Az ABONETT KC kézilabdás lányai az elmúlt héten szombaton az erős játékerőt képviselő TFSE-et fogadták a városi sportcsarnokban. Az ifisták 9:16-os félidőt követően kikaptak 18:32-re. Az ifiknél jelentős fiatalításra került sor, többen a felnőttben kaptak helyet koruk ellenére. A felnőttek viszont hozták a formájukat, vagyis azt, amit várt tőlük a szurkolótábor és a csapatvezetés is. A tavalyi bajnok ABONETT KC Brandt Tamás edző vezényletével 16:14 után győzött 33:28-ra. Az abonyi lányok még nem játszottak a Testnevelési Egyetem csapata ellen, az ellenfél egy másik bajnokságból került ebbe a csoportba. A mérkőzések kapcsán Kosaras László elnökkel készítettem villáminterjút.


Az abonyi KID FC labdarúgói tovább menetelnek és gólzáporos győzelmet arattak a náluk vendégeskedő Monorierdő csapata ellen.

A rendőrségi lézeres sebességmérők megzavarására alkalmas detektort használ szolgálati autójában a honvédelmi tárca egyik cégvezetője. A Zrinyi Média igazgatója, Gubcsi Lajos azt követően szereltette fel a KIA Sportage terepjáróra az eszközöket, hogy gyorshajtáson érték.
Az Index információi szerint 2010 novemberében 160-as sebességtúllépéssel fényképezték le a HM kötelékébe tartozó Kia Sportage-ot. Az állami autó a 4-es főúton futott bele a rendőrök közúti ellenőrzésébe. A Zrínyi Média szolgálati autóját az ügyvezető igazgató, Gubcsi Lajos vezette.

Olvasónk végső elkeseredésében fordult szerkesztőségünkhöz és azt kérdezte, hogy vajon mi a teendő akkor, ha már három kutyájukat eltették láb alól a Vasút dűlőben lévő tanyájukon és közülük kettőt egyenesen lelőttek. A panaszos abonyi lakos ez ügyben ugyan nem tett feljelentést a rendőrségen, viszont ez még sajnos nem minden. „ Összesen tizenhárom darab defektünk volt az autóink kerekén ezen az úton, az úgynevezett vak dűlőben. Már nem merünk autóval ezen az úton járni, inkább a repceföldünkön keresztül megyünk.

Kedves Olvasónk jött be a MiAbonyunk irodájába és felhívta szerkesztőségünk figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a volt négyes főút bizonyos szakaszain iszonyatos állapotban van a porfogónak odatelepített sövény. Való igaz, ecetfák nőnek ki belőle, és ráférne már a metszés, meg a fiatalítás is. Megfényképeztük Önöknek, hogy miről is van szó. LŐVE
Képek még:

Ez a tél sem múlt el nyomtalanul, és sajnos a nagy mennyiségű, hó formájában lehullott csapadék Abony egyik ékét, jelképét, büszkeségét sem kímélte. A Római Katolikus Temlpom oldalfala beázott. Most felállványozták az épületet és újra vakolják a falat ott, ahol a vakolat lepottyant róla. Jó munkát! LŐVE

Kedves Olvasóink! Ezúttal új cikksorozatot indítok útjára, melyben olyan abonyi, közismert személyiségekkel beszélgetek, akik váltottak, egészen más foglakozásuk van jelenleg, mint korábban.


Itt számolhatod ki, hogy jövőre rosszabbul jársz-e:
Tények:
Minimálbér nettója 2011.-ben: 60.000 Ft, 2012.-ben 51.870 Ft
Havi bruttó 100.000 Ft nettója idén: 74.280 Ft, ugyanez 2012.-ben: 66.500 Ft
Ugyan a kormány nem megszorításnak nevezte a jövő évi költségvetés tervezetét, a bejelentésből kiderül, mégis megszorítással állunk szembe. Az szja-rendszer változásával az átlagkeresők kevesebbet visznek haza jövőre, emelkedik az áfa és az egészségbiztosítási járulék mértéke is. A kormány ugyanakkor a hét végére felpuhította a végtörlesztéses javaslatát. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Idén augusztusban fordult elő első alkalommal, hogy olyan kifizetések sem történtek meg időben, amelyek az alapellátás fennakadását okozták – közölte Ambrus András. Elmaradtak a nevelőszülői díjak kifizetésével, illetve nem tudták biztosítani a lakás- és gyermekotthonok napi működéséhez szükséges forrásokat. „A helyzet komolyabb, mint hogy a gyermek- és lakásotthonokban kikapcsolták a telefonokat. Az már korábban megtörtént – a Pest megyei TEGYESZ 16 lakás- és gyermekotthonában kivétel nélkül nincs telefon, és 11 helyen internet. Jóval nagyobb kihívást jelent a szakellátásban tapasztalt fennakadás, sőt már az élelmezés is.”

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
