes, becsületes munka fogalmát, akik bárhová is kerültek a későbbiekben, mindenhol megállták a helyüket. Ha voltak is nehéz időszakok, kellemetlen percek – mégis, - legalább is az idő távlatából, - bárkivel találkozom a régi kollégák közül, mindenkinél nagyon sok szép, kellemes emlék maradt hátra az ott eltöltött évekről.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények