Ma, az abonyi városi sportcsarnokban pörgős meccseken dupla győzelmet arattak az Abonyi Kézilabda Club férfi csapatai, erről számolt be a szakvezetés. Az ifisták 21:7 után 44:14-re győztek, a felnőttek 19:9 után 31:19-re hozták a meccset. A törzsszurkolók sem maradtak el, nekik külön köszönik a fiúk a részvételt és a biztatást. LŐVE


Miközben csődben van megyénk önkormányzata, arra mégis jutott, hogy Kínában mutatkozzunk be.... Íme a Pest megyei önkormányzat híre minderről: A VIII. Csungkingi Nemzetközi Kertészeti EXPO-n Pest megye is bemutatkozott a kínai közönség számára. A Csungkingi EXPO jelszava: „Szebb kert, szebb város”, a célja pedig a társadalomnak a harmonikus környezettel való megismertetése.



Képünk csak illusztráció! - Közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított nyomozást a Szolnoki Rendőrkapitányság. November 30-án egy utánfutós személygépkocsi vezetője közlekedett a 4. számú főúton Budapest felől Debrecen irányába. A 106. km-szelvénynél utolérte az előtte közlekedő személygépkocsit, akinek vezetőjét folyamatos fényszóró-felvillantással próbálta arra ösztökélni, hogy elengedje.

Véradókat ünnepeltünk 2011. december 1-én- November 27-e a Véradók Napja. A Magyar Vöröskereszt jóvoltából ez az a nap az évben, amikor a társadalom minden felelős tagja legalább néhány percre, legalább egy gondolat erejéig köszönetét és tiszteletét fejezi ki a Véradóknak. A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és az együttérzésben rejlik, abban, hogy erre a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet, és ez egyben bármikor és bárkinek az életet jelentheti!


Az őszinteség és a természet - Ne kérdezd tőlem, mit – miért fotózok – s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! – a választ megkapod.” – Pádár Sándor- Mindent fotóz, ami szép, ami értékes, ami különleges. Teszi ezt amatőrként profi módon a kocséri kerekes székes fényképész barátom. Más ez a Rudi, mint a többi…. Emberséges, nyílt, mozgássérült. Esélytelen az esélyes emberek világában, mégis talpon tudott maradni, igazi Emberként.

IV. Pintér Kupa, 2011. december 11. vasárnap 9.00 órától a Városi Sportcsarnokban


Összefogás a rászorulók karácsonyának megszépítéséért- „Hogy másoknak is szép legyen a karácsony” – ezzel a mottóval idén is kétnapos lakossági adománygyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt és a Tesco, hogy a rászoruló családok asztalára is ünnepi vacsora kerülhessen. Az adományokat december 2-án és 3-án önkéntesek gyűjtik az akcióhoz csatlakozó Tesco hipermarketjeiben.


Az alábbiakban a szolnoki Tisza mozi ajánlatát olvashatják: Kedves Nézőink! Ketten egy jeggyel akció a TISZApART moziban november 27-től december 02-ig. A kedvezmény minden előadásra érvényes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Kérjük ezt küldje tovább barátainak. Köszönjük: TISZApART mozi. Art-Café programok a TISZApART moziban. A programok a „Decemberi e-fiak” közreműködésével és segítségével szerveződik, akik várnak minden magát megmutatni kész produkciót.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
